2019-es digitális marketingtrendek a ContentPlustól

Egy futó átugrik 2018-ból 2019-be

Ahogy azt már megszokhattad, az idei évben is egy előrejelző poszttal indítjuk blogunkat..  Ebben elmondjuk, mi várható a digitális marketing területén 2019-ben, és elememezzük az előző évi előrejelzéseink teljesülését is.

2018 elején egy 4 pontból álló előrejelzést fogalmaztam meg. A következő bekezdésekből megtudhatod mennyire váltak azok be.

 

2018-as digitálismarketing-előrejelzések értékelése

1. Mesterséges intelligencia további térnyerése a marketingben, analítikában, mikroinfluencerek alkalmazása influencer marketinges kampányokban, speciális vizuális tartalmak (AR, live videó, 360 fokos videó) előretörése

A mesterséges intelligencia egyre több Magyarországon is használt programba került bele. A Mailchimpről már tavaly írtam, a Salesmanago marketing automatizációs program is használ mesterséges intelligenciát. A tavalyi évben pedig 2 mesterséges intelligenciát is használó szoftver (IBM Watson kampányautomatizáció, illetve az  Intellyo) képviseletére is felkérték a ContentPlust. A mikroinfluencerek alkalmazásának alátámasztására az egyik legnagyobb magyarországi influencer ügynökség a Starnetwork tapasztalatára hivatkoznék. Farkas Dániel írása szerint “az influencer kampányokban megjelentek azok a típusú megoldások, ahol a márka egy mikroinfluencert választott ki partnerként és amellett, hogy a felületein megjelent, jelentős erőforrást fektetett be az adott személy márkaépítésébe is”.

Speciális vizuális tartalmak területén 2018-ban jelent meg az Instagram IGTV applikációja. Ez a közösségi csatorna ezzel AR filtereket is bevezetett. A Facebook is sok újdonsággal jelentkezett live videó funkcióján: szavazást, játékos elemek megjelentetését, melyekkel szavazásokkal, kvízkérdésekkel és kihívásokkal gazdagíthatják videóikat a céges oldalak. Lehetővé tették live videók több céges oldalon történő megjelenését, bevezették a “rewind” funkciót. Természetesen a Youtube is vetett be újításokat, igaz ezek kevésbé használhatók Magyarországon. Ezek a fejlesztések mind azt mutatják, hogy a speciális videós tartalmak száma jelentősen nőtt. A Facebook Live videók esetében konkrét, igaz globális, növekedési számról is tudunk: 1,5 szeresére nőtt a számuk egy év alatt.

 

2. Social selling projektek indulása

Második alkalommal rendezték meg a SalesTech konferenciát 2018-ban, ahol a social selling is megjelent több előadásban. Láthatóan egyre több cég (többnyire B2B) érdeklődik a social selling technika iránt. Magyarországon már 3 cég nyújt social selling tanácsadást, képzést.  A ContentPlus is több ilyen projektben vett részt 2018-ban.

 

3. Social/employee advocacy fogalmának megjelenése a hazai marketingesek és HR-esek “szótárában”

A Generali Roar programja lett az év HR megoldása a HR KOMM Awardon és első helyezést ért el az Employer Branding Awardon, s megkapta az év szerethető munkahelye címet is. Ezzel az employee advocacy felkerült a HR-esek eszköztárába. Marketing területén a ContentPlus két cégnél is indított ilyen programot 2018-ban. Ezeknél a programoknál a cél a munkatársak személyes márkájának kiépítése, mikroinfluencerként történő megjelenése volt. Átlagosan havonta 20 000 forintos médiaértéket termeltek a proramban résztvevők, és fél év alatt a Linkedin követőik száma 260%-kal nőtt. Ezek a programok azonban még nem érték el a marketingesek ingerküszöbét, így ezen a területen még várat magára az áttörés.

 

4. Nagyobb tudatosság a személyes adatok kezelése területén

A GDPR bevezetése maga után vonta, hogy a cégek sokkal jobban figyelnek a személyes adatok felhasználására, kezelésére. Ügyfeleinknél  például az email adatbázisok nagysága jelentősen csökkent a GDPR életbelépésekor. A vezetők sokkal jobban figyelnek arra, hogy szerzik meg az adatokat. A régi gyakorlat, az adatbázis-vásárlás kikerül a cégek eszköztárából, és lassan megértik a cégek azt is, hogy miért jobb egy kevesebb elemszámú, de elkötelezettebb leadeket tartalmazó adatbázis, mint egy régi marketingszemléletű nagyobb adatbázis.

 

Összegzésként elmondható, hogy a megjósolt 4 trendből 3,5 megvalósult 2018-ban, vagyis elég jól sikerült eltalálni a magyarországi trendeket. Ezért is próbálkozom most újra az előrejelzéssel.


2019-es digitális marketing trendek

1. Stories (Történetek) előretörése a közösségi médiás csatornákon

A Stories tartalomforma a Snapchattől ered, aztmásolta le az Instagram 3 évvel később 2016-ban, majd a formátumot kiterjesztette a Facebook a többi csatornájára is: a Whatsappra Állapotként, majd a Messengerre és Facebookra. A forma egyre sikeresebb: az ilyen tartalmak száma ezeken a platformokon többszörösére nőtt, a felhasználók egy olyan formátumnak tekintik amivel közelebb kerülhetnek barátaikhoz és a márkákhoz.

 

Grafikon a Stories tartalomformákat használók számának növekedéséről

A Facebook vezetőinek előrejelzései szerint a Stories forma le fogja hagyni a feed posztokat 2019-ben. A Facebook számára már “csak” erre a formára alkalmazható minél szélesebb hirdetési fajták megtalálása a feladat a platformjain.

 

Hogyan gondolkodj?

Ossz meg “kulisszák mögötti” és felhasználók által készített tartalmakat a Storiesban. Oszd meg a Facebook mellett az Instagram céges profilban is ezeket a Történeteket! Használd ki a Facebook hirdetési lehetőségét erre a tartalomtípusra is, hiszen jó eredményeket hoz ez a hirdetési forma.

 

2. A Google My Business /Cégem használata megjelenik azoknál a cégeknél, ahol fontos a SEO

Google Cégem admin menüstruktúrája

A Google 2018-ban rengeteg új funkciót vezetett be a Cégemben:

  • A cégbemutató beállítási lehetőségeit időpontfoglalási funkcióval, szolgáltatások bemutatásával, árfeltüntetés lehetőségével, nyitvatartási idők valós idejű jelzésével bővítette .
  • Üzeneteket lehet a felhasználóktól fogadni, azokra rögtön válaszolni.
  • Kérdéseket tehetnek fel a felhasználók, amire válaszolhat a cég.
  • Hetente bejegyzéseket lehet létrehozni 1500 karakterig képpel, CTA gombbal akár egy weboldalra. Ugyanebben a szekcióban kiemelt termékeket, akciókat lehet megjeleníteni, videókat feltölteni.
  • Poszterkészítési lehetőséget vezettek be, melyek a felhasználók visszajelzéseiből készíthetők, később akár emailen is megoszthatók.
  • Egyszerűen elkészíthető weboldal lehetősége is rendelkezésre áll, mely kiváló lehetőség helyi mikrovállalkozásoknak. Akár fél óra alatt elkészíthető egy saját domaines weboldal.
  • A funkciókat erős analitikával is támogatja a Google.

