Így növeld versenyképességed 2017-ben tartalommarketinggel

2017-es naptáron ceruza, toll, radír

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

A digitális marketingesek mindig szeretnek újdonságokkal dobálózni, s szívesen ki is próbálják azokat. Az online világ nagyon gyorsan változik, ezért fontos, hogy az ember képben legyen az újdonságokkal, hisz így versenyelőnyre tehet szert. Ezért is szedtem össze e cikkben, hogy milyen trendek befolyásolhatják a 2017-es évet a tartalommarketing területén.

Mielőtt rátérnék ezekre az újdonságokra, szeretnék egy kicsit visszatekinteni a 2016-os évre. Tavaly év elején is megfogalmaztam öt olyan trendet, amit akkor úgy éreztem érdemes figyelembe vegyél 2016-os aktivitásaidban. Kíváncsi voltam, mennyire váltak be azok az előrejelzések, ezért először ezt mutatnám be röviden.

 

2016-os tartalommarketing-előrejelzések értékelése

1. Weboldal optimalizálás során a mobilszemléletű gondolkodás folyamatosan felváltja az asztali szemléletű gondolkodást.

Akkor azt írtam, hogy nemcsak az lesz a fontos, hogy egy weboldal mobilbarát legyen, hanem az is, hogy a weboldal optimalizálása külön mobilra is megtörténjen, ráadásul a mobilos optimalizálás fontosabb lesz, mint a PC-s. A reszponzív dizájn, mint alapkövetelmény mellett, az AMP platformban történő gondolkodást is javasoltam.

Mi történt 2016-ban? Az AMP megjelent Magyarországon is, 2017 év elejétől a mobilindexelés leváltja az asztali indexelést, ez lesz az elsődleges indexelési szempont tehát.

Ez egy jól eltalált, de könnyű jóslat volt! 🙂

 

2. Hirdetési költségeid további emelkedése mellett a rajongóid számára releváns tartalom szerepe is tovább nő a legnagyobb közösségi médiás platformon, a Facebookon.

A 2015-ben tapasztalt CPC emelkedés nem folytatódott 2016-ban, így ez a jóslatom nem vált be. A releváns tartalom kérdése valóban egyre fontosabb: az egyre kifinomultabb mérési, targetálási lehetőségek is ezt bizonyítják.

Ez egy felemásra sikeredett jóslat volt tehát.

 

3. Keresőoptimalizálás szempontjából a „vaskos” tartalmak jelentősége tovább növekszik 2016-ban.

Egyre több tartalom megjelenésével fontos, hogy ki tudj tűnni a tömegből, ennek egyik lehetséges módja a vaskos tartalmak létrehozása. Ezen tartalmak keresőoptimalizálásban betöltött szerepét ez a 2016 szeptemberében megjelent részletes, elemző cikk is bizonyítja.

Ha ki akarsz tűnni a versenyben, továbbra is törekedj ilyen tartalmak létrehozására!

 

4. Vizuális tartalmak súlyának további növekedése várható 2016-ban is.

A vizuális tartalmak szerepének növekedése 2016-ban is érzékelhető volt. A Facebook elindította 360 fokos live video alkalmazását. Most már 360 fokos képek posztolására is van lehetőség a Facebookon. A Facebook próbál minden vizuális tartalommal kapcsolatos újítást lemásolni a Snapchattől. Legfrissebb hír e témában a képkeretek megjelenése e platformon.

A vizuális tartalmak szerepe tehát tovább nőtt 2016-ban is. A fejlesztések mind azt bizonyítják, hogy ez a trend továbbra is erős és fontos marad 2017-ben is.

 

5. A hirdetésblokkolók terjedése még jobban a tartalommarketing felé tereli a marketingeseket.

A hirdetésblokkolók száma 2016-ban is tovább emelkedett, sajnos a tartalommarketing területén nem készült 2016-ban felmérés Magyarországon, hány cég használja ezt az eszközt, ugyanakkor az a tendencia megfigyelhető, hogy most már minden fontosabb magyarországi konferencián egyre több tartalommarketing témájú előadás hangzik el, s legtöbbször külön szekciót is kap a marketing ezen felfogása. Sok reklámügynökség felvette szolgáltatási körébe a tartalommarketinget 2016-ban. Ezek a tendenciák azt bizonyítják, hogy egyre több cég indított ilyen tevékenységet.

Visszanézve tehát, tavaly év elején egész jól eltaláltam a legfontosabb trendeket, s akik éltek javaslataimmal, azok ma már előrébb tarthatnak a tartalommarketing területén. Úgy gondoltam, az idei évet is a tavalyihoz hasonlóan előrejelzésekkel indítanám. Lássuk tehát!

 

2017-es tartalommarketing-trendek

1. Mesterséges intelligencia (AI) megjelenik a tartalommarketingben

Robot képe látszik egy számítógép monitorán

 

Magyarországon leghamarabb email marketingben számíthatunk erre, s leginkább a perszonalizációban lesz ennek jelentősége. Szövegírásban is segítségünkre lesz a mesterséges intelligencia, egyre több cégnek lesz saját robotja (botja) az üzenetküldési platformokon (Facebook, Viber), amikkel releváns tartalmakat juttathatnak például el e cégek felhasználóik felé. Egyelőre magyarul még nem fogjuk tudni a szövegírást robotoknak kiszervezni, de ez angol nyelven már lehetséges egyre több applikáció segítségével, nem is beszélve speciális tartalmak előállításáról.

Egyéb tartalomterjesztési rutinfeladatokban is egyre jobban számíthatunk a robotok segítségére: megjelenik a mesterséges intelligencia a PPC kampányok kezelésében, vagy a közösségi megosztást segítő programoknál is.

 

Hogyan gondolkodj? Mértékletesség vezéreljen

Az ilyen trendekhez történő csatlakozás erősítheti márkád innováció iránti, digitális nyitottságát, de nyilván úttörőként rizikók is társulnak ezen aktivitásokhoz. Céged erőforrás-ellátottsága és újdonságból származó előnyei alapján kell megtaláld, mekkora rizikót vállalsz be. Kezdj inkább kicsiben, tapasztald ki a korlátokat, s az alapján haladj tovább a komplexebb projektek megvalósítása felé!

 

2. Hiteles tartalmak még fontosabb rangsorolási tényezők lesznek a keresőkben, csökken a közösségi oldalakon a hamis tartalmak száma

Lexikon és egy Kindle a fűben

 

Biztosan sokat hallottál már a hamis tartalmak szerepéről az USA elnökválasztásban. Trump szavazói nyitottak voltak ezekre a tartalmakra, hisz a kampány során a republikánus elnökjelölt folyamatosan azt hangoztatta, hogy a média elfogult a demokraták felé, így ezek a hírek nem érdekelték Trump rajongóit. Azokra voltak kíváncsiak, akik mást üzentek, mint a tradicionális médiacsatornák. Tulajdonképpen az elnökválasztás körüli események mutatták meg, milyen szerepe lehet az olyan óriás platformoknak, mint a Google és Facebook a nem hiteles információk terjesztésében, azáltal, hogy olyan hírek jutnak csak el a felhasználókhoz, ami megfelel érdeklődési körüknek. Rájöttek, hogy a médiában ők maguk is komoly szerepet játszanak, s felelősek lehetnek a kialakult helyzetért. 2017-ben azt várom, hogy ezek a multik olyan lépéseket tesznek, amivel a felületeiken hátrányt élveznek majd az ilyen tartalmak a jövőben.

 

Hogyan gondolkodj? Készíts hiteles, örökzöld tartalmakat

A Google a mesterséges intelligenciának köszönhetően egyre jobban képes lesz felismerni, hogy egy adott tartalom mennyire megbízható. Minél több adatot, megbízható forrásra történő hivatkozást tartalmaz egy-egy tartalmad, annál jobban hisznek cégedben látogatóid és nem mellékesen jobb fényben tűnhetsz fel a keresőknek is. Gondolkozz hosszú távon, hozz létre adatokkal alátámasztott hiteles, örökzöld tartalmakat, melyek a közösségi médiában is sikeresek lesznek.

 

3. Befolyásmarketing (influencer marketing) szerepe tovább nő Magyarországon is

Farmerzsebből kilóg egy Blogger feliratú papír

 

Ma már itthon is elmondható, hogy a blogok és vlogok kinőtték magukat, véleményformáló erőkké váltak. Egyre több emberhez tudnak eljutni, véleményüket befolyásolni. Ezt nyilván egyre több marketinges használja ki itthon is.

A közösségek véleményformáló erejéről sem szabad megfeledkezni. Egyre több cég használja ki a meglévő lehetőségeket, hogy közösségekhez eljuttassa új termékét, akik azok kipróbálása után megosztják pozitív tapasztalataikat a közösségi oldalakon. Olyan ez, mint a szájreklám, de sajnos mindez egy kis támogatás fejében történik. Ugyanakkor hatásos: egyik partnerünk versenytársa élt ilyen lehetőséggel 2016-ban, mely végül éves szinten az online említéseinek 35%-át tette ki. Látható, mekkora ereje lehet ezen eszköznek is.

 

Hogyan gondolkodj?

Használd a véleményvezéreket online kommunikációdban!

Amennyiben még nem kezdtél ilyen programot a digitális térben, érdemes megvizsgáld annak elindítását, hisz tartalmaid célcsoportodnak történő eljuttatásában fontos szerepe lehet iparágad véleményvezéreinek. Kezdd el kicsiben, s haladj lépésről lépésre! Segítségedre lehet ez és ez a program a véleményvezérek megtalálásában.

 

4. AR (augmented reality – kiterjesztett valóság) tartalmak megjelenése

Öreg embert fényképezik egy nő mobillal, miközben egy csecsemő képe látszik a kijelzőn

 

2016 a Pokémon éve volt az online játékok piacán. Magyarországon is sokáig vezette a letöltési listákat. Ezzel a játékkal sokan megismerték a kiterjesztett valóság világát. Egyre több ilyen tartalom megjelenésére számíthatunk 2017-ben Magyarországon is. Előnye ezen tartalmaknak, hogy nő a célcsoport bevonódása (engagementje), ráadásul annyira nem is drága létrehozásuk. Ilyen platformok is léteznek, amik segítségével egyszerűen kivitelezhető egy kiterjesztett valóságos megjelenés. Érdekel? Lépj velünk kapcsolatba, s kidolgozzuk ilyen kampányod!

A virtuális valóság megjelenésére kevésbé számítok 2017-ben még Magyarországon, szerintem ez az elkövetkező évek slágere lesz, a megfelelő VR-es szemüvegek elterjedésével.

 

Hogyan gondolkodj? Élj az AR nyújtotta lehetőséggel

Ezen tartalmak egyedisége miatt egyelőre kitűnhetsz versenytársaidtól, ráadásul nem jelent olyan jelentős plusz befektetést az ilyen tartalmak létrehozása. A feliratkozott olvasói e blognak a karácsonyi jókívánságunkat is ilyen megoldással kapták meg, így ők kicsiben láthatták már ennek működését.

 

Összefoglaló

Négy fontosabb tartalommarketing-trendet gyűjtöttem össze e posztban, mely Magyarországon is megjelenik idén. A mesterséges intelligenciának egyre nagyobb szerep jut a tartalommarketing területén is, a hiteles tartalmak rangsorolási tényezők lesznek a keresőkben, csökken a közösségi oldalakon a hamis tartalmak száma, az influencer marketing fontossága pedig tovább nő, s megjelennek az AR tartalmak is 2017-ben. Ha nem akarsz lemaradni ezen trendekről, érdemes belekóstolj némelyikbe, mely releváns lehet iparágadban. Biztos meghozzák a hozzá fűzött reményeket!

Részletes segítség landingoldal készítéséhez

Mobiltelefonon vásárlás

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Biztos ezerszer hallottad mennyire fontos, hogy különböző ajánlataidra megfelelő landingoldalaid legyenek. Mégis valahogy soha nem jut időd, vagy nincs rá pénzed, hogy el is készítsd azokat. Így sokszor meglévő főoldaladra vagy aloldaladra érkeznek látogatóid, akiknek sikerült felkeltened érdeklődésüket, és beng, már el is vesztetted a legtöbbjüket, hiszen nem az ajánlatról magáról találnak részletes információkat. Ez különösen fájdalmas lehet, hisz Adwords hirdetéseknél az átlagos konverziós ráta mindössze 2,7%, aminél biztos rosszabb eredményre számíthatsz ilyenkor. Így hirdetésed felesleges pénzkidobás!

Marketingesek csak közel fele készít landingoldalt egy új kampányhoz, ráadásul ez a szám amerikai adat, mely valószínű nálunk még alacsonyabb.

Ha megfogadod az alábbi tanácsokat, alkalmazod az itt leírt praktikákat, s megjelennek a megfelelő elemek a landingoldaladon, garantáltan több leadet sikerül szerezzél.

Hosszabb, értékesítésorientált landingoldalt szeretnél készíteni? Töltsd le egy ilyen oldal wireframejét erre a linkre kattintva!

Landingoldal-készítés: előkészületek

Landingoldalad egyik legfontosabb forgalomszerzési lehetőséged. A valamilyen szinten érdeklődő vásárlódat tudod vele egy következő vásárlói szintre mozgatnod. Mint minden fontosabb munkánál, itt is nélkülözhetetlen a tervezés, kutatás, információszerzés.

Kövesd ezeket a lépéseket az előkészületeknél:

  1. Írd fel egyszerűen ajánlatod!
  2. Sorold fel miért találtad ki!
  3. Készíts online kutatást, hogy ezen a területen milyen problémák merülnek fel a vásárlókban. Látogass el ilyen témájú fórumokra, használd a közösségi médiát!
  4. Listázd, hogy ezek közül milyen problémákat old meg ajánlatod!
  5. Mi a haszna a vásárlónak belőle?
  6. Mi történik, mi lesz az eredmény, hogy érzi majd magát, ha téged választ a látogató.
  7. Határozd meg a landingoldal célját (pl. feliratkozás, tartalomletöltés, vásárlás)!
  8. Írd le, mi lesz a cselekvésre felhívó gombod szövege a célod alapján!

