2019-es digitális marketingtrendek a ContentPlustól

Egy futó átugrik 2018-ból 2019-be

Ahogy azt már megszokhattad, az idei évben is egy előrejelző poszttal indítjuk blogunkat..  Ebben elmondjuk, mi várható a digitális marketing területén 2019-ben, és elememezzük az előző évi előrejelzéseink teljesülését is.

2018 elején egy 4 pontból álló előrejelzést fogalmaztam meg. A következő bekezdésekből megtudhatod mennyire váltak azok be.

 

2018-as digitálismarketing-előrejelzések értékelése

1. Mesterséges intelligencia további térnyerése a marketingben, analítikában, mikroinfluencerek alkalmazása influencer marketinges kampányokban, speciális vizuális tartalmak (AR, live videó, 360 fokos videó) előretörése

A mesterséges intelligencia egyre több Magyarországon is használt programba került bele. A Mailchimpről már tavaly írtam, a Salesmanago marketing automatizációs program is használ mesterséges intelligenciát. A tavalyi évben pedig 2 mesterséges intelligenciát is használó szoftver (IBM Watson kampányautomatizáció, illetve az  Intellyo) képviseletére is felkérték a ContentPlust. A mikroinfluencerek alkalmazásának alátámasztására az egyik legnagyobb magyarországi influencer ügynökség a Starnetwork tapasztalatára hivatkoznék. Farkas Dániel írása szerint “az influencer kampányokban megjelentek azok a típusú megoldások, ahol a márka egy mikroinfluencert választott ki partnerként és amellett, hogy a felületein megjelent, jelentős erőforrást fektetett be az adott személy márkaépítésébe is”.

Speciális vizuális tartalmak területén 2018-ban jelent meg az Instagram IGTV applikációja. Ez a közösségi csatorna ezzel AR filtereket is bevezetett. A Facebook is sok újdonsággal jelentkezett live videó funkcióján: szavazást, játékos elemek megjelentetését, melyekkel szavazásokkal, kvízkérdésekkel és kihívásokkal gazdagíthatják videóikat a céges oldalak. Lehetővé tették live videók több céges oldalon történő megjelenését, bevezették a “rewind” funkciót. Természetesen a Youtube is vetett be újításokat, igaz ezek kevésbé használhatók Magyarországon. Ezek a fejlesztések mind azt mutatják, hogy a speciális videós tartalmak száma jelentősen nőtt. A Facebook Live videók esetében konkrét, igaz globális, növekedési számról is tudunk: 1,5 szeresére nőtt a számuk egy év alatt.

 

2. Social selling projektek indulása

Második alkalommal rendezték meg a SalesTech konferenciát 2018-ban, ahol a social selling is megjelent több előadásban. Láthatóan egyre több cég (többnyire B2B) érdeklődik a social selling technika iránt. Magyarországon már 3 cég nyújt social selling tanácsadást, képzést.  A ContentPlus is több ilyen projektben vett részt 2018-ban.

 

3. Social/employee advocacy fogalmának megjelenése a hazai marketingesek és HR-esek “szótárában”

A Generali Roar programja lett az év HR megoldása a HR KOMM Awardon és első helyezést ért el az Employer Branding Awardon, s megkapta az év szerethető munkahelye címet is. Ezzel az employee advocacy felkerült a HR-esek eszköztárába. Marketing területén a ContentPlus két cégnél is indított ilyen programot 2018-ban. Ezeknél a programoknál a cél a munkatársak személyes márkájának kiépítése, mikroinfluencerként történő megjelenése volt. Átlagosan havonta 20 000 forintos médiaértéket termeltek a proramban résztvevők, és fél év alatt a Linkedin követőik száma 260%-kal nőtt. Ezek a programok azonban még nem érték el a marketingesek ingerküszöbét, így ezen a területen még várat magára az áttörés.

 

4. Nagyobb tudatosság a személyes adatok kezelése területén

A GDPR bevezetése maga után vonta, hogy a cégek sokkal jobban figyelnek a személyes adatok felhasználására, kezelésére. Ügyfeleinknél  például az email adatbázisok nagysága jelentősen csökkent a GDPR életbelépésekor. A vezetők sokkal jobban figyelnek arra, hogy szerzik meg az adatokat. A régi gyakorlat, az adatbázis-vásárlás kikerül a cégek eszköztárából, és lassan megértik a cégek azt is, hogy miért jobb egy kevesebb elemszámú, de elkötelezettebb leadeket tartalmazó adatbázis, mint egy régi marketingszemléletű nagyobb adatbázis.