Ezek a funkciók nagymértékben megkönnyítik a kisvállalkozások digitális megjelenését és új lehetőséget nyújtanak azoknak a cégeknek, akiknek fontos a keresőoptimalizálás. A Google My Business tulajdonképpen egy közösségi médiás csatornaként kezdhet el működni, ami a keresőoptimalizáltság oldaláról közelíti meg ezt a funkciót. Mindenképpen érdekes kezdeményezés, ami sok cég számára nyújt egyszerű megoldásokat.

 

Hogyan gondolkodj?

Érdemes az általános céges beállításokat elvégezned, melyek segítik a helyi keresőoptimalizáltságot. Hetente új posztok létrehozásával szintén növelhető a megtalálhatósága a cégnek, blogodnak új látogatókat szerezhetsz erről a csatornáról. Kis helyi cégek 100%-osan kihasználhatják az új funkciókat, s így külső segítség bevonása nélkül is jelentős digitális jelenlétre tehetnek szert minimális ráfordítással. Amennyiben megfogadod és alkalmazod ezeket a praktikákat, a keresőkben cégednek ilyen megjelenése kell hogy legyen:

 

Google Cégem megjelenése Google találati oldalon

3. Jönnek a B2B influencerek

Erre a trendre már Pécsi Ferenc kollégám már egy korábbi írásában is felhívta a figyelmet. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy kik a B2B influencerek, hogyan válassz és hogyan keress ilyen embereket. Most csak azt hangsúlyoznám, hogy aB2B piacon ezek az influencerek soha sem mega hanem makro és mikroinfluencerek. A legfontosabb jellemzőiket, s azt hogy kik lehetnek ilyen emberek az alábbi infografika mutatja be.

 

Influencerek 3 csoportjának bemutatása

2019-ben egyre több B2B cég ismeri majd fel az influencer marketing fontosságát, hatékonyságát , és keres olyan embereket, akik mikroközösségeket tudnak befolyásolni, miközben tartalomelőállítasra is vállalkoznak, ezáltal erősítve az adott cég kommunikációs üzeneteit.

 

Hogyan gondolkodj?

Mérd fel a közösségi csatornákat: kik lehetnek céged számára releváns szakértők, kik aktívak ezeken a csatornákon (ebben legjobb segítséged a Linkedin lehet.). Ismerkedj meg velük online, építs ki velük olyan kapcsolatot, hogy megosszák saját tartalmaid. Használd fel őket tartalmak előállítására, találd meg, hogyan tudod őket motiválni.

 

4. A social advocacy felkerül a marketingesek térképére is

Ahogy korábban írtam, a HR szakemberek számára az employee / social advocacy már ismerős néhány sikeresen megvalósult projektnek köszönhetően. Marketing területen ilyenről még nem beszélhetünk, de számos jól sikerült bemutató és tárgyalás után úgy látjuk, hogy 2019 meghozza ezen a területen is az áttörést.


Hogyan gondolkodj?

Amennyiben cégednél fontos a digitalizáció és úttörő akar lenni ezen a területen, érdemes megvizsgálni egy ilyen program indítását, mellyel a cég influencer marketinges, social sellinges aktivitását támogathatod, felépíthetsz céged arra fogékony dolgozóiból mikroinfluencereket, segítheted a tartalmaid terjesztését, költséget takaríthatsz meg közösségi csatornákon elköltött hirdetési költségkereten.

 

Fiatal munkatársak mobilon és laptopon közösségi médián osztanak meg tartalmakat

 

Összegzés

Négy főbb digitális marketingtrendet gyűjtöttem össze ebben a posztban. Két előrejelzést (stories előretőrése és a social advocacy megjelenése) a közösségi csatornákon erős, vagy ott erősíteni akaró cégeknek érdemes kihasználni. A Google Cégem csatorna kihasználását kisebb cégeknek és SEO-t alkalmazó, vagy abban erősíteni akaró cégeknek javaslom. A negyedik trendet pedig B2B cégeknek érdemes kihasználniuk: a B2C cégeknél már bizonyított influencer marketing taktika megfelelően adaptált alkalmazásával.

Jönnek a B2B influencerek

Mosolygós férfi laptop előtt

Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de értelmetlen tagadni, hogy az utóbbi évek egyik legerősebb marketinges trendje az influencer marketing térnyerése. Olyan emberek, akik véleményükkel, ajánlásukkal hatottak a többiekre mindig is voltak, ám tömeges, ugyanakkor tudatos, szervezett alkalmazásuk a marketingben csak néhány éve vált általánossá.

Ez leginkább a következő okokra vezethető vissza:

  • az elmúlt évtized csodakútja, a céges oldalakra óriási forgalmat szállító közösségi média (különösen a Facebook) szinte teljesen kiapadt. (Pontosabban: a hálózatok tulajdonosai – különösen a Facebook és a LinkedIn –  az organikus forgalom radikális csökkentésével az egyre dráguló fizetős hirdetések felé terelik az üzleti felhasználókat.)
  • az emberek egyre kevésbé hisznek a cégeknek, ehelyett inkább a saját magukhoz hasonló emberek véleményére bízzák magukat. Az influencerek (első pillantásra) ilyennek látszanak.
  • az elmúlt években a közösségi csatornáknak köszönhetően egyre többen jutottak viszonylag rövid idő alatt százezres, vagy egyenesen milliós közönséghez. (Többnyire 25 év alatti, korábban üzleti/médiás múlttal nem rendelkező „civilekről” van szó.) Az influencer marketing erre a sikerre igyekszik rátelepedni.

Ha illatszert, divatcikket, jégkrémet, vagy más népszerű terméket árulsz, az influencer marketing szinte megkerülhetetlen taktika. De mit tehetnek azok, akik szoftverek, szerszámgépek, vagy irodaházak értékesítéséhez keresnek új megoldásokat?

 

Léteznek-e B2B influencerek?

Bár általában szeretjük élesen elválasztani egymástól a B2C és a B2B üzletet, valójában a vállalatközi üzletben is emberekkel van dolgunk: hiába adunk el cégeknek, szervezeteknek, a döntéseket ott is emberek hozzák meg. Nem a cégekre, intézményekre, hanem ezekre a döntéshozókra kell tehát a marketingünkkel hatnunk.

grafika: közösségi hálózat

Itt kezdődnek a bajok. A képzett, komoly szakmai tapasztalattal rendelkező döntéshozók (finoman fogalmazva is) komoly fenntartásokkal fogadják a marketing- és értékesítési üzeneteket. Ha tehát el akarjuk érni célunkat, le akarjuk győzni szkepszisüket, olyan külső szereplőket kell bevonnunk, akikben ők is megbíznak. Ők a B2B influencerek.