Egy landingoldal nélkülözhetetlen elemei:

  1. egyedi ígéret
    a főcím
    b alcím, ami a főcímet támogatja
    c emlékeztető (ha szükséges)
  2. nyitókép
  3. ajánlat, vásárló haszna az ajánlatból
  4. bizonyíték: vásárlók, felhasználók véleményei
  5. űrlap.
Landing oldal felépítése: wireframe

Egyedi ígéret

Az egyedi ígéret elkészítéséről ebben a posztban olvashatsz. Ezt ajánlataidra is végig kell gondold. Ajánlatodnak egyedinek kell lenni: mi a legfontosabb haszna vásárlóidnak ajánlatodból? Készíts egy főcímet, mely a látogató legfontosabb hasznát mutatja be. Mit kap a felhasználó? Erre gondolj! Az alcímnek a főcímet kell egy kicsit jobban kifejtenie: milyen további haszna származik a vevőnek, ha téged választ?

Főcím és alcím egy fogászati landingoldalról

Hosszabb landingoldal készítésekor célszerű egy emlékeztető megfogalmazása is, amivel a látogatót emlékezteted ajánlatodra.

Néhány lehetőség, mi lehet ajánlatod: árengedmény termékedre, ingyenes tanácsadói konzultáció, vagy bármilyen szolgáltatás ajándékba, prémium tartalmad (pl. e-book) ingyenes letöltésének lehetősége.

Tippek: Légy konkrét, releváns, használj számokat (kedvezmény mértéke, ajánlat értéke), varázsszavakat mellyel jobban felkelted az érdeklődést! Van ajánlatodnak időbeli, vagy mennyiségi korlátja? Jelenítsd meg azt, mert így egy kis “nyomást” rakhatsz látogatódra!

Nyitókép

A nyitókép, az ajánlatod vizuális megjelenése, az ajánlat magyarázata. Használj videót, vagy gifet s még jobban lekötheted látogatód figyelmét.

Tippek: Legyen olyan a képbeállítás, ami a cselekvésre hívó gombra irányítja a figyelmet, pl. nézzen arra a képen lévő személy, vagy rakj rá nyilat a gomb felé mutatva!

Ajánlat, megoldások a vásárló problémáira

A landingoldal e részében arra a kérdésre kell megadd a választ, hogy mit ad ez az ajánlat a látogatódnak. Adj meg minden választ azokra a kérdésekre, amik felmerülhetnek látogatóidban!

Érdemes a nyitókép alatt felsorolva kiemelni vevőid számára nyújtott megoldásokat. Ezeket aztán részletesen kibonthatod, akár már termékelőnyöket is felsorolva.

3 képpel illusztrált példa potenciális vásárló hasznának bemutatására

Tippek: Használj képeket, hogy még jobban bemutasd, ajánlatod mire ad megoldást! Illusztráld, hogy érzik majd vevőid magukat, ha elfogadják az ajánlatot! Milyen kifogásaik merülhetnek fel: próbálj erre is választ adni itt!

Bizonyíték

Hozz fel független forrásból kapott érveket, miért válasszanak téged látogatóid! Ezek mind segítik konverziód. A következő elemeket használd:

– Vásárlói vélemények: mit mondtak termékedről, szolgáltatásodról, ajánlatodról korábbi vevőid.

– Független szerevezettől kapott díjak, elismerések.

– Oldal biztonságát, vagy egyéb biztonsági jellemzőt kommunikáló logók.

– Vásárlói értékelések (pl. csillagszám).

– Bármilyen statisztikai adat, mely ajánlatod népszerűségét támasztja alá.

Tippek: Használj profilképeket vásárlóidról, akiknek visszajelzéseit használod, vagy készíts videót ezekről a véleményekről! Ezek mind növelik látogatóid bevonódását.

Űrlap

Itt kell látogatódnak személyes adatait megadnia, s a konverzió is itt történik a cselekvésre hívó gombra kattintással. Listázd röviden, mit várjon látogatód, ha kitölti az űrlapot! A gomb szövegezése utaljon vissza a fő és alcímekben megfogalmazott üzenetekre! Rövidebb landingoldalaknál célszerű az űrlap nyitóoldalon történő elhelyezése! Hosszabb landingoldalaknál lejjebb is kerülhet ez az elem.

Tippek: Minél kevesebb mezőt kell kitöltenie a látogatónak, annál nagyobb a konverzió esélye: csak lényeges, nélkülözhetetlen információkat kérj el potenciális vevőidtől. Az űrlapot célszerű más színnel kiemelni, hogy elkülönüljön az oldal többi elemétől. Az űrlap mezői legyenek összekötve e-mail kezelőddel, marketingautomatizációs programoddal. A gomb szintén üssön el a szövegtől, legyen figyelemfelhívó. Ne kliséket, (mint például elküld, klikkelj stb.) hanem aktivitásra felhívó szavakat használj: érdekel, kérem, megrendelem stb. Hosszabb landingoldalnál több gomb is használható (nemcsak az űrlap alatt).

Landingoldal-készítés: általános tippek

Landingoldaladon ne legyen menüsor, csak céged logója, ezáltal az elkattintási arányt csökkenheted. Egy cél fele kell hajtani látogatódat, hogy kattintson a cselekvésre hívó gombra. Legyen minél több landingoldalad (ajánlatokra, perszónákra, a vásárlói út különböző szakaszaira, a különböző csatornákról érkezőkre), célszerű őket noindexálni és a linkeket nofollowra tenni a duplikációk elkerülése érdekében. Végül folyamatosan javítsd landingoldalad: készíts A/B tesztelést (egy-egy elem megváltoztatásával tudod mérni, melyik verzió konvertál jobban). Egyik partneremnél legalább 10 fajta landingoldal készült egy ajánlatra, míg elértünk egy optimális konverziós számot. Az ipari átlagot elérő konverziós számmal (2,5%) kezdtük első landingoldalunk, melyet sikerült a végére 4% felé tornázzunk. Ez 65%kal több leadet jelentett partneremnek.

Milyen mérőszámokkal mérheted landingoldalad sikerességét?

A leggyakrabban használt mérőszámok a következők:

– bounce rate/ oldalelhagyási arány

– CTR /átkattintási arány

– konverziós arány.

Milyen programokat használhatsz landingoldal készítéshez?

Landingoldalaidat készítheted CMS rendszeretekben, amihez több programozói ismeret szükséges. Ugyanakkor már csomó program létezik, ahol programozási ismeret nélkül is elkészítheted landingoldalad. Ilyen például az Instapage, Unbounce, Lander, Leadpages, Optimizepress. Általában ezek az oldalak fizetősek, de megéri az áruk, hisz rengeteg automatizmust segítő funkcióval rendelkeznek (A/B tesztelés, keresőszavak cseréje a hirdetésed szövegezésének megfelelően, ezzel több landingoldal mutáció biztosítása a jobb targetálás érdekében).

Amennyiben terméked, szolgáltatásod összetettebb és az eladás a legfontosabb célod, célszerűbb hosszabb landingoldal készítése. Ide kattintva letöltheted egy ilyen landingoldal felépítését.

Összefoglalás

Landingoldal-készítésre sem lehet egzakt útmutatót adni. Minden cég és iparág más. A vásárlói igényekre szabva kell kialakítsd landingoldalad is, nyugodtan térj el a fent leírtaktól, hiszen lehet egy kicsivel más elrendezés, bizonyos elemek elhagyása is növelheti konverziód. A cikkben egy általános érvényű landingoldal elkészítését szerettem volna bemutatni neked, praktikus tippekkel, amik segíthetik, hogy még tökéletesebb legyen weboldalad.

Ha tetszik a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel a közösségi oldalakon!

Hogyan készíts cégednek egyedi ígéretet (USP-t) és határozd meg tartalommarketinged tematikáját?

Tulipánföld egy sárga, egyedi virág a sok piros között

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Tartalomstratégia készítését leíró cikksorozatunk hatodik lépéséhez érkeztünk. Potenciális vásárlóink számára meg kell tudjuk fogalmazni, hogy miben vagyunk mások, többek, mint versenytársaink. Ezen egyedi ígéret (angolul USP) kialakításához nyújtanék e cikkben segítséget. Ha sikerül ezt megfogalmazd, abból már könnyen meghatározhatod tartalommarketinged tematikáját: milyen témákkal szeretnéd felépíteni, alátámasztani egyedi ígéreted.

Egyedi ígéreted kialakítása nemcsak tartalommarketing, hanem minden egyéb kommunikációd alapja is, ezt használhatod például weboldalad nyitóképén, közösségi médiás oldalaidon.

 

Céged, márkád egyedi ígéretének kialakítása

Mire stratégiakészítésed ezen lépéséhez érsz, már minimum 2-3 kész perszónád megvan, amikhez összegyűjtötted, hogy milyen problémáik, megoldandó feladataik vannak az adott területen, mik az igényeik, félelmeik/aggodalmaik. Érdemes lehet az igényeket kettéoszd racionális igényekre és emocionális szükségletekre. Gyűjtsd össze összes perszónádra ezeket a jellemzőket, vagy minden perszónára is külön elkészítheted ezt az elemzést. Az alábbi kérdésekre adj választ:

1. Vásárló számra megoldandó feladat meghatározása: Mit szeretne elérni, megoldani a vásárló?

2. Vásárlók félelmeinek, aggodalmainak megfogalmazása: Mitől fél, ami miatt nem vált át a te termékedre?

3. Perszóna racionális igényeinek meghatározása: Milyen ésszerű indokai vannak a vásárlásra?

4. Emocionális szükségletek összegyűjtése: Milyen emocionális szükségletet szeretne kielégíteni a vásárlással?

Ha ezek megvannak, meghatározhatod a terméked, szolgáltatásod, márkád vásárlóid számára fontos értékajánlatát.

5. Listázd a termékelőnyöket: Hogy működik terméked, szolgáltatásod?

6. Gyűjtsd össze, milyen hasznot húz vásárlód termékeddel: Hogyan oldja meg terméked vásárlód félelmeit? Mit old meg ajánlatod?

7. Fogalmazd meg a terméked vásárló igényeinek kielégítésében játszott hasznát: Hogy elégíti ki a vásárlód igényeit a termék? Milyen igényre ad választ?

8. Végül listázd a vásárlói élményeket, amit terméked nyújt: Milyen a termék használata a vásárlód számára?

Ez a 8 pont a következőképp néz ki:

8 szempont, amit össze kell gyűjts egyedi ígéret elkészítéséhez

 

Ha ezeket összegyűjtötted, már egyszerű lesz megfogalmaznod az egyedi ígéretet, melynek világosnak és egyedinek kell lenni, annyira, hogy az a termékedet nem ismerőt is potenciális vásárlóvá változtassa. Legyen nehezen másolható és nem „megvásárolható” az ígéret! Mi a legfontosabb haszna vásárlóidnak termékedből? A cég küldetése is köszönjön vissza ígéretedben!

Ha kész vagy elkészítheted egyedi ígéreted alapján tartalommarketinged tematikáját.

 

Tartalommarketing tematika kialakítása

Az egyedi ígéreted elérése érdekében milyen üzeneteket kell eljutass potenciális vásárlóidnak? Listázd fel a legfontosabb 5-6 témát, amivel az elkészített piramisban megfogalmazott legfontosabb vásárlói igényekre, szükségletekre választ tudsz adni. Milyen területeket kell érints? Gyűjtsd össze!

Írj minden egyes téma mellé pár kulcsszót, ami kapcsolódik az adott témához, és szeretnéd azokat megcélozni.

Tájékozódj a legfontosabb trendekről a témáidban a Google Trendben!

tartalommarketing keresési trendje az elmúlt 5 évben

 

Használd az Adwords kulcsszótervezőjét, hogy megtudd a kategóriádban melyik keresések a legfelkapottabbak. Sajnos az Adwords már nem mutat kulcsszavakhoz tartozó keresésszámokat, hanem összevonja egy-egy rokonértelmű szó keresési eredményeit, de ebben a stádiumban ez is jó iránymutatást adhat.

tartalommarketing kifejezés keresési mennyisége Magyarországon

 

Használhatod Search Consolos keresőszó statisztikádat is, hogy megtudd, milyen keresésekkel találták meg a látogatók oldaladat. A vásárlóid mindig valamilyen probléma megoldására keresnek választ. Ezekre a kérdésekre kell választ adj oldaladon.

Képernyőfotó, hol lehet megtatálni a Search Consoleban oldalad keresőszavait

 

Ha megvagy, ezután már csak egy-két megkülönböztető jegyet kell összegyűjts, amivel más szeretnél lenni, mint konkurenciád.

 

Tartalommarketinged egyéniségének kialakítása

Az elkészített konkurenciaelemzés és a meghatározott tematikák alapján szedd össze miben szeretnél más lenni, mint a konkurencia, hogy elérd tartalommarketinges céljaid:

– Stílusodban?

– Tartalmaid megjelenésében?

– Személyiségeddel?

– Hozzáértéseddel, szakértelmeddel?

Ha kész vagy szinte kész vagy tartalomstratégiáddal. Már csak 3 lépést kell elvégezz, hogy készen állj a nagy útra!

 

Összefoglalás

E cikkből megtudhattad hogyan készítsd el egyedi ígéreted, hogy határozd meg az azokat támogató tartalommarketinges tematikád. Fontos, hogy eldöntsd tartalommarketingedben miben szeretnél más lenni, mint a piacod többi szereplője. Ne felejtsd ezt is rögzíteni!

Amennyiben úgy érzed ez a munka már nem fér bele idődbe, vagy csak szeretnél új külső szemléletet bevonni cégedbe, lépj kapcsolatba velünk. Több mint két évtizedes stratégiai tapasztalatom hozzájárulhat hogy céged még sikeresebb legyen az üzleti életben!

Erre a 9+5 dologra figyelj, ha külsős tartalommarketing-segítségre van szükséged!

Tanácsadás: öt ember beszélget

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Tudom, nehéz megtalálni a piacon a legmegfelelőbb tanácsadót, ügynökséget, aki tartalommarketing-tevékenységedben segítségedre lehet.

Ha megnézed ezt az infografika-videót, segítséget kapsz abban, hogy mik a tartalommarketing kiszervezésének előnyei és hátrányai.

Öt érvet is találsz benne a kiszervezés mellett és a kiszervezés ellen, melyek a következő területeket feszegetik: munka feletti kontroll, időgazdálkodás, megbízhatóság, rugalmasság, szakmaiság, piaci trendek, konfliktuskezelés, üzleti titok, költségmenedzsment.