 

Összegzésként elmondható, hogy a megjósolt 4 trendből 3,5 megvalósult 2018-ban, vagyis elég jól sikerült eltalálni a magyarországi trendeket. Ezért is próbálkozom most újra az előrejelzéssel.


2019-es digitális marketing trendek

1. Stories (Történetek) előretörése a közösségi médiás csatornákon

A Stories tartalomforma a Snapchattől ered, aztmásolta le az Instagram 3 évvel később 2016-ban, majd a formátumot kiterjesztette a Facebook a többi csatornájára is: a Whatsappra Állapotként, majd a Messengerre és Facebookra. A forma egyre sikeresebb: az ilyen tartalmak száma ezeken a platformokon többszörösére nőtt, a felhasználók egy olyan formátumnak tekintik amivel közelebb kerülhetnek barátaikhoz és a márkákhoz.

 

Grafikon a Stories tartalomformákat használók számának növekedéséről

A Facebook vezetőinek előrejelzései szerint a Stories forma le fogja hagyni a feed posztokat 2019-ben. A Facebook számára már “csak” erre a formára alkalmazható minél szélesebb hirdetési fajták megtalálása a feladat a platformjain.

 

Hogyan gondolkodj?

Ossz meg “kulisszák mögötti” és felhasználók által készített tartalmakat a Storiesban. Oszd meg a Facebook mellett az Instagram céges profilban is ezeket a Történeteket! Használd ki a Facebook hirdetési lehetőségét erre a tartalomtípusra is, hiszen jó eredményeket hoz ez a hirdetési forma.

 

2. A Google My Business /Cégem használata megjelenik azoknál a cégeknél, ahol fontos a SEO

Google Cégem admin menüstruktúrája

A Google 2018-ban rengeteg új funkciót vezetett be a Cégemben:

  • A cégbemutató beállítási lehetőségeit időpontfoglalási funkcióval, szolgáltatások bemutatásával, árfeltüntetés lehetőségével, nyitvatartási idők valós idejű jelzésével bővítette .
  • Üzeneteket lehet a felhasználóktól fogadni, azokra rögtön válaszolni.
  • Kérdéseket tehetnek fel a felhasználók, amire válaszolhat a cég.
  • Hetente bejegyzéseket lehet létrehozni 1500 karakterig képpel, CTA gombbal akár egy weboldalra. Ugyanebben a szekcióban kiemelt termékeket, akciókat lehet megjeleníteni, videókat feltölteni.
  • Poszterkészítési lehetőséget vezettek be, melyek a felhasználók visszajelzéseiből készíthetők, később akár emailen is megoszthatók.
  • Egyszerűen elkészíthető weboldal lehetősége is rendelkezésre áll, mely kiváló lehetőség helyi mikrovállalkozásoknak. Akár fél óra alatt elkészíthető egy saját domaines weboldal.
  • A funkciókat erős analitikával is támogatja a Google.

Ezek a funkciók nagymértékben megkönnyítik a kisvállalkozások digitális megjelenését és új lehetőséget nyújtanak azoknak a cégeknek, akiknek fontos a keresőoptimalizálás. A Google My Business tulajdonképpen egy közösségi médiás csatornaként kezdhet el működni, ami a keresőoptimalizáltság oldaláról közelíti meg ezt a funkciót. Mindenképpen érdekes kezdeményezés, ami sok cég számára nyújt egyszerű megoldásokat.

 

Hogyan gondolkodj?

Érdemes az általános céges beállításokat elvégezned, melyek segítik a helyi keresőoptimalizáltságot. Hetente új posztok létrehozásával szintén növelhető a megtalálhatósága a cégnek, blogodnak új látogatókat szerezhetsz erről a csatornáról. Kis helyi cégek 100%-osan kihasználhatják az új funkciókat, s így külső segítség bevonása nélkül is jelentős digitális jelenlétre tehetnek szert minimális ráfordítással. Amennyiben megfogadod és alkalmazod ezeket a praktikákat, a keresőkben cégednek ilyen megjelenése kell hogy legyen:

 

Google Cégem megjelenése Google találati oldalon

3. Jönnek a B2B influencerek

Erre a trendre már Pécsi Ferenc kollégám már egy korábbi írásában is felhívta a figyelmet. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy kik a B2B influencerek, hogyan válassz és hogyan keress ilyen embereket. Most csak azt hangsúlyoznám, hogy aB2B piacon ezek az influencerek soha sem mega hanem makro és mikroinfluencerek. A legfontosabb jellemzőiket, s azt hogy kik lehetnek ilyen emberek az alábbi infografika mutatja be.