 

Egy ilyen, külső megerősítést kapva a potenciális vevők sokkal jobban elhiszik, hogy az ígért előnyök valóban léteznek. Bármilyen meglepő, de még a (más pénzéből) százmilliókat költő professzionális beszerző is jobban hisz egy influencernek, mint a céges értékesítőnek.

Hogy mennyire jól működik a B2B influencer marketing jól illusztrálja a Traackr infografikája.

 

Az 1:9:90-es modell

Miközben egyre többen alkalmazzák, kevesen gondolkoznak el azon, hogyan is működik az influencer marketing.

Ezt Charles Artur újságíró a következőkben fogalmazta meg ezt:  Hogyha megnézünk egy 100 emberből álló mintát, abból 1 lesz csak tartalomkészítő, 9 interakcióba kerül azzal (kommentel, javításokat javasol), 90 pedig csak fogyasztja a tartalmat.

Az 1:9:90 modell kiválóan alkalmazható a B2B influencer marketingre is:

Influencerek (1 százalék): ők a szakmai véleményvezérek, tartalomkészítők. Azok, akik (megfelelő áttételen át) képesek elérni a piac legnagyobb részét. Szinte bármit publikálhatnak, mindig figyelnek rájuk. Ők azok, akik az új szakmai fogalmakat, „varázsszavakat” először bevetik, akik új termékkategóriákat teremtenek. 5 éve még csak az újságírók és a nagy cégek elemzői tartoztak ide. A digitális csatornáknak köszönhetően ma már a tanácsadók, második és harmadik vonalba tartozó elemzők és sokan mások is megjelentek itt.  Lényegében bárkiből válhat B2B influencer, akik megfelelő intelligenciával, határozott nézőponttal és elég nagy közönséggel rendelkezik.

     A leggyakoribb B2B influencerek:

  • tanácsadók – nekik szinte “kötelező” influencerré válniuk
  • piacelemzők – itt az elemzőképesség mellett a kommunikációs készségek is fontosak
  • újságírók – leginkább és résterületre magukat bedolgozó újságírók válnak influencerré
  • a témára szakosodott bloggerek
  • egyetemi emberek (kutatók) – itt az intézmény is nagyban erősíti a hitelességet
  • ismert intézmények dolgozói
  • a saját cégen belüli szakértők – a márkanagykövetek egyben gyakran influencerek is

Terjesztők (9 százaléknyi): Ők a legaktívabbak a közösségi csatornákban. Dominálják a csoportokat és a fórumokat, feliratkoznak a hírlevelekre, hozzászólnak a termékajánlókhoz. Mindenről van véleményük és mindent könnyen megosztanak bárkivel, aki hajlandó őket meghallgatni. Enélkül a 9 százalék nélkül nem lennének beszélgetések az interneten.
Fontos látni tehát, hogy az 1 százalék tartalma, üzenetei soha nem juthatnának el nagyobb közönséghez a 9 százalék nélkül.

Közönség (90 százalék) Ők a Piac, a közönséged, őket akarod az influencer marketing segítségével elérni. Szakértők és tartalomfogyasztók, akik online olvasnak és tanulnak. Legfőbb fegyverük a Google, ezt használják új termékek felfedezésére, termékértékelések olvasására, tartalomfogyasztásra. A 90-es csoportba tartozók jellemzően nem publikálnak semmit, nem vesznek részt túlságosan a beszélgetésekben sem. Mégis nagyon figyelned kell rájuk, hiszen köztük vannak a vásárlóid.

Fontos megértened, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha mindhárom csoporttal foglalkozunk.

Influencer és influencer között különbség lehet. Mielőtt ráhajtanál valamelyikre, azt kell megnézned, hogy az adott influencer képes-e befolyásolni a számodra fontos B2B döntéshozót.

 

Így válassz B2B influencert

B2B influencerek után kutatva feltétlenül figyelembe kell venned az alábbi szempontokat:

  • Elérés: Mekkora az a közösség, amit valamennyi digitális csatornáján (blog, RSS, feliratkozók, vendégposztok, előadások stb) képes elérni. Az elérés meghatározó, hiszen ettől függ a tartalom terjesztése, ugyanakkor nem szabad sem túlmisztifikálni, sem a tényleges jelenetőségénél nagyobb hangsúllyal figyelembe venni. (Komoly hibát követ el, aki az influencer kiválasztásánál csak az elérést nézi.)
  • Relevancia: Milyen gyakran foglalkozik olyan témákkal, említ meg olyan kulcsszavakat, ami illenek az üzletedhez, leírják az iparágadat. A relevancia a biztosíték arra, hogy az influencer valóban otthon van az adott témában, gyakran foglalkozik is vele és nem csak megosztott fél éve egy cikket, majd ott is hagyta a beszélgetést.  (A relevancia gyakran hiányzik a B2C influencer marketingből. Egyszerűbb ugyanis széleskörűen ismert, nagy eléréssel rendelkező, mint releváns influencereket találni.) A B2B influencer marketingben a relevancia alapkövetelmény.
  • Rezonancia: Milyen messzire jutnak el az elkészült tartalmak? Sikerül másokat is bevonni? Nem elég, ha valakinek nagy közönsége van, fontos, hogy az aktív is legyen. Megfelelő bevonódás hiányában a posztok hamar elhalnak, nem terjednek tovább. (A rezonancia vizsgálatával gyorsan lebuknak azok, aki valamilyen trükkökkel sokkal nagyobb hatásúnak próbálják mutatni magukat, mint amekkorák.)
  • Hivatkozások: Itt az vizsgáljuk, hogy megosztják-e más influencerek a vizsgált influencer tartalmait. Talán felesleges is leírni, hogy egy, a szakmai közegbe beépült, ott elismert influencer sokkal hatékonyabb, mint egy „szólista”.

Így keress B2B influencereket

Miközben a B2C influencerek között adatbázisokban, vagy ügynökségek kínálatából válogathatsz, a B2B influencerek felkutatása és megnyerése lényegesen bonyolultabb.