Összegyűjtöttünk neked minden fontosabb szempontot, amikre kiszervezés esetén figyelned kell szerződéskötés előtt, alatt és után.

Legvégül felsoroltuk a legfontosabb 5 kritériumot, amit tanácsadó választáskor érdemes figyelembe vegyél. Ezek pedig a következők:

– Mennyire bízol meg az adott tanácsadóban?

– Mennyire szimpatikus a tanácsadó személye számodra?

– Megfelelő-e a tanácsadó hozzáállása?

– Képesnek tartod-e a munka elvégzésére?

– Megfelel-e elképzeléseidnek a díjazása?

 

Nézd meg a rövid infografika-videót, és használd, ha ilyen döntési helyzetbe kerülsz!

[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=elEoUgN196k[/embedyt]

 

Minden, amit egy profi perszóna elkészítéséhez tudnod kell

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Mennyire használod online, tartalommarketinges aktivitásaidban a perszóna alapú kommunikációt? Gondolom a célcsoportod körével teljesen tisztában vagy, de miért van szükséged ilyen szemléletű megközelítésre? Ha tovább olvasod ezt a cikket megtudhatod!

A perszónák összeállítása a tartalommarketing-stratégia készítés egyik legfontosabb lépése. Töltsd le ingyen erre a linkre kattintva ügyfélkarakter-sablonunkat, mellyel egyszerűen készítheted el céged buyer personáit. Közel 50 kérdés segít a sablon megfelelő kitöltésében.

Mit jelent a perszóna kifejezés?

Tony Zambito definícióját hívnám segítségül e szó magyarázatához, mivel ő az, aki ezt a koncepciót megalkotta.

„ A perszónák piackutatással alátámasztott archeotípusok, akik azt mutatják, hogy kik a vásárlóid, mit szeretnének megvalósítani, milyen célok vezérlik őket, hogyan gondolkodnak, vásárolnak, hol, mikor és miért döntenek a vásárlás mellett.”

Úgy képzeld el az ügyfélkarakter készítést, mintha egy tipikus vásárlót írnál le, jellemeznél. Ez a munka segíti a személyesebb megközelítést és a célok ilyen szemléletű megfogalmazását is.

Miért szükséges ügyfélkaraktereket létrehozni tartalommarketing-aktivitásodhoz?

Marketingesként nagyon szeretünk célcsoportokban gondolkodni, azonban tartalommarketing esetén ez a megközelítés nem vezet eredményre. Ahhoz hogy megfelelő tartalmakat tudj előállítani, ami érdekli potenciális célcsoportodat, szegmentálnod kell őket. Ügyfélkaraktereket kell létrehoznod, s az ő igényeik alapján kell tartalmakat előállítani. Tudnod kell, perszónáidat mik érdeklik, mik a céljaik, igényeik az adott területen, milyen problémákkal, kihívásokkal szembesülnek. Tudnod kell, milyen információigényeik vannak, a vásárlói döntéseket hogy hozzák meg.

A kész ügyfélkarakterek, melyeknek célszerű egy-egy nevet is adj, könnyebben megjegyezhetőek a céged munkatársainak. Mindenki tudja majd kiről beszélsz, könnyen maga elé tudja mindenki képzelni őket.

Végül, de nem utolsó sorban a megfelelően elkészített perszónák segítenek tartalommarketing-aktivitásod megtérülésében, növelik annak hatékonyságát is.

Hogyan készítsd el perszónáidat?

Először adj egy nevet ügyfélkarakterednek. Így még könnyebb lesz beazonosítása, könnyebben elkezdődhet a karakter felépítése. A folyamat végén természetesen még megváltoztathatod a nevet az összegyűjtött információk alapján.

Írd le a karakter szociodemográfiai jellemzőit:

  • Mi a kora, neme, hol lakik, mi a munkája.

Ezután mutasd be, jellemezd még jobban ezt a személyiséget:

  • Milyen a családi állapota?
  • Mi a képzettsége?
  • Mi a legnagyobb kihívás számára munkában, magánéletben?
  • Mitől lesz boldog, sikeres?
  • Mik a kedvenc márkái?
  • Mennyire jártas az új technológiákban: milyen a közösségi média, okostelefon használata? Mennyi időt tölt neten?

Írd össze céljait:

  • Mik a személyes és szakmai céljai?

Mik az igényei az adott üzleti területen:

  • Mik azok az előnyök, amiket elvár, mikre vágyik, és mikkel lehetne túlszárnyalni elképzeléseit?
  • Milyen megtakarításnak örülne a legjobban?
  • Mennyire leli örömét a piacon található megoldásokban? Mi könnyítené meg az életét vagy a munkáját?
  • Mire vágyik?

Mi frusztrálja az adott termékkel/szolgáltatással kapcsolatban?

  • Mik azok a termékek/szolgáltatások, melyeket túl drágának talál?
  • Mitől lesz rossz érzése, mi az, ami frusztrálja?
  • A piacon található megoldások mikben teljesítenek rosszabbul, mint amit elvár?
  • Mik a legfontosabb nehézségek, kihívások melyekkel találkozik?
  • Mi akadályozza meg abban, hogy egy új megoldást bevezessen?

Mitől fél, aggódik?

  • Mi az, ami a vásárlástól visszatántorítja?
  • Először vásárol ilyen terméket/szolgáltatást?
  • Ha nem, mi az, ami a termék/szolgáltatás váltására kényszerítette?

Milyen csatornákat használ információszerzésre?

  • Milyen csatornákon: online vagy offline tájékozódik?
  • Mely csatornákban bízik meg leginkább?
  • Miket olvas leggyakrabban (blog, weboldal, újság stb.)?
  • Használ-e keresőt, közösségi médiát?
  • Elolvassa-e a vásárlói véleményeket?

Milyen információ érdekli az adott termékkel/szolgáltatással kapcsolatban?

  • Milyen tartalomtípusokat fogyaszt/kedvel?
  • Milyen jellegű információra vágyik?
  • Milyen gyakran?
  • Kikben bízik meg?

Végül szedd össze, milyen tényezők befolyásolják a vásárlói döntését:

  • Mi alapján választja ki a lehetséges alternatívákat?
  • Milyen tényezők, termékjellemzők fontosak számára?
  • Milyen kockázatokat szeretne elkerülni?
  • Gondolkodásmódja hogy befolyásolja a választását?
  • Mik az okai, hogy ezeket a döntéseket hozza?
  • Befolyásolja-e valaki döntését?
  • Ki vesz részt a vásárlási döntés meghozatalakor?
  • Mi a szerepe a vásárlási döntés meghozatalában (kezdeményező, döntéshozó, befolyásoló, gatekeeper)

Honnan szerezz információt az ügyfélkarakterek létrehozásához?

Mint láthatod, rengeteg információt kell összegyűjts buyer persona összeállításakor. Honnan szerezd be ezeket az információkat? Néhány ötlet erre:

Használd a Google Analytics fiókodat, ahonnan sok alapinformációt megtudhatsz látogatóidról. Az Audience fül alatt találhatsz demográfiai jellemzőket oldalad látogatóiról: megtudhatod milyen korcsoport, férfi/nő keresi fel jobban oldalaidat. Láthatod, ki érdeklődik jobban tartalmaid iránt: melyik korcsoportnál több az oldalon eltöltött idő, a megtekintett oldalak száma és ki konvertál jobban megadott céljaid alapján.

Láthatod, mi érdekli őket (affinitás kategóriák mentén), mely termékkategóriáknál vannak a vásárlás szakaszában látogatóid. Ezek az információk rávilágítanak, hogy mennyire sikerül megszólítani azokat az embereket, akiknek el szeretnéd adni termékedet, szolgáltatásodat.

Sokat segít perszónáid elkészítésében, ha az értékesítésben résztvevő kollégákkal közösen egy ötletgyűjtő megbeszélés keretében készítitek azokat el. Ők sok információval rendelkeznek, mely nagyban segíti ezt a munkafázist.

Mélyebb tudás birtokába juthatsz, ha interjút készítesz ügyfélkaraktereidhez legjobban hasonlító vevőiddel. Célszerű olyan emberekkel is interjút készíts, akik konkurenciád termékeit használják, vagy végül nem vásároltak semmilyen terméket ebben a kategóriában, bár szerettek volna. Ezekből az interjúkból sok információt tudhatsz meg motivációikról, attitűdjeikről.

Célszerű megnézd saját és versenytársaid közösségi médiás oldalain a látogatók bejegyzéseit is. Ezzel is sok információt gyűjthetsz ügyfélkaraktereid érdeklődési területeiről, motivációiról esetleges frusztrációiról.

Hány perszónát érdemes kidolgozni?

Alapszabályként elmondható, hogy akkor érdemes új ügyfélkaraktert létrehozz, ha annak döntési kritériumai jelentősen különböznek a már meglévő ügyfélkaraktertől és az új karakter létrehozásával hatékonyabbá válhat a tartalommarketing-tevékenységed, mert valami újat, jobbat tudsz nyújtani látogatóid egy csoportjának.

Amennyiben most kezded a tartalommarketinget cégednél célszerű először egy-két perszónával elkezdeni aktivitásaid, s csak a tapasztalatok fényében továbblépni új ügyfélkarakterek kidolgozása felé.

Összefoglalás

Ebben a cikkben a tartalommarketing egyik legfontosabb lépéséről a perszónák kidolgozásáról írtam. Megtudhattad mit takar ez a kifejezés, hogyan készítsd el ügyfélkaraktereidet és hány perszónát készíts, hogy sikeres legyél tartalommarketingeddel.

Amennyiben szeretnél néhány példával is megismerkedni, javaslom, olvasd el ezt a cikket, amiből további ötleteket is nyerhetsz ügyfélkarakter-készítéshez.

Sokat segíthet perszónakészítésben az ingyenesen letölthető sablonunk is. Próbáld összegyűjteni válaszaidat a közel 50 kérdésre, hogy tökéletes ügyfélkaraktereket tudj készíteni tartalommarketingedhez.

7 tipp, hogy legyél sikeres közösségi média használatával

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Ha megismersz, állásinterjúra hívsz, vagy csak kíváncsi vagy valakire, felmész az általad preferált közösségi oldalra és „lecsekkolod” az illetőt, ugye?

Előzetes ítéletet hozol a képei, videói, adatlapja, ismerősei és az általa megosztott és kedvelt oldalak, posztok alapján. A fogyasztók ugyanezt teszik a
cégekkel és ehhez egy hivatalos honlap már nem elég. Arrafelé tendál a világ, hogy ha egy vállalkozás nincs jelen a közösségi média életében, akkor nem is érdemes foglalkozni vele, mert nem hiteles, nem komolyak a szándékai.

Egy vállalkozásnak, illetve az általa kínált szolgáltatásnak/terméknek akkor van aktualitása, ha beszélnek róla, ez pedig csak úgy érhető
el, ha a fogyasztók tudnak róla. A közösségi média marketing éppen abban tud segíteni, hogy a mai információ-túlterhelés mellett feltűnővé tegye a céget, illetve a márkát. A látott és hallott üzenetek visszaemlékezési hatása manapság egyre csökken, ahogy a hatalmas mennyiségű információ miatt az új elfogadása iránti készség is. A megoldás a folyamatosság és a gyakori ismétlés, melyek a közösségi oldalakkal könnyen kivitelezhetők. A személyesebb kapcsolat kiépítésével ezen felül elérheted, hogy a látogatók úgy érezzék, a cég életének részévé váltak és így a véleményük, jelenlétük fontos.

Az ember megszűri az információkat: férfi laptopon olvas

 

Mivel az online töltött idő 27%-ában közösségi oldalakat használunk és mivel ma már a marketingesek 93%-a a közösségi médiát használja cégének, termékeinek és szolgáltatásainak megismertetésére, nem árt, ha te is elkészíted a stratégiád minél előbb.

 

Hogyan fogj hozzá és mire figyelj oda?

  1. Először is készíts egy tervet. Ez azért fontos, mert mindegyik közösségi média portálnak más a célcsoportja, így egy jól kidolgozott
    stratégia kell ahhoz, hogy a megfelelő embereket tudd elérni a megfelelő üzenettel. Vedd figyelembe a felhasználók életkorát, nemét,
    személyiségtípusát, életvitelét, internetes szokásait és a termékedhez/szolgáltatásodhoz való viszonyát. Azt is könnyedén feltérképezheted, hogy a konkurens cégeknek mi jött be, így könnyebb lesz megtervezni a saját kampányaid időzítését, üzenetét, stílusát. Néhány adat a közösségi média oldalakról:
  1. Hozz létre egy izgalmas profilt a választott oldal(ak)on. Ehhez érdemes egy fényképet, vagy logót feltöltened, hogy a későbbiekben is
    könnyen beazonosítható legyél. Fontos az is, hogy írj egy pár szót magadról, vagy éppen a cégedről, hiszen ez alapján fogja eldönteni a többi
    felhasználó, hogy követ-e majd.
  2. Üzenj a látogatóknak! Az újságírás szabályait követve, legyenek az üzeneteid szenzuálisak, gyorsak, informatívak, provokatívak, megoszthatóak, érdekesek, vagy éppen viccesek, olyanok, amik lekötik a közönségedet. A témák legyenek változatosak, de elég relevánsak ahhoz, hogy a céged, terméked, vagy szolgáltatásod összeköthető legyen velük. Legyél kreatív, használj multimédiás üzeneteket, ne ragadj le a puszta szövegnél, hiszen egy jó kép gyakran többet ér, mint egy jól megírt szöveges üzenet (a felhasználók 44%-a sokkal valószínűbb, hogy interakcióba lép egy márkával, ha képeket is posztolnak). Képek és videók posztolásával csökken a valószínűsége annak, hogy az üzeneted észrevétlen marad, hiszen így nagyobb felületet foglalsz el az oldalon és az emberekben így jobban megragad az üzeneted. Ha több platformon is megosztod az üzeneteidet, az segíthet a keresőoptimalizációban (SEO), az eladásokban és a márkaismertség növelésében is. A jó üzenetekhez nagyon jól kell ismerned a terméket/szolgáltatást, a közönséget és a választott médiumot. Lehetséges, hogy kísérletezned kell majd, mire megtalálod a „hangod”, ezért ne add fel az első nehézségeknél!
  3. Posztolj következetesen és folyamatosan, hiszen senki nem akar olyan valakit követni, aki csak havonta egy-két posztot rak fel. Légy jelen a közösségi oldal(ak) életében, legyél aktív tagja a közösségnek! Figyelj azonban arra, hogy úgy és annyit posztolj csak, amit a követőid még be tudnak fogadni, nehogy kéretlen tartalomnak véljék és töröljenek. Fontos jól megválasztani a posztok időpontját is, hiszen ha mindenki épp alszik, amikor üzennél nekik, sokkal kisebb közönséget és hatást fogsz elérni.
  4. Használj hashtag-eket (#)! Minden szó, vagy kifejezés, ami elé #-et írsz, klikkelhetővé, kereshetővé válik és így az összes többi bejegyzés is, amiben ez. Valahogy úgy képzeld el, mint egy fórumot és ha használod, akkor minden olyan fórumon megjelenik majd az üzeneted, aminek a hashtag-jét használtad. Egyes közösségi oldalakon meg is találod az aktuálisan legnépszerűbb témákat összegyűjtve és ezek egyben segíthetnek is az üzeneted tartalmában. Arra figyelj, hogy túl sok hashtag-et ne rakj egy posztba, mert értelmetlen és zavaró lesz tőle az üzeneted.
  5. Kövess viszont mindenkit, aki követ téged! Ez amolyan segíts rajtam, én is megsegítelek szituáció. Ha viszontkövetsz valakit, előfordulhat, hogy megköszöni azt egy posztban megjelölve téged, ezáltal is reklámot csinálva neked. Ezenkívül aki téged követ, elvárja, hogy aktív legyél és reagálj az ő posztjaira is. A Microsoft és az Xbox például a Twitter-t használja a vevőkapcsolatok fenntartásához. Arra azonban figyelj, hogy nem elég csupán visszaüzenni valamit, vagy egy automatikus üzenetet beállítani ilyen esetekre, hanem személyes törődést kell mutatnod a közönséged tagjai iránt, akik így még fontosabbnak érzik magukat és szívesebben ajánlanak tovább másoknak.
  6. Naponta több százezer interakció mérhető a közösségi média életében, ezért külön terved kell hogy legyen arra, hogyan és mikor rögzítsd ezeket a mérőszámokat. Ha jó a stratégiád, láthatod, hogy hogyan térül meg az erre az új platformra fordított idő – és esetleg pénz -, min lehetne javítani és hogy egyáltalán a te termékeddel/szolgáltatásoddal kapcsolatban működik-e a dolog.