 

Influencerek 3 csoportjának bemutatása

2019-ben egyre több B2B cég ismeri majd fel az influencer marketing fontosságát, hatékonyságát , és keres olyan embereket, akik mikroközösségeket tudnak befolyásolni, miközben tartalomelőállítasra is vállalkoznak, ezáltal erősítve az adott cég kommunikációs üzeneteit.

 

Hogyan gondolkodj?

Mérd fel a közösségi csatornákat: kik lehetnek céged számára releváns szakértők, kik aktívak ezeken a csatornákon (ebben legjobb segítséged a Linkedin lehet.). Ismerkedj meg velük online, építs ki velük olyan kapcsolatot, hogy megosszák saját tartalmaid. Használd fel őket tartalmak előállítására, találd meg, hogyan tudod őket motiválni.

 

4. A social advocacy felkerül a marketingesek térképére is

Ahogy korábban írtam, a HR szakemberek számára az employee / social advocacy már ismerős néhány sikeresen megvalósult projektnek köszönhetően. Marketing területen ilyenről még nem beszélhetünk, de számos jól sikerült bemutató és tárgyalás után úgy látjuk, hogy 2019 meghozza ezen a területen is az áttörést.


Hogyan gondolkodj?

Amennyiben cégednél fontos a digitalizáció és úttörő akar lenni ezen a területen, érdemes megvizsgálni egy ilyen program indítását, mellyel a cég influencer marketinges, social sellinges aktivitását támogathatod, felépíthetsz céged arra fogékony dolgozóiból mikroinfluencereket, segítheted a tartalmaid terjesztését, költséget takaríthatsz meg közösségi csatornákon elköltött hirdetési költségkereten.

 

Fiatal munkatársak mobilon és laptopon közösségi médián osztanak meg tartalmakat

 

Összegzés

Négy főbb digitális marketingtrendet gyűjtöttem össze ebben a posztban. Két előrejelzést (stories előretőrése és a social advocacy megjelenése) a közösségi csatornákon erős, vagy ott erősíteni akaró cégeknek érdemes kihasználni. A Google Cégem csatorna kihasználását kisebb cégeknek és SEO-t alkalmazó, vagy abban erősíteni akaró cégeknek javaslom. A negyedik trendet pedig B2B cégeknek érdemes kihasználniuk: a B2C cégeknél már bizonyított influencer marketing taktika megfelelően adaptált alkalmazásával.

Hogyan vonhatók be a dolgozók a tartalomterjesztésbe

Laptopon dolgozik valaki az asztalon egy mobillal

Az elmúlt években elképesztően felpörgött az üzleti célú tartalomgyártás. Csupán wordpresses blogból naponta több, mint 4 millió készül.

Ez a rengeteg tartalom csak azért nem temet maga alá minket, mert többségüket a készítőkön kívül nem látja senki.

 

Ahogy az ábrán is látható, a tartalmak többségét csak nagyon kevesen látják, kattintják, osztják tovább, és csak nagyon kevés tartalom jut el sok emberhez.

Miközben a B2B marketingesek óriási erőfeszítéseket tesznek a kellő mennyiségű és megfelelő minőségű tartalom előállítására, csak nagyon kevesen közülük rendelkeznek kidolgozott terjesztési stratégiával.

 

Bár nagyon sok terjesztési csatorna áll a rendelkezésünkre, általában csak a néhányra, a legnépszerűbbekre koncentrálunk. Ezekkel viszont soka a baj.

A Facebookon, a LinkedInen keresztül organikus forgalommal ma már nem lehet elég embert elérni. A Facebook Zero stratégia jól ismert, a LinkedIn céges oldalak inkább csak afféle közösségi cégbrossurának számítanak.

A fizetős „rásegítés” drága, ráadásul a közönség (érthető) gyanakvással fogadja az ilyen tartalmakat, bárhogy is nevezzük ezeket.