Bár a folyamat soha nem azonos. rendszerint a következő lépéseket kell megtenned:

  1. Alapkutatás
    Itt jórészt kézimunkát kell végezned. A megfelelő kulcsszavakra keresve a Google első oldalain kell az influencerek nyomai után kutatnod. A potenciális influencerek felkutatásában, illetve az adatok eltárolásában segíthat a Ninja Outreach , vagy a Buzzstream
  2. Listening A Google szűrőjén csak a legnagyobb találatok akadnak fenn. Ha tudni akarod, kik beszélnek a cégedről, a versenytársadról, az iparágadról, valamilyen “hallgatódzó” eszközre van szükséged (ilyen például a magyar Neticle , vagy a lengyel SentiOne )
  3. Backlinks Kik azok, akik máris foglalkoznak a cégeddel, írnak róla. Gyorsan kiderül, ha megvizsgálod a weboldalaidra mutató linkeket. Szerencsére a SEO-sok eszköztárában van ehhez használatos holmi. A legismertebb közülük talán  az Ahrefs  
  4. Népszerűség. Melyikek a legsikeresebb tartalmak? A BuzzSumo  kitűnő eszköz annak megállapítására, melyikek a legtöbbet megosztott rétegtartalmak. (Itt lehetséges a különböző csatornák összehasonlítása is.)

Nemzetközi B2B infuencerek után kutatva igénybe vehetünk valamilyen speciális influencer-keresőt is, de hazai B2B influencerekre vadászva leginkább a felsorolt módszerekre  és az orrunkra hagyatkozhatunk.

 

Kire akarsz hatni?

A hatékony B2B influencer marketing alapja a vásárlók alapos ismerete.  Nagyon fontos itt is a részletes, valódi információkon alapuló vevőkarakterek (buyer persona) elkészítése. Lényegesen bonyolultabbá teszi helyzetünket, hogy egy B2B üzlet során általában több döntéshozóval is kapcsolatba kerülünk és  – részben ennek következtében- az értékesítési ciklus is lényegesen meghosszabbodhat. Feltételezhető, hogy egy vállalati beszerző alaposabb kutatásokat, elemzéseket végez egy nagy értékű céges beszerzés esetén, mint mikor a családja számára vásárol. Mégis van valami, ami a kétféle beszerzést összekapcsolja: mindkettő alapja a bizalom.

Amikor a B2B döntéshozó információt keres, tulajdonképpen tartalmat keres. Elsősorban ennek a tartalomnak a relevanciája fontos a számára, nem pedig az, ki állította elő ezt a tartalmat. Jó tartalmakat kell biztosítani? Akkor helyben is vagyunk, hiszen a tartalommarketing és a social selling éppen ezzel foglalkozik.

 

Konklúzió

A B2B influencer marketing leggyakrabban a tartalommarketing egy sajátos formája. A tartalmakat nem az eladó, hanem egy hiteles szakértő, elemző, újságíró állítja elő. A marketinges feladata, hogy a vásárlók információigényét megismerje, az ezt kielégíteni képes influencereket felderítse és a tartalmaikat csatarendbe állítsa. Mindez persze nem jelenti a saját tartalommarketing és – szükség esetén – az időszakos kampányok szüneteltetését. Mindebből látszik, hogy a B2B influencer marketing csak alapos tervezés után. a B2B marketing stratégia részeként valósítható meg.

Egy sikeres social advocacy, márkatámogató program elindításának feltételei

Egy csapatban dolgozók összerakják a kezüket egy cél érdekében

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Az influencer marketing az elmúlt időszakban az egyik  legfelkapottabb marketing-kifejezéssé vált. Hazánkban is egyre több márka használja ezt a taktikát kommunikációjában: 2017-ben a Sakkom ügynökség által készített influencer kutatás  szerint a cégek 64%-a.

Sok márka a régi marketinges beidegződések szerint minél több emberhez akarja eljuttatni üzenetét, ezért celebeket, közösségi médiasztárokat használ influencerként. A fejlettebb országokban ugyanakkor egyre több cég ismeri fel, hogy az online marketingben nem a tömegekhez kell szólni, hanem az üzenetek személyre szabásával növelhető a kommunikáció hatékonysága, érdemes inkább úgynevezett micro-influencerek felé fordulni. Velük építhető fel ugyanis legjobban egy hatékony márkatámogató, social advocacy program.

Ahhoz hogy te is elindíthass egy ilyen programot először tisztázzuk, hogyan csoportosíthatók a véleményvezérek.

 

Fiatal munkatársak mobilon és laptopon közösségi médián osztanak meg tartalmakat

 

A véleményvezérek (influencerek) fajtái

A véleményvezéreket 3 fő csoportra lehet bontani: mega-, macro-, és micro-influencerekre. Mindegyik csoport más-más célra használható kommunikációdban.

 

Mega-influencerek

A mega-influencerekhez a celebeket és a közösségi médiasztárokat soroljuk. Általuk az elérés nagyon nagy lehet, hiszen követőik száma 100 000 fő felett van. (A megadott számok a hazai piacra vonatkoznak.) Ugyanakkor a mega-influencereknél a bevonódás (engagement) mértéke szinte soha nem haladja meg a 2 százalékot.

 

Grafikon, mely a bevonódás, engagement nagyságát mutatja követőszámok szerint az Instagramon

Emiatt a nagy elérés miatt választják a mega-influencereket azok a cégek, amelyek a sokember elérésében (tömegmédiás szemléletben) gondolkoznak. Az ilyen kooperációkban az a legnagyobb kihívás, hogy a véleményvezér és a márkád személyisége között meg kell találnod a kapcsot: hogyan tudja a celeb a márkád kommunikálni, mennyire releváns számára az adott termék, szolgáltatás, mennyire hitelesen jelenik meg ebben a szerepben az influencer. A kooperáció ebben az esetben kizárólag pénzügyi alapú.  Ezek az együttműködések elsősorban a márkaismertség növelésére és jó benyomás kialakítására használhatók.

 

Macro-influencerek

A macro-influencerekhez tartoznak a bloggerek, a vloggerek és az újságírók. Utóbbiak meggyőzése a klasszikus PR feladata. Ezeknek az influencereknek a követőtábora  5 000-100 000 fő közé esik. Esetükben már magasabb bevonódási számokról beszélhetünk: általában 2-5 százalék körül alakul egy-egy poszt átlagos engagement értéke. Mivel a macro-influencerek egy-egy területre specializálódnak, sokkal relevánsabb a rajtuk keresztüli kommunikáció. Te is könnyen megtalálhatod a céged számára legmegfelelőbb bloggert, vloggert akármilyen szűk réspiacon is tevékenykedik a céged. Macro-influencerekre támaszkodva az  üzeneteid sokkal autentikusabbak lesznek, mintha mega-influencereket vetnél be. Ezeket a véleményvezéreket már nemcsak a pénz befolyásolja, hanem hogy milyen a márkád imidzse, és hogy mennyire illik hozzá a brand az influencer személyiségéhez. Ellenszolgáltatásokra is épülhet egy ilyen kooperáció, például a márka készíti el a vlogger videóit, médiamegjelenést vagy termékeket, szolgáltatásokat biztosít a márka a blogger vagy vlogger számára.  Ezek a kooperációk elsősorban márkaismertség és bevonódás növelésére használhatók.