Néhány adat, amit érdemes figyelemmel kísérni:

  • megosztások a különféle oldalakon
  • kedvelések
  • kattintások
  • hány embert értek el a posztjaid
  • forgalom, melyet a közösségi oldalak generálnak a honlapodon

Ez csak a kezdete egy izgalmas útnak. A How to Get More Followers on Twitter és a Five Essential Steps to Success in Social Media Marketing cikkekben további javaslatokat találsz a legtöbb közösségi oldalon való megjelenéssel kapcsolatban. A mérőszámokkal kapcsolatban hasznos lehet Balassa Lilla – Klausz Melinda: A közösségi média mérése című könyve (Könyvműhely.hu, Veszprém, 2015).

Nincs más hátra, mint végigmenni a 7 ponton és még sikeresebbé tenni a cégedet!

Hogyan készíts profi tartalomauditot?

Tartalomaudit: Grafikonok, kimutatások tabletten, papíron

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Voltak már eddig is tartalommarketinges megjelenéseid, s szeretnéd megtudni mennyire jártak sikkerrel? Egy jó tartalommarketing-stratégia elkészítéséhez nélkülözhetetlen eddig megjelent tartalmaink elemzése: a tartalomaudit, amikből következtetéseket tudsz levonni stratégiádra vonatkozóan.

Amennyiben még nem voltak tartalom megjelenéseid, javaslom, hogy a stratégiakészítés következő lépését készítsd el: a vásárlói döntési utat határozd meg!

Ha azonban voltak már megjelenéseid, akkor derítsük ki, melyek támogatták legjobban eddigi stratégiádat! Ehhez négy csatorna hatékonyságát fogjuk elemezni: weboldalad, közösségi média megjelenésed, fórumrészvételed és e-mailmarketinged. Az elemzések célja egy részletekbe nem menő általános kép elérése, amiből stratégiai irányok határozhatók meg.

 

1. Weboldal tartalomauditja

Weboldalad elemzésekor a blogodon megjelent tartalmakat, tudod elemezni. Az alábbiakban egy egyszerű tartalomauditot mutatok be, ami csak pár mutatót vizsgál, ennél jóval mélyebb auditokra is van lehetőség, de azokat egyedileg érdemes elvégezni.

 

Weboldalon lévő tartalmak alapadatainak kinyerése

Első lépésként töltsd le a Screaming Frog SEO programot gépedre, futtasd le oldalad analízisét.

 

Screaming Frog oldaláról kép

 

Az adatok excelbe történt átkonvertálása után töröld azokat az URL sorokat, amik nem lényegesek a tartalom elemzése során (amennyiben egy alkönyvtárban vannak tartalmaid, pl. blog alatt, elég ha erre futtatod a lekérdezést). A fontosabb később használandó adatok a következők lesznek:

– title: cím,

– meta keywords: keresőszavak (amennyiben fel van töltve)

– word count: szavak száma.

 

Weboldaladon lévő tartalmak közösségi médiás jelenléte, erőssége

A korábbi lépésben megmaradt URL-eket töltsd fel a Sharedcount oldalra: klikkelj az URL dashboardra és a Bulk Upload gombra.

SharedCount nyitókép

 

Miután lefutott a keresés az oldal alján lehetőség van az adatok táblázatba történő kinyerésére. Importáld Excelbe a lementett fájlt, úgy hogy a vesszőket állítsd be, mint cellaelválasztó. Az így kinyert fájlban attól függően, mely közösségi médiát használod tartalommarketinged során, töröld a megfelelő oszlopokat. Ebből a lekérdezésből láthatod, hogy az egyes tartalmaid milyen erősek a különböző közösségi csatornákon. A következő mutatószámokat tudod ezzel az eszközzel kinyerni:

-Facebook like-ok, megosztások, kommentek száma és ezek összege

– Tweetek száma

– Google+1-ek száma

– Pinek száma

– Linkedin megosztások száma

– Stumblek száma

Ezután a két fájl adatait egyesítsd egy Excel vagy Google Spreadsheet fájlba a VLOOKUP fügvény segítségével. Érdemes valamilyen súlyozással összevond ezeket a közösségi médiás mutatószámokat, hogy minden URL-re egy értéked legyen. Amennyiben hasonlóan fontos mindegyik közösségi médiás mutatód, egyszerűen összeadhatod ezeket az adatokat, ami egy teljes közösségi médiás aktív interakció (engagement) számot mutat majd neked minden tartalmadra.

 

Weboldaladon lévő tartalmak látogatottsági adatainak kinyerése

Harmadik lépésben a Google Analyticsből kell kinyerned a számodra releváns adatokat. Mivel nem teljes tartalomauditot készítünk, a következő alap mutatószámok kinyerését javaslom:

– oldalmegtekintések száma

– URL-en eltöltött idő

– látogatók száma

– kilépések százalékos aránya

Ezeket a következő lekérdezésből nyerheted ki: Viselkedés-Viselkedési folyamat-Webhelytartalom-Minden oldal.

Képernyőfotó Google Analítics Viselkedés-Webhelytartalom statisztikáról

 

Rengeteg egyéb mutató kinyerésére is lehetőséged van. Amennyiben például vannak célok meghatározva a Googel Analyticsben weboldaladra, URL-enként kinyerheted, hogy mely URL teljesíti az ott megfogalmazott célt. Stratégiai céljaidtól függ, mely mutatószámokra készítesz lekérdezést. A Google
Analyticsből kiexportált fájlt VLOOKUP függvény segítségével vond össze az eddigi fájloddal.

 

Tartalom jellemzők kinyerése saját adatbázisból

Amennyiben vezeted adatbázisban a megjelenéseidet, címeik alapján kinyerheted néhány fontosabb jellemzőiket. Saját blogom tartalmainak főbb jellemzőit én a megjelenési tervben rögzítem, ahonnan a következőket szoktam ilyenkor átmásolni:

– tartalom témája/címkéje: tagelt szavak ,melyeket megjelentetsz minden egyes blogod elején

– tartalom bekerülési ára: amennyiben külsős cég készítette azt, ha te, akkor egy fiktív, kalkulált bekerülési ár

– megcélzott keresőszavak

– megcélzott ügyfélkarakterek/personák (ezekről ennek a cikksorozatnak egy későbbi számában olvashatsz)

– tartalom típusa

Tartalom típus esetén bármilyen tartalommarketing-fajta (pl. infografika, videó stb) szerint osztályozhatóak a megjelenések. Ugyanakkor a szöveges cikkeid számossága miatt érdemes azokat tovább csoportosítsd. A következő cikkfajta csoportosítás egy lehetséges opció lehet használva a Screaming Frogból kinyert címeket tartalmazó cellákat:

– „hogyan” szóval kezdődő cikk címek

– „mi”-vel kezdődő cikk címek

– „miért” szóval kezdődő cikk címek

– számokat tartalmazó címke, úgynevezett lista cikkek

– hírek stb.

 

Megtérülési mutatószámok kiszámítása

Két mutatószám kiszámítását javaslom egy egyszerűbb audit esetén:

– URL-enként egy látogatóra jutó bekerülési ár, mely mutató kiszámításához a különböző tartalmak bekerülési árait oszd el az adott tartalom URL-jének látogatószámával

– URL-enként egy közösségi médiás aktív interakcióra jutó bekerülési ár, mely mutató kalkulálásához a különböző tartalamak bekerülési árait oszd el az adott tartalom közösségi médián realizált összes aktív interakciói számával (ld közösségi médiás tartalmak erőssége pontot)

Ha ezekkel megvagy kapsz egy olyan fájlt, ami tartalmaid fontosabb mutatószámait, jellemzőit mutatja. Ekkor kezdheted el az adatok elemzését.

 

Tartalmak elemzése, minősítése

Az adatbázist a következő ismérvek mentén elemezheted:

– tartalom típusa – közösségi médiás aktív interakciók (engagement) száma

– tartalom típusa – átlagos látogatási idő

– tartalom típusa – kilépések százalékos aránya

– tartalom típusa – bekerülési ár/látogatószám

– tartalom típusa – bekerülési ár/ közösségi csatornákon lévő aktív interakciók száma

– szavak száma – kilépések százalékos aránya

– szavak száma – közösségi médiás aktív interakciók száma

– szavak száma – bekerülési ár/látogatószám

– téma – közösségi médiás aktív interakciók száma

– téma – kilépések százalékos aránya

– megcélzott perszonákhoz írt tartalmak száma, megoszlása

– megcélzott keresőszavakra írt tartalmak száma, megoszlása

Ezen két ismérvek mentén történő elemzéshez pivot táblát használj. Számold ki mindig az összes tartalmad átlagos értékét az adott ismérvre, s azokhoz hasonlítsd a különböző csoportok értékeit.

Ha megcsinálod ezeket az elemzéseket, láthatod, hogy milyen tartalmak a sikeresek, milyen tartalmak hiányoznak eddigi portfóliódból, ezeket az információkat mind fel tudod használni stratégiád kialakításakor.

 

2. Közösségi média használat, fórumrészvételek elemzése

Ezen lépésben olyan kérdésekre kaphatsz választ, hogy mely közösségi médiás csatorna sikeres számodra, honnan jönnek látogatóid oldaladra, milyen befektetéseid (idő, pénz) voltak a különböző csatornáidon, s azoknak milyen volt megtérülése.

Az elemzéshez használt eszköz a Google Analytics lesz és a korábbi lépésben elkészített sharedcount oldalon lehívott statisztikát is felhasználjuk.

A Google Analyticsben az Ügyfélszerzés-Áttekintés menüben kaphatsz egy átfogó képet weboldalad forgalmának forrásáról.

Képernyőfotó a Google Analytics ügyfélszerzés füléről

 

 

Itt láthatod, hogy a közösségi médiás oldalak milyen %-ban küldenek látogatókat oldaladra. A közösségi médiáról érkező átlagos látogatások aránya 5% körül ingadozik iparágtól függően. Ezekhez az értékekhez hasonlíthatod statisztikádat, s ennek megfelelően fogalmazhatsz meg aktivitásokat a jövőre nézve.

A Google Analytics riportban a Social sorra kattintva a különböző közösségi médiás csatornákon keresztüli ügyfélszerzéseid szám

át is láthatod. Gondold át, hogy megfelel-e az arány a különböző csatornákba befektetett energiáiddal, melyik csatornára érdemes jobban koncentrálj, melyekre kevésébé.

Végül, de nem utolsó sorban vizsgáld a közösségi médián terjesztett tartalmaidat a sharedcount.com oldalról lehúzott statisztika segítségével: melyek a legtöbbet megosztott tartalmaid, milyen témához, keresőszóhoz köthetőek, milyen típusú tartalmak sikeresek, kihez szólnak és a vásárlói út mely szakaszát célozzák meg. Vizsgáld meg, mennyire kiegyenlítődöttek a megjelent tartalmaid ezen ismérvek alapján. Melyek azok a keresőszavak, tartalom típusok, témák, amikre jobban kell koncentrálj, mert nem elég erősek azokra tartalmaid. Végül nézd meg, milyenek tartalmaid közösségi médiás megtérülési mutatói. Mennyi a jó tartalmak egy aktív interakcióra jutó költsége, mennyi az átlag megtérülési mutatód összes tartalmadra, mik a roszabb megtérülési mutatójú tartalmaid, és mik a jobbak. Ezek alapján el tudod dönteni, mire érdemes költened, s mire nem.

Ezekre a kérdésekre adott válaszaid mind beépítheted tartalommaretinges stratégiádba.

Amennyiben aktívan részt veszel valamilyen fórumon az onnan beérkező weboldalforgalmadat is láthatod, elemezheted a Google Analytics Ügyfélszerzés-Áttekintés menüpontjából a referral trafic sorra kattintva. Itt előjönnek azok az oldalak, köztük a fórumoldalak is melyek látogatókat küldenek weboldaladra. Érdemes összehasonlítsd a Google Analyticses alap mutatókat a közösségi médiás mutatóiddal és a befektetett munkád alapján vonhatsz le következtetéseket ezen csatornád aktivitásának sikerességéről. A megállapításaidat érdemes szintén beépítsd stratégiádba.