 

Kit érdekel?

Ha ki is kerül a tartalom a szokásos vállalati csatornákba, kérdés, hogy képes lesz-e megfelelő eredményeket elérni. Az elmúlt évek kutatásai szerint az emberek nem bíznak a céges tartalmakban, a vállalat kommunikátorokban.

A Nielsen globális kutatása szerint az emberek 84 százaléka jobban hisz a barátainak, ismerőseiknek, mint bármilyen marketingnek. Kiábrándító, ugye?

Ha nem hisznek nekünk, beszéljenek azok, akiket a célközönségünk szívesen hallgat: az ismerőseik, barátaik, családtagjaik. Őket kell bevonni a tartalmaink terjesztésébe, legyenek ők a vállalat szószólói.

A „külső”, a vállalaton kívüli emberek bevonása a marketingbe nem új gondolat. A hitelességi problémák feloldása érdekében az elmúlt években erről szólt a közönség számára kevésbé „gyanús” emberek, az influencerek, a véleményvezérek, a márkanagykövetek bevonása.. Az ő szájukból jobban, hitelesebben hangzanak azok a márkaüzenetek, amiket a „hivatalos” csatornákból egyre nehezebben fogadnak el.

A szakmai véleményvezérek azonban nehezen kezelhetők, az influencerek gyakran nem értik, miről is beszélnek, a márkanagykövetek sokba kerülnek…

 

Miközben egyes vállalatok komoly erőfeszítéseket tesznek ilyen külső megmondóemberek megszerzésére, a velük való folyamatos együttműködésre, ugyanakkor nem veszi észre, hogy házon belül is komoly potenciállal rendelkeznek. Természetesen a cég saját munkatársairól van szó. Ők eleve előnyös helyzetben vannak, hiszen ismerik a céget, a termékeket, mondanivalójuk is van róluk és – jó esetben – szívesen részt is vállalnak a tartalmak megosztásából.

  • A dolgozók 98 százaléka használ legalább egy közösségi platformot, 50 százalékuk spontán módon (minden bíztatás nélkül) is megoszt a munkahelyével kapcsolatos tartalmakat. (Weber Shanwvick)
  • Egy átlagos dolgozó 420 Facebook és 400 LinkedIn kapcsolattal rendelkezik (Smarp). Egy közepes cég 20 dolgozója saját csatornáin keresztül több embert képes elérni, mint munkaadója valamennyi csatornája együtt.
  • A vállalat munkatársai általában ugyan nem rendelkeznek milliós eléréssel, viszont saját köreikben abszolút elismertek, hitelesek. Ők az úgynevezett micro-influencerek, akik saját közönségüket nagyon jól képesek mozgósítani.

Fiatal munkatársak mobilon és laptopon közösségi médián osztanak meg tartalmakat

 

Employee advocacy a gyakorlatban

Az employee advocacy lényegében arról szól, hogy vállalat nem közvetlenül, hanem munkatársain keresztül szólítja meg közönségét. (Természesetesen az ért a hagyományos vállalati kommunikációs csatornák is megmaradnak.) A dolgozó-szószólók sok embert érnek el, ismeröseik szemében hiteles szakértőként jelennek meg.

 

A hitelesség fontos feltétele, hogy mindenki csak olyan tartalat oszt meg, ami számára fontos, vállalható, a szakmai márkájához illeszkedik. A megosztásnak mindig önkéntesnek kell lenni, minden elvárás, nyomásgyakorlás csak rossz irányba hat.

Egy, a dolgozókat a közösségi kommunikációba bevonó rendszer technikailag a következőképpen működik:

A cég tartalommenedzsere a tartalomnaptárnak megfelelően összegyűjti, illetve elkészíti a megfelelő tartalmakat. Ezeket a megfelelő ajánló szövegekkel együtt egy minden munkatárs számára elérhető helyre (pl. közös F meghajtó)  tölti fel. Ezután a hagyományos módon (email, üzenő app) értesít minden résztvevőt arról, hogy megosztható tartalmak vannak a rendszerben. A munkatársak megkapják az értesítést, bemásolják a tartalmakat a saját közösségi hálózataikba….

A baj csak az, hogy így , nem igen fog működni a dolog. A dolgozókat idegesíteni fogja a sok értesítés, nem lesz kedvük a szövegek és a képek másolgatásával vacakolni. A jól  kitalált rendszer szép lassal elhal.