 

Micro-influencerek

A micro-influencerek csoportját a mikrobloggerek, mikrovloggerek, felsővezetők, oktatók, kutatók, szakmai szervezetek képviselői és céges véleményvezérek alkotják. Ezeknek az embereknek a követői száma körülbelül 1000-5000 fő között alakul. Ha megszólalnak a közösségi médiákon isszák szavaikat az adott mikrokörnyezetben. Posztjaik 5-10%-os engagementeket érnek el – ez is mutatja, hogy környezetük nagyon releváns információforrásnak tekinti őket. Meggyőzésükben a pénz nem játszik szerepet, sokkal inkább a “soft” tényezők számítanak, mint hogy mennyire vonzó számukra az adott márka, mennyire kapnak egyedi figyelmet és alapjában minden elismerésnek, ellenszolgáltatásnak örülnek. A micro-influencereket konverzió növelésére és a márkád iránti engagement (bevonódás) növelésére használhatod.

 

Influencerek 3 csoportjának bemutatása

Kiket vonj be márkatámogató, social advocacy programodba?

A fenti három csoportból a mega-influencerek egy márkatámogató programba csak nagyon nehezen vonhatók be. Mivel legkönyebben a micro-influencereket lehet rajongóvá változtatni, ők azok, akik elsődleges célcsoportjai lehetnek márkatámogató programodnak.

Létezik egy másik köre is márkatámogatói program célcsoportjának, ők pedig azok, akik eleve elkötelezettek márkád iránt, de még nem micro-influencerek, ugyanakkor azzá tehetők. Ők azok a munkatársaid, akik fogékonyak a közösségi média iránt (tehát például a Facebookon, Instagrammon aktívak), de még nem erős  személyes profiljuk szakmai vagy üzleti szempontokból.

Egy sikereres márkatámogató programba tehát micro-influencereket és céged munkavállalóit érdemes bevonni. Most már csak az szeretnéd tudni hogyan kezdj neki, hogyan építs fel egy ilyen programot? Lássuk!

 

Márkatámogató (social advocacy) program felépítésének lépései

Social advocacy program indításának 5 lépése

1. Határozd meg social advocacy programod célját

A célok legyenek SMART (specifikus, mérhető, akció orientált, reális és határidőhöz kötött) célok, mint például:

  • Céges oldal követői számának növelése (külön-külön csatornánként)
  • Munkavállalóid követői számának növelése
  • A programba bevont személyek profiljaiból weboldaladra terelt látogatók száma
  • EEMV (estimated earned media value) növelése: az EEMV egy összefoglaló szám, mely megmutatja, hogy az adott csatornán a megosztott tartalmakra történő klikkelésekért mennyi PPC budget kellett volna fizetni. Méréséhez speciális social advocacy platformra lesz szükséged.

2. Határozd meg a résztvevők körét

Alakítsd ki a szervezeten belül, ki alkalmas leginkább egy ilyen programban történő részvételre. Kik azok akik eleve aktívak a közösségi médián, kik azok akiknek nagy a követőszáma, kik azok, akiknek a szavára adnak piacodon. Ők lesznek a belső véleményvezéreid.

Határozd meg azon micro-influencereid körét is, akik bevonhatók egy ilyen programba. Avasd be őket céljaidba.

 

3. Válaszd ki a program tartalommenedzserét

Egy sikeres social advocacy programhoz kell egy folyamatosan frissített tartalomnaptár és a tartalmakat is folyamatosan gondozni kell. Ennek egy felelőse kell legyen a szervezetben, vagy akár külsős céget is megbízhatsz rá. A tartalommenedzser egyik fő feladata, hogy olyan tartalmakat gyűjtsön össze és időzítsen, amiket céged dolgozói és micro-influencereid megoszthatnak. Egy social advocacy platform segítségével ez a tevékenység nagyon könnyen menedzselhető.

 

4. Tartsd fent az érdeklődést: alakíts ki ösztönző programot

Mindenki szeret játszani, így érdemes gamificationt is beépíts a programba a siker érdekében. Tűzz ki hosszabb távú, a megállapított célokhoz kötött nyereményeket, és alakíts ki negyedéves versenyeket is, amikor kisebb ajándékokat nyerhetnek a résztvevő munkaválllalók. Ezzel a program belső elfogadását is javíthatod, így egyre több munkatársad akar majd csatlakozni a programhoz.

Külső micro-influencereidnek is felajánlhatsz ösztönzőket, ellenszolgáltatást. Rengeteg lehetőség áll rendelkezésedre. Egy-két ötlet:

  • kedvezmény termékeidre, vagy ingyen termék biztosítása
  • belépő fontos konferenciákra, rendezvényekre
  • megjelenés lehetősége PR eseményeiden
  • kollaboráció tartalomgyártásban (például videós költségének fedezése)
  • B2B területen ajánlóprogram kialakítása: influenszered szolgáltatásainak promótálására vevőid körében
  • speciális partnerlogók használatának lehetősége
  • találkozók, meetupok szervezése, ahol még jobban megismerheted támogatóidat

5. Mérd az eredményeket

Folyamatosan mérd a kitűzött célok elérését. Ez történhet havonta vagy negyedévente.

Ellenőrizd a követőszám növekedéseket!

A weboldalra történő forgalomterelés mérését nagyban segítik az utm paraméterrel ellátott linkek, melyet mindenkire egyedileg kell kialakíts. Analytics fiókodban így követheted, hogy általánosan és legfontosabb céloldalidra ki, mennyi forgalmat terelt, s ott miből lett vásárlás.

Social advocacy programod mérésére egy nagyon transzparens és kiváló mutatószám az EEMV mutató. Ennek mérése speciális social advocacy platform keretein belül valósulhat csak meg. Egy ilyen program méri a megosztásokat a hozzászólásokat, átkattintásokat, s ezekből kiszámítja milyen médiaértéket értek el külön-külön vagy együtt a tagok. Ez az érték nagyon jól összehasonlítható PPC hirdetéseid eredményeivel, s kimutatja mennyivel jobban megéri egy ilyen program bevezetése, mint PPC budget nagyságának folyamatos növelése.

Biztos te is hallottad, hogy a Facebook idén jelentős algoritmus változásokat hajt végre. Még inkább előnybe részesíti a barátaid, ismerőseid posztjait a céges posztokkal szemben. A céges posztok közül csak azok maradnak “talpon”, amik megfelelő engagementet érnek el, amiket kellő számú ember kommentel. Egy márkatámogató program ezt a kihívást kiválóan kezelheti. Nem kell tehát tovább növeld Facebook hirdetési költségkeretedet!

 

 

dolgozók az iródában ülnek

Összefoglalás

Egy márkatámogató program kiváló lehetőséget teremt tehát a közösségi kommunikációd támogatására:

– nagyban segíti tartalmaid terjesztését,

– választ ad az újonnan jelentkező Facebook algoritmus változások kihívásaira,

– bevezetésével csökkenthető közösségi médiás hirdetési költségkereted.