 

3. Email marketing elemzése

Mivel az email marketing tevékenység önmagában több cikkben kielemezhető eszköz, ebben a cikkben csak egy mutatót mutatnék be: az emailből érkező látogatóid arányát összes látogatóidon belül, amit kampányonként (emailben kiküldött tartalmaidhoz rendelve) elemezhetsz.

Ahhoz hogy ezt lásd a Google Anlyticsben el kell végezz egy beállítást. Sajnos alap beállításban a web browserben használt email szolgáltatóból megnyitott hírlevelek látogatóit referral forgalomnak minősíti a Google Analytics, míg az email programokból (pl. Outlook) megnyitott hirelevelekről érkező látogatókat direct forgalomnak tekinti.

Ahhoz, hogy külön megjelenjen a hírleveleidből érkező látogatóid száma az Analyticsben a Google URL készítője által generált URL-eket kell használd e-mailjeidben (tehát nem a cikkeid tényleges URL-jét).

Képernyőfotó a Google URL-készítőjéről

 

Minden egyes emailben küldött tartalomra el kell készítsd ezt az egyedi Url-t. Ugyanakkor email kezelő szovtvered esetében érdemes ellenőrizd, hogy ez a funkció nem automatikusan van-e megoldva (pl. a Mailchimp automatikusan tageli tartalmaidat).

Amennyiben ezeket a beállításokat elvégezted, az ügyfélszerzés menü alatt megjelenik az email külön soron, így elemezheted az ott kapott adatokat. Vizsgálhatod hírlevelenként a tartalmakat vagy egyedileg is értékelheted tartalmaidat.

 

4. Tartalom költséghatékonyságát mutató LAC (lead acquisition cost) kiszámítása

Tartalmaidról rengeteg nem fizetett és fizetett csatornákról érkezhetnek vevők, és a közösségi oldalakon is sok interakciója lehet tartalmaidank. Célszerű lehet egy aggregált lead generálási mutatószám kialakítása tartalmanként, amihez hozzá tudsz rendelni egy bekerülési árat is.

LAC kiszámításához össze kell add egy tartalom közösségi médiás interakcióinak számát az oldalmegtekintések számával és az így kapott számmal oszd el az adott tartalom bekerülési árának és a hirdetésekre fizettet költségének összegét (ha volt ilyen). Ez a mutatószám megmutatja, mely tartalmaid a leghatékonyabbak, melyek kevésbé.

 

5. Bónusz tipp: Tartalmak csoportosítása

Amennyiben az interakciónövelés fontos cél oldalad esetében (például induló oldal esetén) tartalmaidat két ismérv mentén is csoportosíthatod: interakciónövelő képesség és költséghatékonyság mentén. Ezt a technikát, melynek alapja a BCG matrix, én dolgoztam ki. Szeretném a modelt tökéletesre fejleszteni, ezért szívesen veszem kommentjeid, javaslataid!

Készítsd el tartalmaid elemzését a következő két dimenzió mentén:

A tartalom vevőszerző képessége a tartalomrészesedés.

Kiszámítása: egy weboldal tartalom összes közösségi interakciója (forrás: SharedCount) + oldalmegtekintések száma (Google Analytics)/összes weboldal tartalom átlagos közösségi interakciója és átlagos oldalmegtekintések száma.

Egy tartalom költséghatékonysága az összes tartalomhoz képest.

Kiszámítása: 1 tartalom LAC-ja / összes tartalom átlagos LAC-ja.

Az így megkapott mutatók alapján tartalmaidat besorolhatod a következő csoportok egyikébe:

 

Tartalomaudit: törpék, sztárok, betegek, egészséges tartalmak

 

Ebből a csoportosításból láthatod, mely tartalmaid sikeresek, melyek nem, ami alapján változtathatsz aktivitásosodon.

Amennyiben oldalad estében a fő cél inkább a konverzió növelése, a model átdolgozható például oldalérték szerinti (Google Analytics Viselkedés-Viselkedési folyamat-Webhelytartalom-Minden oldal tartalomrészesedés fül) tartalomrészesedésre és tartalmak konverzióra (Google Analytics Konverziók – Többútvonalas csatornák – Segített konverziók fülről az elsődleges dimenziót a céloldal Url-jére váltva) számított befektetési szükségletére is. Így ez a kimutatás a tartalmakat konverziónövelő képességük és költséghatékonyságuk alapján csoportosítja.

 

Összefoglalás

Ebben a cikkben egy egyszerűbb tartalomaudit elkészítését mutattam be: milyen jellemzőket kell összeszedj tartalmaidra és milyen mutatószámokat érdemes megvizsgálj. Ha évente elvégzed ezt az elemzést egy jó indikációt kapsz arra nézve, hogy mennyire jó eddigi stratégiád, milyen taktikákat érdemes tovább folytass, miken érdemes változtass.

A tartalommarketing-stratégia kialakításának további lépéseiről az elkövetkező hónapokban írok. Amennyiben nem szeretnél lemaradni egyik cikkről sem, kérlek iratkozz fel hírlevelünkre!

A vizuális tartalom ereje: így tedd blogod ellenállhatatlanná

Laptop képernyőjén grafika

WunderstockA cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

A vizuális tartalmak fontossága és előretörése megkérdőjelezhetetlen. Egy csomó praktika van, amivel feldobhatod szöveges tartalmadat, ezáltal növelheted látogatóid számát, s a velük történő interakciót.

Tartalom-előállítás során kihasználod a vizualitás minden lehetséges formáját? Ha úgy érzed, van fejlődési lehetőség, ez a cikk neked szól!

A vizuális tartalmak előretörése a közösségi médiában a leginkább szembeötlő. Mindenki szereti a képi megjelenést, hisz gyorsabban értelmezhető, megjegyezhető az információ ilyen formája. Olyan cikkeket, melyek tartalmaznak képeket átlagosan 94%-kal többen néznek meg, infografika 12%-kal is növelheti egy oldal látogatottságát, míg a videók megduplázzák az oldalon eltöltött időt.

Kép 94%-kal, infografika 12%-kal több olvasót jelent, videó 2-szer több oldalon töltött időt

Ezért is nélkülözhetetlen ma már hogy szöveges tartalmaid erős képi támogatást kapjanak. Lássuk hát, milyen vizuális tartalmakkal tudod ezt megtenni.

Gif

A gif animált mozgókép. Általában pár másodperces, többnyire több állóképből összerakott, sokszor poénos, állandóan újrainduló mozgókép. Azáltal hogy nem statikus képi megjelenítés még jobban megragadja a szemet így egy-egy fő üzenetünk könnyebben átadható egy-egy giffel.

via GIPHY

Grafikon

Adatok vizuális megjelenítésére használt eszköz a grafikon, melyet elsősorban akkor használhatsz, ha érvelésedet statisztikai adatokkal kell alátámaszd, ahogy azt ebben a cikkben is tettem.

Tartalommarketing-stratégiával rendelkező cégek kétszer hatékonyabbak

Statisztikailag alátámasztott adatok megjelenése blogodon ráadásul növeli hitelességedet mind a látogatók mind a Google felé.

Két programot javasolnék, amikkel ilyen grafikonokat kereskedelmi felhasználásra is ingyen elkészíthetsz. A Datawrapper ingyenes változatában képként mentett grafikonokat illeszthetsz be weboldaladba, amiken saját márkádat is feltüntetheted.

A Google Charts eszközzel lehetőséged van ingyenesen grafikonok megjelentetésére oldaladon úgy, hogy az adatbázis frissülésével mindig az aktuális adatokat mutassa az ábra. Ráadásul a grafikonok minden böngészőben és eszközön megfelelően töltődnek be.

Idézetes képek

Egy, a szöveg tematikájához passzoló idézet, vagy a fő mondanivaló megjelenítése egy fotón szintén figyelemfelhívó lehet egy blogposzton belül. Nem beszélve arról, hogy nagyon szívesen osztják meg az emberek az ilyen képeket közösségi médián, mely segítheti elérésed növelését.

Az a fontos, hogy erős (egyedi) vizuális megjelenésű, emocionális töltetű képeket válassz ezekhez az idézetekhez, hogy a két tartalom erősítse egymást! Valahogy így:

Egy tó előtt, hegyes vidéken egy férfi gondolkozik, tervez.

Használj stock fotót (ld. később), vagy saját képet a vizuális megjelenéshez, melyet a Pablo applikációba feltöltve elkészíthetsz a megfelelő idézettel együtt. Rengeteg egyéb angol nyelvű applikáció is létezik erre a célra, s egy magyart is találtam, melyben ráadásul idézet adatbázis is segíti munkád.

Infografika

Az infografikával már kétszer is foglalkoztunk ezen a blogon. Elsősorban weboldal forgalom, látogatószám növelésre alkalmas eszköz. Közösségi médián egy jól elkészített infografika vírusosan terjedhet, ezáltal sok látogatóhoz juthat el, így növelve oldalad látogatottságát. Az infografika elkészítésének lépéseiről itt olvashatsz és főbb fajtáit az alábbi infografikában láthatod.

9 darab infografika-alaptípus

Infografika készítéséhez 5 programot (Easel.ly, Piktochart, Infogr.am, Vengage, Visme) használhatsz, melyekről részletesen itt olvashatsz. Amennyiben magyar infografikát szeretnél, és profi szakemberekre bíznád infografikád elkészítését, lépj velünk kapcsolatba!

Képregény, karikatúra

Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy egy kis humort csempéssz mondandódba. Közösségi médiás megosztásoknál szintén előnyödre válhat ilyen kép kiemelt képként történő beállítása. Nagyon sokszor az emberek nem is olvassák el az adott cikket, csak a megjelenő képet nézik meg és esetleg a pár soros összefoglalót olvassák el, ami alapján eldöntik, hogy tovább osztják-e a cikket. A tartalommarketing.hun írt cikkeim főképének például mindig képregényt használok eddig nagy sikerrel, hisz a közösségi megosztások számában ez a cikk kapta a legtöbb megosztást, amihez biztos hozzájárult ez az eltalált humoros képregény is.

Vicces miniképregény a tartalommarketing megtérüléséről

Képregényeket a Cartoonstock adatbázisból tudsz letölteni 60 fontért, vagy lépj velünk kapcsolatba, ha egyedi és magyar grafikát szeretnél.

Képernyőfotó

Mondandód könnyebb megértését segíthetik a képernyőfotók, hisz ezekkel egyszerűen vizualizálhatod például azt, hogy valamit hol lehet megtalálni egy weboldalon vagy programban. A képernyőfotók nem mellesleg hitelességedet is növelik. A Thepitch oldala előszeretettel használ cikkeiben ilyen képeket, mint például ez a cikk.

Tartalommarketing szóra történő keresések a Google Trends szerint

Ilyen fotókat pofonegyszerűen elkészíthetsz például az Awesome Screenshot vagy a Nimbus Screenshot Chrome pluginok segítségével.

Stock fotó: ingyenesen letölthető képek

Laptop egy szép képpel az asztalon

Stock fotók használata, az egyik leggyakoribb formája blogcikkek képi megjelenítésének erősítésére. Az alábbiakban egy kis segítséget szeretnék neked nyújtani abban, hol találhatsz ingyenes képeket blogodhoz. A forrásokat két csoportba szedtem. Először az ingyenes, tulajdonos feltüntetését igénylő oldalak listáját találod alább, majd a tulajdonos feltüntetését nem igénylő ingyenes adatbázisokat sorolom fel. Ez utóbbi csoportot is kettébontottam, aszerint, hogy lehet-e az oldalon keresni kulcsszóra vagy nem.

Fontos, hogy egy adott kép kiválasztásakor mindig nézd meg milyen feltételekkel használhatod az adott fotót, mert ez folyamatosan változhat.

Ingyenes (kereskedelmi felhasználásra is), tulajdonos feltüntetését igénylő stock fotó oldalak kereső funkcióval:

Albumarium

Freedigitalphotos

Foter

Freefoto

Freepixels

Freerange

Godot

StockPhotos

Visual Hunt

Ingyenes (kereskedelmi felhasználásra is), tulajdonos feltüntetését nem igénylő stock fotó oldalak kereső funkció nélkül:

A Digital Dreamer

Cupcake

Death to Stock

Free Media Goo

Fancycrave

Gratisography

Jay Mantri

Jé Shoots

Little Visuals

Magdeleine

Moveast

New Old Stock

Photo Collections

Photocrops

Photogen

Picography

Public Domain Archive

Public-Domai-Photos

Raumrot

Startup Stock Photos

Stockmedia.cc

StreetWill.co

The Light Painters Loft

Travel Cofee Book

Unrestricted

Ingyenes (kereskedelmi felhasználásra is), tulajdonos feltüntetését nem igénylő stock fotó oldalak kereső funkcióval:

DesignersPics

Epicantus

Finda

Foodiesfeed

FreeImages

Free Nature Stock

Free Stock Image Point

GoodFreePhotos

Imagebase

Imagefree

IM Free

ISO Republic

Image Free

Kaboompics

LibreShot

Life of Pix

Megapixelstock

MMT

MorgueFile

Negative Space

Pexels

Photober

Photos Public Domain

Picjumbo

Pickup Image

Pixabay

Polarfox

Public Domain Images

Refe

Shutteroo

Skitterphoto

Snapwire Snaps

SplitShire

Stocka

Stockphotos for Free

Stocksnap

Stokpic

Ultra HD Wallpapers

Unprofound

Unsplash

Wikimedia Commons

Wunderstock

Kérlek, ha a valamilyen változást észlelsz a fenti adatbázisok képszolgáltatási gyakorlatában írd meg a lap alján a komment mezőben! Köszönöm.

Szófelhő

Egy egyszerű eszköz lehet legfontosabb üzeneted hangsúlyozására és annak képi megjelenítésére a szófelhő. Készítsd el egy-egy blogbejegyzésed fő imidzsét, úgy hogy a szövegét bemásolod például a Wordsift vagy Wordle oldalába. Ennek posztnak a szófelhője például így néz ki:

Egy szófelhő képe

Szöveges grafika

Ez a grafika fontos üzenetek vizuális megjelenítésére használható eszköz. Ikonok használatával még erőteljesebb képi hatás érhető el. A ContentPlus blog minden posztja ilyen grafikával indul, s a cikkekben is sok ilyen grafikát találhatsz.