 

A megoldás: tartalommegosztó platform

A tartalmak összeszedésével, a posztok szerkesztésével nem akarnak vacakolni az emberek, de ha csak kattintaniuk kell egyet a tartalmak megosztásáért, abban szívesen benne vannak.

Az employee advocacy platform lényegében úgy működik, mint a szusi étterem, ahol az asztalok körül futószalagon kering az ennivaló. A vendég csak kiválasztja mire van gusztusa és leszedi azt a futószalagról. Nem kell tehát bevásárolnia, főznie, tálalnia és mosogatnia, csak az a dolga, hogy a szalagról levegye és megegye sz egyes fogásokat.

 

A mi esetünkben a tartalommenedzser a szakács, a platform a futószalag. A fogyasztásra, vagyis megosztásra kész tartalmak felkerülnek a platformra és minden felhasználó eldöntheti, melyik tartalmat, melyik közösségi csatornájában szeretné megosztani. Mivel a munkatársak már a platformra való belépéskor bekötötték ide közösségi csatornáikat, nincs más dolguk, mint 1) kiválasztani a számukra fontos tartalm csatornát („rovatot”) 2) megnézni a megosztandó tartalmat 3) a megfelelő közösségi hálózat ikonjára, majd a megosztás gombra kattintani.

 

Motiváció

Nem elég rábeszélni, megtanítani a munkatársakat a szószólói szerepre, fenn is kell tudni tartani a lelkesedésüket. Ebben sokat segít az employee advocacy platformba beépített gamification (játékosítás). A dolgozó-szószólók pontokat kapnak a az egyes tartalmak megosztásáért, az új résztvevők meghívásáért. A Smarp platform munkatársainak több száz cégnél dolgozó több ezer emberrel szerzett tapasztalatai szerint a versenyszellem kitűnő motiváló erő. Az emberek folyamatosan figyelik, hogy állnak a vállalati rangsorban, örülnek, ha a pontszámok révén (is) visszajelzést kapnak.

 

A pontok a „dicsőségtáblán” való megjelenésen kívül apróbb ajándékokra is válthatók. (Hogy mik ezek és hogy mi mennyi pontot ér a tartalommenedzser határozza meg és a rendszer automatikusan kezeli.

 

Az elérésen túl

Korábban már említettem, hogy akár már 20 tartalmat megosztó dolgozó esetében is jelentősen nagyobb közönséget lehet elérni, mint a hivatalos céges csatornák használatával. Ez még csak a közvetlen elérés. A dolgozók által megosztott tartalmakat 24x többen osztják tovább, mint a cég által közvetlenül terjesztett információkat. (MSL Group)

Legalább ilyen fontos, hogy az employer advocacy révén elért emberek kötődése (engagement) is erős lesz. (Egyes kutatások itt 8 százalékról beszélnek.) Mivel az online marketing egy legfontosabb célja éppen ennek a kötődésnek az erősítése, nem lehet ezt az eredményt eléggé hangsúlyozni.

Az advocacy platform lehetővé teszi, hogy a marketinges figyelemmel kísérje a tartalommegosztás hatékonyságát. Pontos statisztikát kap az egész platform működéséről, az egyes dolgozók aktivitásáról és a megosztott tartalmak eredményességéről.

 

Mibe kerül mindez?

Ezen az ábrán éppen 30 ember egy éves megosztásainak analaitikáját láthatjátok. Innen egyebek mellett leolvasható, hogy megosztásaik összesen 64.760 kattintást eredményeztek. Ha a LinkedInen hirdetéssel szerettünk volna ennyi kattintást elérni, 975 forintos (kedvező) kattintási árakkal 59.903.000 került volna.

 

Ahogy a diákon is látható, mi a Smarp finn cég platformját preferáljuk. Ennek használata kedvezmények nélkül, 30 felhasználó számára betanítással, támogatással együtt nagyjából évi 1.440.000 forintba kerül. Sok pénz? Attól függ, honnan nézzük. Ha csak LinkedIn hirdetésekre számítjuk át, 41-szeres a megtérülés. Ha a munkatársak egyéb platforokon is megosztják a tartalmat, a megtérülés ennél is jobb lesz.