Ehhez csak közösségi médiára fogékony munkatársaidat és micro-influencereidet kell bevont. Kövesd a program bevezetésének 5 lépését és nem marad el a siker! Segítünk szívesen mi is az implementációban, a technológia biztosításában Európa piacvezető applikációja segítségével!

 

Influencer marketing tervezése, véleményvezérek felkutatása 5 lépésben

Véleményvezérről fotó készül

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Melyik marketinges ne szeretné, hogy cége kommunikációjába besegítsenek olyanok, akik nagy hatással vannak mikroközösségekre. A digitális korban, amikor a tömegmédia hatékonysága már nem olyan, mint régen, a perszonalizált kommunikáció egyre fontosabb. A vásárlók döntéseit az online értékelések befolyásolják , a véleményvezérek kincset érnek egy marketingesnek. Ugyanakkor sajnos semmi sincs ingyen, sok munkát, időt kell rászánj, hogy egy ilyen dolog beinduljon. Meg kell győzd az internet “sztárjait”, hogy márkád mellé álljanak, ami nem megy karikacsapásra.

Javaslom, hogy a tervezési lépéseket készítsd el már tartalomstratégiád kivitelezésekor, hiszen ez is szerves része kell legyen céged tartalommarketingjének.

 

Divatos az infuencer marketing

Ha megnézed a Google Trendben az influencer marketing kifejezés kereséseinek alakulását, láthatod hogy 2015 második felétől jelent meg igazán e téma a köztudatban, 2016-ban pedig jelentősen megnőtt iránta az érdeklődés. (Ezt tapasztalhattuk az elmúlt évek szakmai rendezvényein is.)

Influencer marketing kifejezésre történő keresések száma 2015 második felétől rohamosan nőNem csoda hisz a korábban megfogalmazott érvek mellett a következő statisztikák is mellette szólnak:

Mit is jelent pontosan az influencer marketing kifejezés?

Azt a folyamatot tekintjük influencer marketingnek (befolyásmarketingnek), amikor olyan kapcsolatot alakítasz ki céged üzleti területén aktívan kommunikáló bloggerekkel, vloggerekkel, és a közösségi véleményvezérekkel, amivel eléred, hogy megjelenítsék, véleményezzék terméked csatornáikon. Ha ez sikerül, az értékesítésre is hatással lesz mindez. Az influencer marketing tehát nagyban épít az online megosztáson alapuló kommunikációra, és nemcsak márkaismertséget növel, hanem emeli a márkáddal szembeni elköteleződést, aktivizálja a céged számára fontos mikroközösségeket is. Kihasználhatod, hogy a véleményvezérek követői sokkal jobban adnak egy-egy influencer szavára, mintha ugyanazt az üzenetet céged kommunikálná.

Mikben lehetnek segítségedre a véleményvezérek?

  • Készíthetnek blogbejegyzést, videó posztot termékedről.
  • Megoszthatják közönségükkel céges tartalmaid.
  • Lehetőséget adhatnak cégednek saját felületeiken történő megjelenésre, például blogcikk formájában.

 

Milyen céljaid lehetnek influencer marketinggel?

Többfajta célt tűzhetsz ki, amik mind tartalomstratégiád kell, hogy támogassák:

  • tartalompromóció
  • tartalom előállítás
  • eseménymarketing, eseménytámogatás
  • termékbevezetés segítése
  • kríziskommunikáció
  • keresőoptimalizálás.

 

 

Véleményvezérek azonosítása

Készíts, vagy készíttess ügynökségeddel egy listát a potenciális véleményvezérekről! Jelöld benne a legfontosabb elérhetőségeiket: közösségi média profiljaikat, e-mail címüket, blogoldal url-jeiket! Ne csak azt vedd figyelembe, hogy mekkora egy véleményvezér követőinek száma, hanem hogy mennyire tudja bevonni közönségét a kommunikációba, mennyire egyezik stílusa márkád személyiségével. Jelöld ezeket is listádban! Legyen egy olyan oszlop is az adatbázisban, amiben jelzed, hogy milyen szinten áll a kapcsolatfelvétel az adott személlyel! Ha összegyűjtöttél egy alaplistát, priorizáld a listán lévő embereket!

 

Milyen eszközöket használj véleményvezérek beazonosítására?

Használhatod a keresőket potenciális bloggerek, vloggerek beazonosítására. Állítsd be fontosabb keresőszavaidat a Google Alertsben, így folyamatosan kaphatsz értesítést, ha valaki, megjelentet valamilyen tartalmat.

Szintén ingyenes lehetőség a közösségi oldalak (ingyenessége miatt) felületes feltérképezésére a Social Searcher weboldal. B2B tevékenységi kör esetén a Linkedin keresője nyújthat segítséget, de ha valóban teljes képet szeretnél kapni egy-egy szegmensről a Sales Navigátor szolgáltatásukra érdemes előfizess.

Fizetős szolgáltatásokból a mention és Buzzsumo applikációkat javasolnám, hisz mindkettő platform elég jó metszetét megmutatja az internet magyar nyelvű közösségi médiás felületeinek.

Magyarországi top vloggerek keresését kezdd a Tubenews oldalán, ahol különböző tematika alapján csoportosítják a legsikeresebb Youtubereket és egy mindig aktuális összesített toplistát is találsz! A legbefolyásosabb magyar Insta sztárokról is készült már lista, melyet itt tölthetsz le.

 

Véleményvezérek elérése

Ennek is többféleképpen állhatsz neki.

Intézheted ezt a munkát reklám- vagy tartalommarketing-ügynökségeddel, de vállalkozhatsz rá magad is. Ez utóbbi esetben legyél természetes, úgy csináld, ahogy mással is ismerkednél! Kezdd el követni kiszemeltjeidet, nyújts nekik segítséget, válaszolj kérdéseikre, adj számukra valamilyen plusz értéket, oszd meg, lájkold bejegyzéseiket! Folyamatosan ossz meg a közösségi medián olyan tartalmakat, amik relevánsak lehetnek számukra, érdekelhetik őket! Természetesen ne csak saját tartalmaidra koncentrálj, hanem használj kurált tartalmat is! Ha kellően izgalmasak megosztásaid, egy idő után ők is felfigyelnek rád, megosztják közösségükkel posztjaid. Így egy lépéssel közelebb kerülsz célodhoz. Keress rá alkalmat, hogy az offline világban is összefuthass velük! Ha már személyesen is sikerült beszélj valakivel, akkor online már direktben is felveheted a kapcsolatot. A kérdés, hogy hogy tudnátok együtt dolgozni. Megengedi-e, hogy vendégcikket jelentess meg blogján, vagy hajlandó-e tartalmaid mellé egy általa készített anyagot átadni neked. Interjú készítése is jó ötlet lehet a közös munka első lépéseként.