Célmeghatározás: férfi ijjal nyilat lő ki

Ilyen grafikai elemeket akár te is készíthetsz a Canva vagy a Snappa nevű programokban egy kis grafikai rátermettséggel.

Összefoglaló

Ahhoz, hogy kitűnj a tömegből és adj egy egyéni élt szöveges tartalmaidnak, ma már nélkülözhetetlen a képi elemek használata blogodon. Ebben a cikkben 9 vizuális eszközt gyűjtöttem össze, melyekkel még attraktívabbá teheted cikkeidet. Használd a javasolt online eszközöket ezen képi megjelenések elkészítéséhez, vagy keress ellenállhatatlan fotókat a 76 ingyenes stock fotó gyűjteményt tartalmazó weboldalon és nem marad el a siker!

Blogírás még hatékonyabban varázsszavak használatával

Laptop, füzet, toll: minden, ami blogíráshoz kell

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Alapvető kommunikációs tétel, hogy a mondandódat úgy kell „csomagold”, hogy azt a célközönséged megértse. Azaz bármit is akarsz mondani, ahhoz, hogy a kommunikációs csatornád megfelelően működjön, meg kell találnod a megfelelő kifejezésmódot.

Növeld a blogírás hatékonyságát! Töltsd le a közel 800, kiváltott érzelmek szerint csoportosított varázsszólistát, hogy cikkeid, hírleveleid még többen olvassák el, osszák meg a közösségi csatornákon!

A szóhasználat teljesen hétköznapi szituációkban is különös fontossággal bír. A gyerekünkkel való mindennapi kommunikációban, egy ügyféllel való megbeszélésen, tárgyaláson, ha valamiért reklamálnunk kell, ha szeretetünket akarjuk kifejezni a másiknak, ha mások figyelmét akarjuk valamire felhívni… Hát még akkor, amikor írásban szeretnénk hatást gyakorolni az olvasóinkra: valamilyen cselekvésre (pl. feliratkozásra, megosztásra, vásárlásra) szeretnénk megkérni őket. Szinonimákkal, hasonlatokkal, szemléltető példákkal mind-mind árnyalhatjuk, formálhatjuk beszédünket, de mégis mi a titka a leghatásosabb íróknak, copywritereknek, reklámszakembereknek?

A titok felfedéséhez vegyünk egy nagyon egyszerű példát! Tegyük fel, hogy épp a honlapodat tervezgeted. A következők közül melyiket írod a cselekvésre felhívó gombra, ahol a feliratkozók megadhatják az e-mail címüket: „Hírlevél-feliratkozás” vagy „Csatlakozom”? Hogy miért lesz bizonyítottan nagyobb sikere a másodiknak? A „Hírlevél-feliratkozás” azt sugallja: e-mail címünk egy listára kerül sok másik cím közé, személytelenül. A „Csatlakozom”-ban viszont benne van az érzés, a lehetőség, mi több, az önkéntes választás, hogy e-mail címünk megadásával csatlakozunk valamihez, aminek az elveivel, szellemiségével egyetértünk, aminek a tartalmára, jövőjének alakulására, szereplőire kíváncsiak vagyunk, és szívesen nyitjuk meg a postaládánkban az onnan érkező, nekünk szánt szakmai tanácsokat. Igen, talán apróságnak tűnik egy-egy ilyen döntés, ám ha fontos neked, hogy minél jobban megfogd az olvasókat, és képes legyél rájuk hatást gyakorolni, hatásosan kell kommunikálnod velük.

Érzelmi hatás fontossága a blogcímekben

Gyógyszerek: a szavak kábítószerek

„A szó az emberiség leghatásosabb kábítószere” – mondta Rudyard Kipling, aki A dzsungel könyve című munkájával maradt meg legtöbbünk emlékezetében. Hogy hogyan stimulálják bizonyos szavak az agyunkat, és azon keresztül döntéseinket és tetteinket, arról számtalan kutatás készült. Bizonyított tény például, hogy sokkal többször olvasunk és osztunk meg olyan cikkeket, híreket, amik címükben erőteljes érzelmi töltettel rendelkező szavakat tartalmaznak. Mégpedig azért, mert ezek az általában erős érzelmi töltettel rendelkező szavak változást indítanak el az agy érzelmekért felelős területein, amik ösztönösen reakcióra késztetnek minket: felháborítanak, megnevettetnek, ledöbbentenek, meggyőznek, kattintásra, olvasásra, vásárlásra, megosztásra, szóbeli továbbadásra inspirálnak.

Tulajdonképpen mindegy, hogy az érzelmi töltet negatív vagy pozitív, lehet izgalmas vagy szorongató, meglepő vagy megbotránkoztató, a lényeg, hogy valamiféle érzést idézzen elő. Létezik ennek mérésére egy külön mutatószám is, amit Emotional Marketing Value (EMV) Indexnek hívnak. Ez az index százalékosan megmutatja, mekkora érzelmi töltettel bír headline-od. Azaz hogy mennyire jól tudják majd azt befogadni azok, akik olvassák. Angolul itt tesztelheted és elemezheted a megírt címeidet ezen ismérv alapján. Általánosságban elmondható, hogy a minél direktebb, egyszerűbb, kifejezőbb, vizuálisan is megragadó szavak a legerőteljesebbek, legmeggyőzőbbek. Mivel ezek érzelmi választ hívnak elő belőlünk – ami nem tudatos –, ezért ha akarunk, ha nem, reagálni fogunk!

Ezért is fontos, hogyha elkészültél cikked megírásával és a címadáshoz értél, ne csak az legyen a célod, hogy megfelelő információtartalmat adj át velük! Azt is figyeld, hogy elönt-e valamilyen érzés miközben elolvasod a címet, ami garantáltan belerántana az olvasásba!

Varázsszavak ereje

A „Te” szó, vagy valakinek a saját neve azért nyerő bármilyen megfogalmazásban, mert mindenkinek saját maga a legfontosabb, ezért nem tud rá nem odafigyelni. Ha cselevésre akarod bírni az embereket, mindig adj indokot rá! A „mert” szócska az ok-okozati összefüggés megmutatásával nagyon is meggyőző. Sőt, még egy nagyon gyenge magyarázat is meggyőzőbb, mint ha valamire nem adunk indokot! Az „ingyen” ereje ebben rejlik: mindannyiunk természetes indíttatása, hogy a legalacsonyabban lelógó gyümölcsért nyúljunk. Az „azonnal” szó pedig azért nagyon erőteljes, mert ha valamit azonnal megszerezhetünk, az agyunk cápaként ugrik rá! Így a „rögtön”, „gyorsan”, „most”, „azonnal” kifejezésekre mind egyként kapjuk fel a fejünket! Hogy hol használhatod ezeket? Írd bele őket cselekvésre ösztönzőkbe (Call-to-action): headline-okba, email tárgyába, nyitó mondatokba, bekezdések elejére! Mert nemcsak az számít, mit mondasz, de az is, hogyan mondod! Ha te is egy nyelvet akarsz beszélni a saját olvasóközönségeddel, jó, ha tudod, melyek azok a szavak, amikkel biztosan hatni tudsz az érzelmeikre, és amikkel nagyobb eséllyel „húzod be” őket, kapod el és tartod meg a figyelmüket hosszabb távon is.

Szóval mik is azok a szavak, amikre tudattalanul is mindannyian válaszolunk? Töltsd le a közel 800, kiváltott érzelmek szerint csoportosított varázsszólistát, hogy profi címeket tudj írni, s így cikkeidet, hírleveleidet még többen olvassák el vagy osszák meg a közösségi oldalakon!

Hogyan indítsd el piaci szegmensed legolvasottabb blogját?

Mikrofon - interjú

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Interjú a The Pitch onlinemarketing-blog egyik alapítójával, Papp Gáborral

A The Pitch az év elején indult online marketinges szakmai portál, mely egy korábbi startupereknek szóló híroldalból alakult át. Az alapítók célul tűzték ki, hogy blogukkal és marketingképzéseikkel segítenek kinevelni egy új online marketinges generációt. Hozzáértésüket az oldalon megjelenített látogatószám és e-mail feliratkozó szám megjelenítésével is szeretnék hangsúlyozni. 3 hónap alatt a weboldal látogatottsága 8500 főt ért el, mely úgy gondolom nagyon szép eredmény.

ProfilképGábor szakterülete a keresőoptimalizálás, a growth hacking és az üzleti modellek. Tanulmányait az USA-ban, Budapesten és Amszterdamban végezete közgazdasági (pénzügy és vállalkozásfejlesztés) területen. 2004-ben kezdett el designnal és egyszerű weboldalak készítésével foglalkozni, 2011-től pedig blogolással és keresőoptimalizálással. Ügyfelei között van több Techstars és Seedcamp befektetés is, nagy hazai technológiai cégek, de együtt dolgozik New York Times Bestseller íróval is.

 

 

Kérlek, mutasd be a The Pitch rövid történetét!

A The Pitch mint brand még 2013-ban egy fiataloknak szóló blogként, hírportálként indult. Az akkori mottó ez volt: “Ébredj Magyarország!”.Jórészt fiatalok írtak, fiataloknak szóló cikkeket, Kószó Kamill és Sepsey Barna vezetésével.

Erre a blogra én is írtam néhány posztot 2014-ben már. Aztán tavaly, 2015 nyarán úgy döntöttünk az egyik akkori alapítóval, Barnával, hogy újragondoljuk a koncepciót. A brandet megtartjuk, de teljesen más lesz a fókusz. A hírportál jellegből az edukáció irányába mozdultunk el.

A célunk, hogy megcsináljuk Magyarország egyik legolvasottabb onlinemarketing-blogját!

 

Mi a küldetésetek a The Pitch-csel?

Nagyon sokat hallani arról, hogy ma már sokkal könnyebb céget alapítani, és nemzetközi mértékű sikert elérni. Főleg akkor, ha internethez köthető projektről van szó. Ez részben igaz, ugyanakkor ahhoz, hogy hazai és nemzetközi szinten is versenyképes projekteket hozzunk létre, ismernünk kell az online világot és az online marketing világát is. Az ehhez szükséges tudást kétféleképpen lehet megszerezni: mindennapi munkával vagy másoktól tanult ismeretekkel, például oktatás során. Itt pedig komoly szerepe lenne a köz- és felsőoktatásnak. Viszont itt van nagyon komoly probléma.

Egy érdekes tény: 2016-ban gyakorlatilag nincs kifejezetten online marketingre vonatkozó felsőoktatási képzés Magyarországon. A felvi.hu-n nem találunk egyetlen olyan képzést, aminek a nevében ott lenne a „digitális”, „online” vagy „internet” kifejezés. Ez pedig komoly akadályt jelent, ugyanis nagyon nehéz jó és képzett szakembereket találni a hazai piacon.

Pont emiatt tűztük ki azt a célt, hogy segítünk kinevelni egy új online marketinges generációt.

Célunk, hogy kineveljünk egy új online marketinges generációt

 

Hány fős az állandó csapat, aki a The Pitchen dolgozik?

Jelenleg 4-en dolgozunk a projekten. Ami igazából bruttó 4, de nettó 2. Én teljes munkaidőben dolgozok, Barna a fejlesztési kérdésekért felel, de igazából ő negyed munkaidőben dolgozik csak ezen. Nagy Gábor és Minorics Dávid pedig a tartalomgyártásban és a stratégiai kérdésekben segít. Gábor is negyed időben dolgozik, míg Dávid egyetem mellett az ideje felét áldozza erre a projektre. Így jön ki a bruttó 4, de valójában 2 embernyi munkaidő.

 

Mennyi időbe tellett, míg az újrapozícionálás megvalósult?

Valahol 2015 augusztusában merült fel először a gondolat, hogy újrapozícionáljuk a brandet. Az első nagyobb beszélgetést erről 2015 szeptemberében tartottuk 4-en, de a valódi munkát csak október végén kezdtük el. 2015 novemberében és decemberében összeraktuk az oldaltervet, a wireframe-t, elkészült a dizájn és Barna befejezte a fejlesztést is. 2016 januárjában még 2 hetet teszteltünk, aztán pedig el is indult az oldal. Azóta már az új koncepcióval haladunk előre. Szóval az előkészítés 2 hónapot vett igénybe, a megvalósítás is kb. 2-t, a tesztelés pedig 2 hetet.

Jelenleg minimum kéthetente egy posztra rendezkedtünk be. Az első negyedévben heti 1 posztot írunk, Q2-től kezdve ezt valószínűleg mérsékelni fogjuk havi 2-3 posztra.

 

Kérlek, mutasd be röviden, hogy tervezitek tartalommarketinges aktivitásaitokat!

A témákat két nagy forrásból válogatjuk össze. Vannak olyan kifejezések, amikre konkrétan szeretnénk optimalizálni, és vannak olyan érdekes témák, amikhez nem feltétlenül lehet kulcsszót párosítani, de mindenképp érdekes olvasmányok, esettanulmányok. A fő kategóriába a SEO, growth hacking, online marketing és analitika posztok kerültek, ezeken belül igyekszünk őket egyenletesen elosztani. Nagyjából 2-3 hét volt mire kiválasztottuk a fő kulcsszavakat és témákat az induláshoz, azóta pedig folyamatosan bővítjük azt a részt, ahova a tartalomötleteket rakjuk. Ezeket mindig negyedéves ritmusban tervezzük meg, tehát Q2 elején, azaz április elején megterveztük az április- május- júniusi posztokat. Itt kijelöltünk 7 posztot, amit biztosan meg fogunk írni, így havonta tartható a 2 posztos átlag. Az eredményeket alap szinten heti és komolyabban havi szinten szoktuk vizsgálni, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy míg másoknál a Facebook, a Google vagy egy hírportál nyílik meg alapértelmezett kezdőlapnak, nálam a Google Analytics-szel indul minden reggel a böngésző. 🙂

 

Az eddig eltelt rövid időszak alatt milyen growth hacking technikák, eszközök voltak a legsikeresebbek a The Pitch újraindulása óta?

Elég sok mindent teszteltünk a blog indulása óta. A legjobban teljesítő kampányok a SEO előadások, a vendégblogok és az ingyenes képzések voltak.