 

A kattintásszám azonban még ne minden. Ehhez kell még számolni az erősebb kötődést, a több tovább osztást és – ami végül is a cél volt – a tartalmak hatékonyabb terjesztését.

 

Tanulságok

A hagyományos vállalati gondolkodás szerint a marketing a marketingesek feladata. Az employee advocacy segítségével egyes marketinges feladatok „közüggyé” válnak. Azzal, hogy a dolgozók kicsit marketingessé válnak, közelebb kerülnek saját vállalatukhoz.

 

A dolgozói megosztást segítő platform a HR és az értékesítés munkáját is támogathatja. Ez is olyan terület, ami közelebb hozhatja egymáshoz az egyébként szeparált szervezeti egységeket. A platform közös használata „mellesleg” csökkenti a költségeket.

A tartalom megosztása együtt jár annak megértésével. Aki megosztja a vállalat tartalmait – esetleg maga is ad be tartalmakat a „közösbe” erősebben kötődik a céghez, magáénak érzi azt. Egy sikeres employee advocacy program csökkenti a lemorzsolódást.

Az employee advocacy csak egy a tartalomterjesztés kihasználatlan, vagy nem eléggé kihasznált lehetőségei közül. Érdemes rá odafigyelni, hiszen alkalmazása messze túlmutat a marketingen.

 

Az írás a Media Hungary 2018. konferencián elhangzott előadásom bővített, szerkesztett változata.

Digitális marketingtrendek: erre figyelj 2018-ban

2018 start feliratú gombot nyom meg egy ujj

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Az év végén és a következő év elején sok előrejelzést, trendet bemutató cikket olvashatunk. Nincs ez másképp a digitális marketinggel foglalkozó blogokkal sem. Mindenki próbálja megjósolni, milyen újdonságokkal érdemes a marketingeseknek foglalkozniuk, hogy versenyelőnyre tegyenek szert. Ebben a blogban nemcsak előrejelzéseket olvashatsz minden év elején, hanem az előző év előrejelzéseinek teljesülését is megvizsgáljuk. Azért is tesszük ezt, mert általában ezek a trendek az elkövetkező évben, években is ugyanúgy aktuálisak maradnak. Érdemes azokkal később is foglalkozni, kihasználni újdonságukból fakadó erejüket.

2017 év elején 4 digitális marketingtrendet fogalmaztam meg. A következő bekezdésekből megtudhatod mennyire váltak azok be.

 

2017-es digitális marketing-előrejelzések értékelése

1. A mesterséges intelligencia megjelenik a tartalommarketingben is

Három területet említettem, ahol a mesterséges intelligencia mint a marketinget támogató eszköz megjelenik : az e-mail marketing, a chatbotok és PPC kampányok kezelése.
Ami az e-mail marketinget illeti elég csak megnézni a piacvezető Mailchimp 2017-es újdonságait, amiből egyik a brain, mely segítségével mesterséges inteligenciával támogathatod e-mail marketinged.

Mailchimp brain kampányának hirlevele

A chatbotok megjelenése is elindult a magyarországi nagyvállalatoknál. Az egyik piacvezető chatbot-ügynökség által készített chatbotokat már 1,3 millióan használják. PPC területén a Facebookon megjelentek az automatizált szabályok beállításának lehetőségei (nem teljesítő hirdetések kikapcsolása, költségkeret növelése, értesítés küldése) a célzásbővítési lehetőségek (beállított célcsoportnál tágabb elérés lehetősége mesterséges intelligencia támogatásával). A LinkedInen megjelent a retargetálás, a matched audience (a Facebook lookalike audience-hez hasonló) beállítás lehetősége. Az Adwordsön is rengeteg mesterséges intelligenciával támogatott új funkció indult el, mint például: dinamikus keresési hirdetések (kulcsszavak Google általi kiegészítése a weboldalról nyert információk segítségével), intelligens display kampányok (kampányok segítése automatikus ajánlattétel, célzás és hirdetés-létrehozás funkciókkal), konverziók maximalizálásának lehetősége (automatizmus ennek támogatására), intelligens CPC támogatás (CPC költség optimalizálásának automatizálása), hirdetésrotációs beállítások (Google gépi tanulásán alapuló optimalizálás-támogatás).