Ha van rá pénzed, nem kell annyi energiát beleölj az ismerkedésbe, keresd meg nyugodtan hamarabb! Ekkor teljesen üzleti alapon indulhat el a kapcsolat köztetek. Állapodjatok meg, hogy milyen segítséget tud nyújtani terméked, céged bemutatásában! Arra is van lehetőség, hogy ingyen terméket biztosíts számára, s ha sikerül figyelmét felkeltsd, elmondja a véleményét róla. Pénzbeli ellenszolgáltatás fejében kiadhatod egy-egy közösségi médiás csatornád kezelését is egy bizonyos időre egy-egy véleményvezérnek. Vigyázz azonban, mert az ilyen költségtérítéses esetekben épp az autentikusság veszhet ki a kommunikációból. Ahhoz, hogy ez a veszély ne fenyegessen, hosszútávon ekkor is jó kapcsolatot kell kialakíts az influencerrel!

Azt soha ne feledd, hogy a véleményvezéreknek te is sok segítséget tudsz nyújtani, s nem minden esetben a pénz fog dönteni egy ilyen közös munkában. Nekik is hasznos lehet céges követőid elérése, segíthetnek tartalmaitok céljaik elérésében.

 

Az eredményesség mérése

Mindig mérd hatékonyságod valamilyen mutatószámmal, mely tartalommarketingedet támogatja. Ilyen hatékonyságot mérő mutatószám lehet például az egy interakcióra (like, megosztás) jutó költség. Ellenőrizheted egy-egy ilyen interakció után weboldalad látogatottságát, annak változását, amiből ki tudod számolni egy új látogató költségét.  Célszerű ezt összehasonlítanod CPC költségeiddel PPC-s kampányaidból. Ezekkel a mérésekkel tudod alátámasztani főnököd felé az influencer marketing legitimitását.

 

Záró gondolatok

Az influencer marketing is egy folyamatosan végzendő feladat, ugyanúgy, mint a tartalommarketing, Ráadásul a két dolog nagyon összefügg egymással: az influencer marketinged mindig a tartalomstratégiádat kell támogassa. Ezért is fontos, hogy ennek tervezése is bekerüljön tartalomstratégiádba.

Segítségre van szükséged véleményvezéreid beazonosításában? Lépj velünk kapcsolatba, segítünk benne!

Így növeld versenyképességed 2017-ben tartalommarketinggel

2017-es naptáron ceruza, toll, radír

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

A digitális marketingesek mindig szeretnek újdonságokkal dobálózni, s szívesen ki is próbálják azokat. Az online világ nagyon gyorsan változik, ezért fontos, hogy az ember képben legyen az újdonságokkal, hisz így versenyelőnyre tehet szert. Ezért is szedtem össze e cikkben, hogy milyen trendek befolyásolhatják a 2017-es évet a tartalommarketing területén.

Mielőtt rátérnék ezekre az újdonságokra, szeretnék egy kicsit visszatekinteni a 2016-os évre. Tavaly év elején is megfogalmaztam öt olyan trendet, amit akkor úgy éreztem érdemes figyelembe vegyél 2016-os aktivitásaidban. Kíváncsi voltam, mennyire váltak be azok az előrejelzések, ezért először ezt mutatnám be röviden.

 

2016-os tartalommarketing-előrejelzések értékelése

1. Weboldal optimalizálás során a mobilszemléletű gondolkodás folyamatosan felváltja az asztali szemléletű gondolkodást.

Akkor azt írtam, hogy nemcsak az lesz a fontos, hogy egy weboldal mobilbarát legyen, hanem az is, hogy a weboldal optimalizálása külön mobilra is megtörténjen, ráadásul a mobilos optimalizálás fontosabb lesz, mint a PC-s. A reszponzív dizájn, mint alapkövetelmény mellett, az AMP platformban történő gondolkodást is javasoltam.

Mi történt 2016-ban? Az AMP megjelent Magyarországon is, 2017 év elejétől a mobilindexelés leváltja az asztali indexelést, ez lesz az elsődleges indexelési szempont tehát.

Ez egy jól eltalált, de könnyű jóslat volt! 🙂

 

2. Hirdetési költségeid további emelkedése mellett a rajongóid számára releváns tartalom szerepe is tovább nő a legnagyobb közösségi médiás platformon, a Facebookon.

A 2015-ben tapasztalt CPC emelkedés nem folytatódott 2016-ban, így ez a jóslatom nem vált be. A releváns tartalom kérdése valóban egyre fontosabb: az egyre kifinomultabb mérési, targetálási lehetőségek is ezt bizonyítják.

Ez egy felemásra sikeredett jóslat volt tehát.

 

3. Keresőoptimalizálás szempontjából a „vaskos” tartalmak jelentősége tovább növekszik 2016-ban.

Egyre több tartalom megjelenésével fontos, hogy ki tudj tűnni a tömegből, ennek egyik lehetséges módja a vaskos tartalmak létrehozása. Ezen tartalmak keresőoptimalizálásban betöltött szerepét ez a 2016 szeptemberében megjelent részletes, elemző cikk is bizonyítja.

Ha ki akarsz tűnni a versenyben, továbbra is törekedj ilyen tartalmak létrehozására!

 

4. Vizuális tartalmak súlyának további növekedése várható 2016-ban is.

A vizuális tartalmak szerepének növekedése 2016-ban is érzékelhető volt. A Facebook elindította 360 fokos live video alkalmazását. Most már 360 fokos képek posztolására is van lehetőség a Facebookon. A Facebook próbál minden vizuális tartalommal kapcsolatos újítást lemásolni a Snapchattől. Legfrissebb hír e témában a képkeretek megjelenése e platformon.

A vizuális tartalmak szerepe tehát tovább nőtt 2016-ban is. A fejlesztések mind azt bizonyítják, hogy ez a trend továbbra is erős és fontos marad 2017-ben is.

 

5. A hirdetésblokkolók terjedése még jobban a tartalommarketing felé tereli a marketingeseket.

A hirdetésblokkolók száma 2016-ban is tovább emelkedett, sajnos a tartalommarketing területén nem készült 2016-ban felmérés Magyarországon, hány cég használja ezt az eszközt, ugyanakkor az a tendencia megfigyelhető, hogy most már minden fontosabb magyarországi konferencián egyre több tartalommarketing témájú előadás hangzik el, s legtöbbször külön szekciót is kap a marketing ezen felfogása. Sok reklámügynökség felvette szolgáltatási körébe a tartalommarketinget 2016-ban. Ezek a tendenciák azt bizonyítják, hogy egyre több cég indított ilyen tevékenységet.

Visszanézve tehát, tavaly év elején egész jól eltaláltam a legfontosabb trendeket, s akik éltek javaslataimmal, azok ma már előrébb tarthatnak a tartalommarketing területén. Úgy gondoltam, az idei évet is a tavalyihoz hasonlóan előrejelzésekkel indítanám. Lássuk tehát!