Guest blogolás vonalon volt egy-két elég jó trükk, amit használtunk. Sikerült már kikerülnünk az index2-re, az Index bloggyűjtő oldalára, sőt az index.hu főoldalára is 1 teljes napon keresztül. Az egyik ilyen cikket az első pár napban 36 ezren, a másikat 11 ezren látták. Ezek pedig nem a véletlennek voltak köszönhetőek, teljesen tudatosan építettük fel őket.

Az ingyenes képzések oldalán is elég jók a tapasztalatok. A Growth Hacking Gyorstalpalóra például már több mint 150-en iratkoztak fel eddig.

 

Mik azok az eszközök, programok, amik elengedhetetlenek egy ilyen tartalommarketing alapú cégnél a sikeres működéshez?

Az oldal WordPress alapon fut, a tartalmakat Google Docs programban írjuk és Trello segítségével tervezzük meg, hogy mikor miről írunk. Itt található tételesen lebontva, hogy melyik poszt milyen fázisban van, azon épp ki dolgozik. Egyfajta tartalom alapú projektmenedzsment eszközként funkcionál, mi házon belül csak content board-nak hívjuk.

Dizájnhoz Photoshopot és Illustratort használunk. Számlázáshoz és pénzügyekhez Billingot és PayPalt használunk. Az adatok és fájlok tárolására és megosztására Dropboxot használunk, csapatmunkára és kommunikációra Slacket és Asanat. Reszponzív e-mail szerkesztőnek az EDMdesignert, kiküldésre Mailchimpet, GMasst és Followup.cc-t. Ezen kívül még a Leadin (e-mailgyűjtő) és a Yoast SEO (seo plugin) van fent a gyakran használt eszközök listáján.

Szerintem ezekkel az eszközökkel egy olyan tartalommarketing-folyamat alakítható ki, amiben sok ember tud egyszerre, de hatékonyan dolgozni. Nálunk erre külön szükség van, ugyanis nincs fizikai irodánk, ún. remote vagy distributed team-ként dolgozunk a város, vagy épp a világ különböző pontjain.

 

Mely tartalomtípusok hoztak eddig a tervezettnél sokkal jobb eredményeket, s milyen célt támogatott az adott tartalomtípus?

A legjobban azok a tartalmak konvertálnak, amik valódi értéket adnak. Ezek jellemzően azok a posztok, ahol lépésről lépésre bemutatunk egy folyamatot. Így azt mások is meg tudják csinálni akár. Illetve azok a témák, amikről magyar nyelven egyelőre nem érhetőek el olyan részletes leírások, mint amilyeneket mi szoktunk írni. Ilyen volt az egyik double vs single opt-in e-mail feliratkozással foglalkozó posztunk, vagy épp a local SEO-ról szóló posztunk.

 

Milyen tartalommarketinges csatornákat használtok az oldal népszerűsítésére? Mekkora szerepe van a kommunikációban a PPC-nek?

Mi egyelőre nem használunk PPC-t egyáltalán. Idővel lehet, hogy fogunk, de jelenleg csak nem fizetett csatornákról szerezzük a forgalmat.

A legjobban teljesítő források a keresőoptimalizálás, az e-mail marketing, a más blogokról történő hivatkozási forgalom és a közösségi média. Fórumokon nem vagyunk egyelőre annyira aktívan jelen, mert az rengeteg erőforrást igényelne, amivel most még nem rendelkezünk. Főleg a SEO-ra és az e-mail marketingre próbálunk fókuszálni. Havonta meg szokott jelenni 1-2 vendégposztunk is más szakmai blogokon, ezt a jövőben is szeretnénk fenntartani.

Ahogy erősödik a brand és egyre többen ismernek minket, úgy szépen a direct forgalom is nő az oldalon. Hétről hétre több ember látogat úgy az oldalra, hogy már tudatosan hozzánk akar ellátogatni, ezért beírja az oldal címét, és elkezd tartalmakat olvasgatni.

 

Eddig hány számotokra kulcsfontosságú kifejezésre szerepeltek 1-5-ös találati eredmények között a Googleben?

Nagyjából 100 kulcsszó van most azon a listán, amire a fókusz kulcsszavakat gyűjtjük. Ezek közül 10-nél az elsők vagyunk, 24-nél a top 5-ben, 35-nél pedig a top 10-ben van az oldal. Figyelembe véve, hogy tudatosan erre csak 2016 január eleje óta figyelünk, ez az eredmény nem olyan rossz.

Ez a lista idővel várhatóan bővülni fog. Mind a fókusz kifejezések oldalán, mind pedig a top 5-ös helyezéseknél. Valódi áttörést én egyébként csak 2016 harmadik negyedévére várok. Akkor jutunk el ugyanis oda, hogy már 6 hónapnál régebben dolgozunk a keresőoptimalizálásunkon. Szerintem a 6+ hónap után nyílik reális időablak arra, ahol már komoly eredményeket lehet látni a rangsorban elfoglalt hely és keresőkből érkező forgalom vonalán is.

 

Köszönöm válaszaid. Legvégül egy személyesebb kérdést szeretnék feltenni. Mire vagy a leginkább büszke eddigi pályafutásodban?

Leginkább csak sportolóktól, de inkább focistáktól szoktam azt hallani, hogy ők nagyon szerencsésnek tartják magukat. Ők ugyanis imádnak csinálni valamit, amiért még meg is fizetik őket.

Nálam is hasonló a helyzet. Azért fizetnek, amit egyébként is imádok csinálni. Én tényleg úgy szoktam felkelni reggelente, hogy várom a munkakezdést. Ez pedig pozitívan hat a teljesítményemre és a környezetemre is.

Ha a konkrétumokat nézünk, akkor van pár dolog, amire kifejezetten büszke vagyok. Még 2005-ben állami tanulmányi bajnok lettem az USA-ban (4A Academic State Champion). A mai napig ott lóg a nevem a középiskola dicsőségfalán sok méter magasban. Pont ahogy a filmekben szoktuk látni. Emellett pár éve előadhattam a TED konferencia fiataloknak szóló programján is. Keresőoptimalizálás téren pedig lehetőségem volt már több neves nemzetközi technológiai céggel és egy New York Times Bestseller íróval is együtt dolgozni.

Hasznos segítség ingyenes, online infografika készítéséhez

Infografika-készítés tableten

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Ha online infografikát szeretnél készíteni blogodhoz magyarul, el kell döntsd, hogy saját magad állsz neki a munkának, inkább kiadod egy grafikusnak a vizuális megvalósítást, vagy a teljes elkészítést külső szakértőkre bízod.

Az utóbbi esetben a teljes munkafolyamat külsősökhöz kerül, neked csak az infografika témáját kell maximum megadd.

Amennyiben a grafikai munkát szerveznéd ki, te magadnak kell a témát megfogalmazd, adatokat kell keress az infografikához, meg kell tervezd a sztorit, az alfejezeteket, lépéseket és el kell készítsd a vázlatot. Ebben az esetben a vizuális megvalósítás marad külső segítségedre.

Legvégül, ha mindent te szeretnél megcsinálni az elkészítés mind a 9 lépése rád vár.

Nem lesz könnyű, de ha rendelkezel kreatív, írói, vizuális képességekkel biztos megleled benne örömödet. Ehhez szeretnék itt neked néhány segítséget adni: milyen infografikakészítő eszközöket használhatsz és milyen fajtájú infografikát készíthetsz.

 

Ingyenes, online infografikakészítő programok

Az alábbiakban bemutatok néhány programot melyek kifejezetten infografikakészítésre lettek kifejlesztve.

1. Easel.ly

Ingyenes program, rengeteg már a platformon elkészült infografikából választhatsz, aszerint melyikhez passzol legjobban a sztorid, mondandód. Az talán a legnagyobb hátránya a programnak, hogy nehéz megtalálni a leginkább megfelelő változatot. 24 dollárért azonban már a pro változatot is használhatod egy évig, ahol 1000 kép, 50 betűtípus, szakemberek által készített sablonok várnak, ráadásul titkosítva, hisz nem kerül infografikád ekkor megosztásra.

2. Piktochart

Szintén freemium (ingyenes és fizetős) platform. Az ingyenes változatban minden képhez, ikonhoz hozzáférhetsz és bármennyi infografikát készíthetsz és azokat szabadon letöltheted. Korlátozás a sablonok számában van, ami 15 dolláros havidíjjal korlátlan használatba csap át. Saját logódat a 29 dollár havidíjas változatban tudod használni.

3. Infogr.am

Létezik ingyenes változata is, amiben 10 kép feltöltése lehetséges havonta és ugyanennyi infografikát készíthetsz vele, ugyanakkor nem töltheted le vele infografikádat és kereskedelmi célokra se használhatod azokat. A legolcsóbb fizetős változat 15 dollárba kerül egy hónapra, ahol több mint 35 fajta grafikontípus közül választhatsz, és rengeteg térkép áll rendelkezésedre. Ha az ábrázolni kívánt adatok változhatnak az idő előrehaladtával, ez a program jó választás lehet, mivel összeköthető az infografika az adatbázissal, így az mindig aktuális lesz. Saját logódat csak a 42 dollár havidíjas változatban használhatod az infografikán.

4. Venngage

Hasonlóan versenytársaihoz, freemium ajánlattal van jelen a piacon. Az ingyenes verzióban limitált képeket, ikonokat, grafikonokat és sablonokat használhatsz. Ha le szeretnéd tölteni munkádat, akkor érdemes a 19 dollár havidíjas változatra befizess, ráadásul itt saját logódat is használhatod.

5. Visme

Szintén freemium ajánlata van e cégnek. Az ingyenes változatban havi 3 infografikát készíthetsz, melyet letölthetsz, igaz a grafikonok készítésének lehetősége korlátozott, s a cég logója is megjelenik infografikádon. 7 dolláros havidíjért viszont már minden infografikakészítéshez fontos funkcióját használhatod a programnak.

 

Infografikatípusok

A témát, sztorit mindig valamilyen formában kell bemutasd. Az adatokat az alábbiak szerint vizualizálhatod:

Idővonalon történő ábrázolás: az időrendiséget bemutatva számegyenesen.

Folyamatot bemutató ábrázolás: folyamatábrás megjelenítésben.

Lépéseket bemutató ábrázolás: a „hogyan készítsünk valamit” típusú cikkek ábrázolására.

Családfaszerű vizualizáció: összefüggések, kapcsolatok bemutatására használható.

Térképszerű bemutatás: trendek, adatok földrajzilag történő vizualizálásához.

Ellentétre épülő bemutatás: „mi volt előtte, mi lett belőle, mi jellemzi az egyik, mi a másik csoportot” típusú mondanivaló bemutatására.

Listázó infografikák: bármilyen felsorolás megjelenítésére.

Adatokat bemutató infografikák: adathalmazok grafikonokon, ábrákon keresztüli bemutatására.

– Természetesen ezek az alaptípusok ötvözhetők is egy infografikán belül.

 

 

Összefoglaló

Ebben a cikkben az infografikakészítés gyakorlati oldalát szerettem volna bemutatni infografikakészítő programok és infografika-alaptípusok bemutatásával. Használd az infografikakészítés 9 lépését a kreatív folyamatban a siker érdekében! Aki szeret alkotni és kreatív, annak érdemes kipróbálnia az adat- és szövegábrázolás ezen új formáját. Biztos lesz a siker!

Te készítettél már infografikát? Mik a tapasztalataid? Nagyon érdekel véleményed, a lap alján megírhatod!

Használni szeretnéd? Illesszd be a fenti infografikát saját weboldaladba!

1×1: Mi a content marketing jelentése?

Kisfiú a tenyerét mutatja: ki ő?

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Egyszerűen megfogalmazva: tartalommarketing. Bővebben leírva, ezeket az instrukciókat kövesd content marketing aktivitásod során:

1. Készítsd el tartalommarketing terved.

2. Hozz létre releváns tartalmat előre definiált hallgatóságnak, célcsoportod személyiségeinek (perszónáinak) döntési utuk különböző szakaszaira.

3. Terjeszd ezt a tartalmat, úgy hogy megszerezd bizalmukat.

4. Fókuszálj leadszerzésre és a leadek „felépítésére”: kísérd el érdeklődőidet a vásárlói út szakaszain, hogy tényleges vásárlók legyenek.

5. Ismerkedj meg minél több, üzleti területeden meghatározó személlyel.

6. Gondolkozz stratégiailag, légy releváns, egyedi, hogy profitot és imidzst tudj növelni!

Amennyiben még részletesebb bemutatását szeretnéd e marketingtechnikának, olvasd el a tartalommarketinget bemutató cikkünket. Alább egy vizuális összefoglalóját láthatod a content marketing / tartalommarketing magyarázatának.

Ha hasznosnak találod az infografikát, kérlek oszd meg a linket a közösségi oldalakon!

 

Használni szeretnéd? Illesszd be a fenti infografikát saját weboldaladba!

Így sokszorozd meg a blogcímötletek számát!

Könyvek a könyvesboltban: rengeteg könyvcím

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

Nem kell kiemelkedő írógéniusznak lenned ahhoz, hogy olyan blogcímötleteket találj ki, amik aztán kattintásra buzdítják az olvasókat. Ha már bevált, bizonyítottan működő formulákkal operálsz, azokat tanulmányozod és teszteled, könnyen kiderítheted, melyek működnek leginkább a saját olvasóközönségednél.

Növeld a sikeredet és hatékonyságodat megfelelő címekkel! Használj bevált formulákat! Ehhez nyújt segítséget a Címötletelő, mellyel témádhoz 40 féle címötletet kaphatsz. Töltsd le itt ingyen a sablont!

Időről időre bizonyítást nyer, hogy az emberek nem olvassák végig a cikkeket, csupán a cím (esetleg a lead) elolvasása után osztják meg az adott hírt, bejegyzést. Mi több: pusztán ez alapján alkotnak véleményt egy-egy írásról, termékről, hírközlésről. (Ahogyan ezt például az Index tavalyi április 1-jei tréfája is alátámasztotta. )

David Ogilvy óta tudjuk: „Átlagosan ötször több ember olvassa el a címet, mint magát a szöveget. Amikor megírod a címet, már a pénzed 80%-át el is költötted!” A főcím az, ami legnagyobb részben meghatározza, hány kattintást, lájkot, megosztást kap majd a cikked, hányan szánják rá magukat vásárlásra.
Ezért mindenképpen fordíts elegendő időt ennek kitalálására, hiszen a legtöbb olvasó – függetlenül attól mennyire érdekesen írtál – csak a főcímet és az alcímeket fogja átfutni, majd ezek alapján ítél!