 

2. A hiteles tartalmak még fontosabb rangsorolási tényezők lesznek a keresőkben, csökken a közösségi oldalakon a hamis tartalmak száma

A hamis tartalmak visszaszorítására sok lépés történt a Google kitiltott globálisan 200 álhírgyártó oldalt Ad-Sense rendszeréből, bevezette Bagoly algoritmusát, mely rangsorolási változásokat eredményezett, frissítette a minőségi irányelveit. A Facebook frissítette hírfolyam közzétételi irányelveit, jelenteni lehet, ha valaki álhírrel találkozik. Ezek a változások elsősorban a politikai cikkekre születtek, ugyanakkor minden témájú cikkre alkalmazhatóak. A hitelesség fontos rangsorolási tényező lett.

 

3. Befolyásmarketing (influencer marketing) szerepe tovább nő Magyarországon is

Úgy gondolom az influencer marketing előretörése nagyon erős volt 2017-ben. A Google Trendsben is látszik ez a tendencia: míg 2016-ban 7 kiugró időszak volt erre a kifejezésre, 2017-ben szinte folyamatosan jelentkezett a 2016-os kiugrásoknál nagyobb érdeklődés erre a kifejezésre.

2016-2017-es adatok

Ezt a tendenciát támasztja alá a Sakkom ügynökség által készített influencer kutatás is, mely szerint a cégek 64%-a használta az influencer marketinget 2017-ben.

 

4. AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) tartalmak megjelenése

Talán ez az a terület, ahol nem történt egyelőre jelentősebb áttörés 2017-ben Magyarországon. A Facebook AR Studiójának megjelenésével ugyanakkor ez is változhat 2018-ban.

 

Összegzésként elmondható, hogy a megjósolt 4 trendből három megvalósult 2017-ben, vagyis elég jól sikerült eltalálni a magyarországi trendeket. Ezért is próbálkozom most újra az előrejelzéssel.

 

2018-as digitális marketingtrendek

1. A korábban felsorolt digitális marketingtrendek 2018-ra is érvényesek

A mesterséges intelligencia térnyerése továbbra sem veszti aktualitását. A felsorolt területeken kívül egyre jobban megjelenik majd az analítikában is. Ugyanez igaz az influencer marketingre, azzal az új tendenciával, hogy egyre több marketinges fog a mikro-véleményvezérek (500-5000 követővel rendelkező influencerek) felé fordulni, mivel már nemcsak a tömeges elérés, hanem a nagyobb engagement (bevonódás) realizálása lesz fontos ezeknél az aktivitásoknál. A speciális vizuális tartalmak (AR, live videó, 360 fokos videó) használatais nagyobb számban várható 2018-ban.

Hogyan gondolkodj? Élj ezekkel az eszközökkel, hisz másoknak is beváltak Magyarországon

A mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket érdemes kihasználni, hisz munkád hatékonyságát javíthatják. Itt csak az elérhető költségkeret nagysága szabhat határt. Az influencer marketinges aktivitások kifizetődőek a magyar marketingesek 78%-a szerint, tehát ha még nem kezdtél ilyen programba, érdemes elkezdened. Speciális vizuális tartalmak előállítása terén pedig érdemes próbálgatni a lehetőségeket és a megtérülést. Ezekkel a tartalmakkal nagyobb bevonódás érhető el, s jobban meg tudod magad különböztetni a konkurenciádtól.

 

2. Social selling projektek indulása nagyobb b2b cégeknél, pénzügyi szektorban.

A cégeknél néhány éve elindult tartalommarketing programoknak köszönhetően sok vállalat (cégek kb. 10% százaléka) jutott el a digitális érettség szintjére. Ezen digitálisan érett b2b és ügynökhálózatokkal működő pénzügyi szektorban tevékenykedő cégeknél 2018-ban várom a tartalomalapú gondolkozás értékesítésre történő kiterjesztését. Egyre több cégnél indul el social selling program, mely az értékesítők tevékenységét hivatott támogatni tartalmakkal.

Hogyan gondolkodj? Legyen terved és továbbra is a vevők igényeire adj választ!

Amennyiben social selling program indításán gondolkodsz, célszerű tartalomstratégiádba integrálni a értékesítést támogató aktivitásaidat, tartalmaidat. Fontos a pontos célzás: jelenlegi és lehetséges key accountjaid beazonosítása, hogy számukra releváns tartalmak szülessenek. Ennél az aktivitásnál is szükséged lesz támogató platformokra, amik social selling aktivitásod segítik. Ezekkel is megismerkedhetsz social selling tréningünkön, mellyel segítünk tartalomalapú értékesítésed elindításában is.