 

2017-es tartalommarketing-trendek

1. Mesterséges intelligencia (AI) megjelenik a tartalommarketingben

Robot képe látszik egy számítógép monitorán

 

Magyarországon leghamarabb email marketingben számíthatunk erre, s leginkább a perszonalizációban lesz ennek jelentősége. Szövegírásban is segítségünkre lesz a mesterséges intelligencia, egyre több cégnek lesz saját robotja (botja) az üzenetküldési platformokon (Facebook, Viber), amikkel releváns tartalmakat juttathatnak például el e cégek felhasználóik felé. Egyelőre magyarul még nem fogjuk tudni a szövegírást robotoknak kiszervezni, de ez angol nyelven már lehetséges egyre több applikáció segítségével, nem is beszélve speciális tartalmak előállításáról.

Egyéb tartalomterjesztési rutinfeladatokban is egyre jobban számíthatunk a robotok segítségére: megjelenik a mesterséges intelligencia a PPC kampányok kezelésében, vagy a közösségi megosztást segítő programoknál is.

 

Hogyan gondolkodj? Mértékletesség vezéreljen

Az ilyen trendekhez történő csatlakozás erősítheti márkád innováció iránti, digitális nyitottságát, de nyilván úttörőként rizikók is társulnak ezen aktivitásokhoz. Céged erőforrás-ellátottsága és újdonságból származó előnyei alapján kell megtaláld, mekkora rizikót vállalsz be. Kezdj inkább kicsiben, tapasztald ki a korlátokat, s az alapján haladj tovább a komplexebb projektek megvalósítása felé!

 

2. Hiteles tartalmak még fontosabb rangsorolási tényezők lesznek a keresőkben, csökken a közösségi oldalakon a hamis tartalmak száma

Lexikon és egy Kindle a fűben

 

Biztosan sokat hallottál már a hamis tartalmak szerepéről az USA elnökválasztásban. Trump szavazói nyitottak voltak ezekre a tartalmakra, hisz a kampány során a republikánus elnökjelölt folyamatosan azt hangoztatta, hogy a média elfogult a demokraták felé, így ezek a hírek nem érdekelték Trump rajongóit. Azokra voltak kíváncsiak, akik mást üzentek, mint a tradicionális médiacsatornák. Tulajdonképpen az elnökválasztás körüli események mutatták meg, milyen szerepe lehet az olyan óriás platformoknak, mint a Google és Facebook a nem hiteles információk terjesztésében, azáltal, hogy olyan hírek jutnak csak el a felhasználókhoz, ami megfelel érdeklődési körüknek. Rájöttek, hogy a médiában ők maguk is komoly szerepet játszanak, s felelősek lehetnek a kialakult helyzetért. 2017-ben azt várom, hogy ezek a multik olyan lépéseket tesznek, amivel a felületeiken hátrányt élveznek majd az ilyen tartalmak a jövőben.

 

Hogyan gondolkodj? Készíts hiteles, örökzöld tartalmakat

A Google a mesterséges intelligenciának köszönhetően egyre jobban képes lesz felismerni, hogy egy adott tartalom mennyire megbízható. Minél több adatot, megbízható forrásra történő hivatkozást tartalmaz egy-egy tartalmad, annál jobban hisznek cégedben látogatóid és nem mellékesen jobb fényben tűnhetsz fel a keresőknek is. Gondolkozz hosszú távon, hozz létre adatokkal alátámasztott hiteles, örökzöld tartalmakat, melyek a közösségi médiában is sikeresek lesznek.

 

3. Befolyásmarketing (influencer marketing) szerepe tovább nő Magyarországon is

Farmerzsebből kilóg egy Blogger feliratú papír

 

Ma már itthon is elmondható, hogy a blogok és vlogok kinőtték magukat, véleményformáló erőkké váltak. Egyre több emberhez tudnak eljutni, véleményüket befolyásolni. Ezt nyilván egyre több marketinges használja ki itthon is.

A közösségek véleményformáló erejéről sem szabad megfeledkezni. Egyre több cég használja ki a meglévő lehetőségeket, hogy közösségekhez eljuttassa új termékét, akik azok kipróbálása után megosztják pozitív tapasztalataikat a közösségi oldalakon. Olyan ez, mint a szájreklám, de sajnos mindez egy kis támogatás fejében történik. Ugyanakkor hatásos: egyik partnerünk versenytársa élt ilyen lehetőséggel 2016-ban, mely végül éves szinten az online említéseinek 35%-át tette ki. Látható, mekkora ereje lehet ezen eszköznek is.

 

Hogyan gondolkodj?

Használd a véleményvezéreket online kommunikációdban!

Amennyiben még nem kezdtél ilyen programot a digitális térben, érdemes megvizsgáld annak elindítását, hisz tartalmaid célcsoportodnak történő eljuttatásában fontos szerepe lehet iparágad véleményvezéreinek. Kezdd el kicsiben, s haladj lépésről lépésre! Segítségedre lehet ez és ez a program a véleményvezérek megtalálásában.

 

4. AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) tartalmak megjelenése

Öreg embert fényképezik egy nő mobillal, miközben egy csecsemő képe látszik a kijelzőn

 

2016 a Pokémon éve volt az online játékok piacán. Magyarországon is sokáig vezette a letöltési listákat. Ezzel a játékkal sokan megismerték a kiterjesztett valóság világát. Egyre több ilyen tartalom megjelenésére számíthatunk 2017-ben Magyarországon is. Előnye ezen tartalmaknak, hogy nő a célcsoport bevonódása (engagementje), ráadásul annyira nem is drága létrehozásuk. Ilyen platformok is léteznek, amik segítségével egyszerűen kivitelezhető egy kiterjesztett valóságos megjelenés. Érdekel? Lépj velünk kapcsolatba, s kidolgozzuk ilyen kampányod!

A virtuális valóság megjelenésére kevésbé számítok 2017-ben még Magyarországon, szerintem ez az elkövetkező évek slágere lesz, a megfelelő VR-es szemüvegek elterjedésével.

 

Hogyan gondolkodj? Élj az AR nyújtotta lehetőséggel

Ezen tartalmak egyedisége miatt egyelőre kitűnhetsz versenytársaidtól, ráadásul nem jelent olyan jelentős plusz befektetést az ilyen tartalmak létrehozása. A feliratkozott olvasói e blognak a karácsonyi jókívánságunkat is ilyen megoldással kapták meg, így ők kicsiben láthatták már ennek működését.

 

Összefoglaló

Négy fontosabb tartalommarketing-trendet gyűjtöttem össze e posztban, mely Magyarországon is megjelenik idén. A mesterséges intelligenciának egyre nagyobb szerep jut a tartalommarketing területén is, a hiteles tartalmak rangsorolási tényezők lesznek a keresőkben, csökken a közösségi oldalakon a hamis tartalmak száma, az influencer marketing fontossága pedig tovább nő, s megjelennek az AR tartalmak is 2017-ben. Ha nem akarsz lemaradni ezen trendekről, érdemes belekóstolj némelyikbe, mely releváns lehet iparágadban. Biztos meghozzák a hozzá fűzött reményeket!