Amikor megírod a címet, már a pénzed 80%-át el is költötted" Ogilvy

A címadásnál semmiképpen se akard mindenki ízlését eltalálni. Fontos, hogy elsőként mindig azokhoz beszélj, akiket könnyen elérsz, és akik nagy valószínűséggel nyitottak a termékedre, szolgáltatásodra, véleményedre, tanácsaidra – sokkal inkább törekedj az olvasóid ezen 25-30 százalékát elérni. Ha hozzájuk szólsz egy tiszta üzenettel, náluk biztosan betalál és ez hosszú távon is sokkal nagyobb sikernek számít!

Hogy növeld a sikeredet és a hatékonyságodat, használj bevált formulákat! Számtalan működő verzió segítségével szerkesztheted saját blogcímötleteidet, a formulák elemeit pedig egymással is variálhatod. Ha megérted működésüket, könnyedén alkalmazod majd őket a saját tartalmadra, és magad is képes leszel formulát gyártani.

Példa blogcímötletek gyártására

Az alábbi adatok listázásával többféle blogcímötletet is gyárthatunk.

Adatok:

Téma: infografika készítése

Kívánt végeredmény: az olvasó képes legyen az infografika elkészítésére

Tippek, ötletek száma a tartalomban: 5

Tevékenység: saját készítés

Nem kívánt végeredmény: az olvasó ne legyen képes az infografika elkészítésére

Blogcímötletek:

5 módszer arra, hogy te is képes legyél infografikát készíteni

5 bevált (tesztelt, kipróbált) módszer infografika készítésére

5 hiba, amit infografika készítésekor leggyakrabban elkövetnek

Az infografika készítésének 5 titka

5 dolog, amit infografikakészítés közben (vagy az infografikakészítésről) tanultam

5 egyszerű mód infografika készítésére

5 fogás, amivel infografikát készíthetsz

Infografikakészítés 5 lépésben

5 magyarázat, hogy miért nem tudtál eddig infografikát készíteni

5 kevéssé ismert módszer arra, hogyan készíts infografikát

5 módszer arra, hogy te is képes legyél infografikát készíteni (A 2. a kedvencünk!)

Tehát, ha képes vagy meghatározni a témád, a címed elemeit, máris legalább tízféle címötletet találtál a cikkedhez! Ezeket bátran teszteld az olvasóidon, és figyeld, jegyezd, melyikre hogyan reagálnak, hiszen ez kijelölheti a további irányt a címválasztásodban.

Ugyanakkor azt se feledd, hogy kitalálhatod a világ legjobb főcímét, ha nem látják elegen, nem fog igazi sikert aratni!

Egy közösségi médián megosztott cikk sikerességének mérlegelésekor mindig vedd figyelembe, hogy a kapott megosztások száma elsősorban két tényezőtől függ:

– a potenciális célcsoportod nagyságától,

– hány ember látja az adott bejegyzést.

És még egy utolsó lényeges pont, amit szükséges megértened a címadással kapcsolatban: a cím a tartalmad reklámfelülete. Ha jó a címed, felkelti potenciális olvasóid érdeklődését, csak akkor érhetsz el jó kattintási arányt vele: akkor olvassák el a cikkedet. Végső soron neked ez kell, hogy legyen a fő célod címadáskor: a célközönséged figyelmének fölkeltése és a konverzió (elolvasás) elérése.

Ha még mindig velem vagy, tehát elolvastad idáig a cikket, remélem megteszed hogy megosztod ismerőseiddel! Köszönöm.

Gyakorlati segítség blogcímíráshoz

A jó cím egy olyan csali, ami meghozza az étvágyat az átkattintáshoz, vagy a továbbolvasáshoz. Hogy növeld a sikeredet és a hatékonyságodat címadásban, használj bevált formulákat! Ehhez nyújt segítséget a Címötletelő sablon, melyet itt tölthetsz le ingyen.

Lenyűgöző infografika készítése 9 egyszerű lépésben

Infografikát készít egy tableten valaki

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

 

Mi az infografika?

Adat és információhalmaz képi megjelenítése, egy történetté összeálló grafikában.

Egy manapság elég trendi, szívemhez különösen közel álló tartalommarketinges eszközt szeretnék neked ebben a cikkben bemutatni. Miért is vált ilyen népszerűvé, mire használható, kit kell bevonni elkészítésébe és mik az infografika készítésének lépései? Ezekre kaphatsz itt választ!

 

Miért szeretjük az infografikát?

Az emberi agy alapvetően vizuális beállítottságú. Agyunk 50%-a vizuális tartalmak feldolgozásán is dolgozik. A vizuális ingereket kevesebb mint 1 másodperc alatt dolgozza fel agyunk.

Rengeteg információ ér egy embert egy nap, 1986-hoz képest a hozzánk eljutó információ több mint négyszeresére emelkedett 20 év alatt.

Az infografika egy téma jó összefoglalója lehet egyszerűen bemutatva.

Könnyebben megjegyezhető. A látottakra agyunk 80%-ban emlékszik, míg az írásra 20%-ra és amit csak hallunk, annak mindössze 10%-ra.

Könnyen megosztható. Mindenki szeret megosztani olyan tartalmat, ami értékes, könnyen átlátható, érdekes.

Egy történetet mutatnak be, s az emberek szeretik a rövid történeteket.

Kitűnnek megjelenésükkel. Színesek és egy weboldalon megjelenve dominálják az adott oldalt.

Nem csoda hát a népszerűségük. Felhasználói, látogatói szempontból csak előnyei vannak, talán inkább az előállításuk a bonyolultabb, de megéri a befektetett munka!

 

Mire használható az infografika?

Az infografika elsősorban weboldal forgalom, látogatószám növelésre alkalmas eszköz. Közösségi médián egy jól elkészített infografika vírusosan terjedhet, ezáltal sok látogatóhoz juthat el, így növelve oldalad látogatottságát.

Milyen szakértő kell egy infografika elkészítéséhez?

Infografikák készítéséhez minimum két szakterület munkájára van szükséged. A marketinges összegyűjti az adatokat, kitalálja az infografika fő üzenetét, kitalálja a sztorit és az infografika fajtáját. A grafikus megvalósítja az elképzeléseket: a márka, vagy cég arculati elemeit figyelembe véve vizualizálja az adatokat, szöveget.

Ugyanakkor a digitális világnak köszönhetően már te is egyszerűen el tudsz készíteni egy infografikát, hisz rengeteg felhasználóbarát szoftver áll rendelkezésre, melyről egy következő posztomban írok majd. Most inkább nézzük meg az infografika elkészítésének lépéseit!

 

Hogyan készíts infografikát?

1. Fogalmazd meg az infografika témáját!

2. Nézz utána a témának: keress adatokat, cikkeket és olvasd el ezeket a forrásokat. Gyűjtsd ki azokat az adatokat, információkat, amiket fel szeretnél használni tartalmadban!

3. Találd ki az infografika sztoriját: milyen típusú infografika lesz! Kronologikus számegyenesen ábrázolt, ellentétekre épülő, folyamatot leíró, listázó – felsoroló stb.

4. Tervezd meg milyen alfejezetei, lépései lesznek az infografikának!

5. Töltsd meg a lépéseket tartalommal, készíts egy vázlatot!

6. Amennyiben nincs arculati útmutatód tervezd meg az infografika színvilágát, a használandó betűtípusokat!

7. Vizualizáld az egyes lépéseket! Döntsd el, hogy jeleníted meg a különböző információt! Szóba jöhet térképes megjelenítés, egyszerű numerikus megjelenítés, idővonalas megjelenítés, grafikonos megjelenítés melyhez a Chartblocks programot használhatod ingyenesen. Ikonokat, térképeket, számokat a következő adatbázisokból tölthetsz le a szerző oldaladon történő feltüntetésével: Freepik, Iconarchive, Flaticon.

8. Készítsd el az infografika címét, melyhez muníciót a címkészítést bemutató cikkünkből nyerhetsz!

9. Ellenőrizd az elkészült infografikát! Talán legjobb, ha egy olyan embernek is megmutatod, aki nem látta munkádat, hisz „szűz” szem olyan dolgokra mutathat rá, amire belemerülve a munkába nem is gondolnál.

Összefoglalás

Ha szeretnéd oldalad látogatottságát növelni, az infografika egy lehetséges eszköz lehet erre. Előállítása egy kicsit hosszadalmasabb, mint egy cikké, s több erőforrást is igényel, de megéri a befektetett munka! Ha a felvázolt 9 lépés alapján haladsz az elkészítésével biztos egy hasznos tartalmat tudhatsz majd oldaladon!

Ha eldöntötted, hogy infografikát szeretnél készíteni oldaladra, vagy prezentációhoz, rengeteg lehetőséged van, ahol magad is elkészítheted azt. Erről következő bejegyzésemben írok. Ha nem szeretnél lemaradni róla, iratkozz fel hírlevelünkre!

Hogyan határozd meg egyszerűen tartalommarketinges céljaid a BELINKEL technika segítségével?

Célmeghatározás: férfi ijjal nyilat lő ki

A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:

Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.

A cikksorozat korábbi részeiben versenytársak aktivitásait, valamint a vásárlói döntési út lépéseit vizsgáltuk. Stratégiaalkotáshoz egy tartalomauditot is el kell végezzél, melyet egy később cikkben mutatok majd be. Most azonban elérkezett a jövő fele tekintés. Meg kell határoznod, mi is a célod a tartalommarketing-tevékenységeddel, s azt hogyan mérheted.

Céged biztos rendelkezik üzleti és marketingstratégiával. A marketingstratégiában megfogalmazott céloknak teljesen összhangban kell lenniük a tartalommarketing-stratégiáddal, hisz ez a tevékenység azt hivatott támogatni.

Lássuk milyen lépéseket kell végrehajts, hogy megfelelően tudd mérni tartalommarketinges tevékenységed sikerességét!

 

1. Célmeghatározás

Tartalommarketinges céljaid lehetnek nagyon részletesen kidolgozottak, de az alábbi csoportok valamelyikébe biztos, hogy bekategorizálhatók. Ezek a kategóriák néhány példával a következők:

– Befektetés hatékonyságának növelése: költség csökkentése, vagy ugyanakkora büdzséből jobb hatékonysági mutatók megvalósítása.

Elérése célcsoportunknak: látogatószám növelése.

Interakció generálása fogyasztóinkkal: leadszám (kontaktusszám), márkaismertség, valamint tartalom piacrész növelése.

Konverzió generálása: potenciális vevőszám és eladás növelése.

– Elköteleződés erősítése: vevők, támogatók megtartása, elégedettség növelése, további értékesítés elérése (vevői életút növelése).

A fenti csoportosítás alapja a Smartinsights által kifejlesztett RACE modell, melyben a vásárlói döntési út lépéseihez rendelhető célokat egy további elemmel (befektetés hatékonysága) egészítettem ki, s melyet BELINKEL tartalommarketinges céloknak neveztem el, a főbb célok kezdőbetűiből képezve a szót.

Az első cél, a befektetés hatékonyságának növelése a vásárlói döntési út összes szakaszának jobb elérését célozza meg. A többi cél a vásárlói döntési út egy-egy szakaszára „koncentrál”. Az elérés a problémát felismerő fogyasztó elérése, a stimulus. Az interakció az ismertség kialakítása, az igazság 0. pillanata. A konverzió generálása a vásárlás szakaszára koncentrál, az igazság 1. pillanatára. Az elköteleződés erősítése a lojalitás növelésével az igazság második és végső pillanatainak szakaszára fókuszál. A célokat és a vásárlói döntési út szakaszait mutatja be a következő ábra.

Vásárlói döntési út 5 lépéséhez rendelhető Belinkel tartalommarketing-célok

 

2. Mutatószámok meghatározása

Ha tudod céljaidat, azok elérését valahogy mérned kell. Ennek érdekében céljaidhoz olyan mutatószámokat kell rendelj, amik jó indikációját adják annak, mennyire sikeresen hajtod végre stratégiádat.

Néhány példát mutat a következő ábra, hogy a vásárlói döntési út különböző szakaszaiban tartalommarketinges céljaidat milyen mutatókkal lehet mérni:

Tartalommarketinges Belinkel célok mérésének mutatószámai

 

Ha ez is megvan már nincs sok hátra!

 

3. Célszámok meghatározása

Miután meghatároztad milyen mutatószámokkal szeretnéd mérni teljesítményedet, ki kell tűzd, hogy milyen célszámokat szeretnél elérni ezekre a mutatókra és milyen időtávon. Ezek megléte esetén fogod tudni csak minősíteni a tartalommarketing aktivitásodat, hogy mennyire sikeres. Ezért nélkülözhetetlen ez a lépés.

A célszámokat meghatározhatod múltbeli teljesítményed, tapasztalataid alapján, vagy úgynevezett best practicek (másoktól megszerzett működő példák) saját üzletedre történő adaptálásával. Tartalommarketing célszámaid meghatározásakor javaslom az éves célszámok kijelölését!

 

4. Célszámok elérésének ellenőrzése

A céged forgalmának, emberi erőforrásának függvényében ellenőrizheted havonta/negyedévente a meghatározott célszámok elérését. Lehet, hogy lesz olyan mutatószám, amire ilyen ellenőrzéskor jössz rá, hogy túl ambiciózus, elérhetetlen vagy éppen alulbecsült, vagyis rosszul határoztad azokat meg ismereteid hiányában. Javaslom, ilyenkor változtasd meg ezeket a célszámokat, mert csak magadat csapnád be, ha azokat továbbra is azokon az irreális szinteken hagyod.

 

Összefoglalás

Ebben a cikkben a tartalom-stratégiaalkotás 4. lépésével, a célok meghatározásával foglalkoztam. Négy egyszerű lépésben tudod kialakítani céljaidat a BELINKEL technika segítségével. Ha követed ezt a módszert, akkor céljaid megfelelnek a SMART kritériumrendszernek is.

A tartalommarketinges stratégiakialakítás további 6 lépéséről és a tartalomauditról az elkövetkező hónapokban írok. Amennyiben nem szeretnél lemaradni egyik cikkről sem, iratkozz fel hírlevelünkre!