 

3. Social/employee advocacy fogalmának megjelenése a hazai marketingesek és HR-esek “szótárában”

Egyre nehezebb jó embereket találni egy-egy megüresedett pozícióra, az employer branding jelentősége megnőtt a vállalatok életében a munkaerőhiány miatt. A közösségi média  rendkívül fontos kommunikációs csatornája munkáltatói márkánk erősítésének.
A marketingesek egyre kevésbé tudják elérni már organikusan követőiket, PPC budgetjük volumene folyamatosan nő ugyanakkor az elérés változatlan. Sok cég indított influencer marketing aktivitásokat, amiknek megtérülését gyakran nem tudják megfelelően mérni. A potenciális vásárlók kevésbé bíznak a céges oldalakban, mint ismerőseikben. Ezeknek a kihívásoknak a megoldásában segíthet egy social/employee advocacy program, melyben a cég munkaválllalói válnak márkanagykövetekké, azzal hogy megosztják a cég olyan tartalmait, melyek számukra is kedvesek. A programot belső premizálással, gamificationnel segítheti a HR vagy marketing részleg, a követhetőséget és a megtérülést pedig social advocacy platformok támogathatják.

Hogyan gondolkodj? Lépésről lépésre haladj

Kisebb cégek esetében egy social advocacy program elindítható támogató platform nélkül is. A hangsúly inkább a jó belső kommunikáción van: mindenki tudja a célokat, az ösztönzőket. Közepes és nagy cégek esetén, s akkor, ha ezen programok megtérülését is szeretnéd mérni érdemes social /employee advocacy platform beszerzése a program támogatására, menedzselésére. Ebben az esetben a márkanagyköveteidet is bevonhatod, így influencer marketinged megtérülését is mérheted.

 

Fiatal munkatársak mobilon és laptopon közösségi médián osztanak meg tartalmakat

 

4. Nagyobb tudatosság a személyes adatok kezelése területén.

2018 májusában lép életbe a GDPR az uniós államokra érvényes új adatvédelmi rendelet. Ennek keretében minden Magyarországon működő cégnek auditálnia és szabályoznia kell adatkezelési folyamatait. Ebben a folyamatban minden szervezeti egység részt vesz, így a marketingesek is nagyobb rálátást kapnak a területről. Ez elősegíti, hogy a jövőben sokkal körültekintőbbek legyenek a személyes adatokat érintő döntésekben.
Ezután valószínű egyre kevesebbszer fordul az elő, hogy egyszer csak megjelenik e-mail fiókunkban egy olyan hírlevél, aminek listájára nem iratkoztunk korábban fel.

Hogyan gondolkodj? Kezeld úgy vevőid, potenciális vevőid adatait, ahogy saját adataidat is szeretnéd, hogy kezeljék a cégek

A GDPR-nak történő megfelelés egy többlépcsős folyamat, mely során adatkezelési tevékenységeket kell dokumentálni, adatvédelmi hatásvizsgálatot kell végezni, szerződéses partnerek megfelelőségét kell ellenőrizni, adatvédelmi felelőst kell kinevezni, adatvédelmi szabályzatokat, eljárásokat kell készíteni. A kiszabható büntetés nagysága (forgalom 4%-a vagy 20 millió euró) miatt érdemes komolyan venni ezt a rendeletet minden cégnek.

 

Összefoglalás

Négy főbb digitális marketingtrendet gyűjtöttem össze ebben a posztban. Az első közülük inkább korábbi 2017-es előrejelzésem megerősítése, hisz a mesterséges intelligencia, influencer marketing és speciális vizuális tartalmak térnyerése továbbra is releváns marad idén is.
Ha céged digitális érettsége lehetővé teszi érdemes B2B értékesítésedet tartalomalapon is támogatnod social selling tevékenység indításával. Amennyiben a közösségi médiás csatornák eddig is fontos kommunikációs felületei voltak cégednek social advocacy program elindítása lehet üdvözítő. Mindkét program térnyerése várható lesz 2018-ban. Végül, de nem utolsó sorban jelentős javulást várok a személyes adatok védelme területén az új EU-s GDPR jogszabály életbe lépésének köszönhetően.