Nem akarsz lemaradni az év marketingkonferenciájáról? Rengeteg lehetőség közül válogathatsz, így nehéz megtalálni ma már a legideálisabbat. Nem tudod, hogy érdemes-e befizess a következő konferenciára, vagy inkább megéri várni egy kicsit? Ezekben szeretnék neked segíteni ezzel az írásommal.
Összeszedtem és időrendben mutatom be az évente ismétlődő konferenciákat, amiket néhány, az eseménnyel, előadásokkal, és részvétellel kapcsolatos szempont alapján mutatok be. Remélem segít a poszt a számodra leginkább megfelelő marketingkonferencia kiválasztásában! A feltüntetett árak a 2020-as körülbelüli jegyárakat mutatják.
Marketingfesztivál
Esemény időpontja: Január vége.
Marketingkonferencia hossza: 1 nap.
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2014. óta él a rendezvény, évente egy alkalommal rendezik meg.
Helyszín: Budapest.
Termek száma: 5.
Szervező: Marketing112 ügynökség.
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar KKV cégek, marketingügynökségek.
Tematika: Online marketing fókusz, de nem csak marketing-kommunikációval foglalkozik az esemény, hanem az 5P egyéb elemei is, és az e-commerce is szerepel a tematikában.
Előadók száma, külföldi jelenlét: Körülbelül 30 magyar előadó.
Előadások típusai, hossza: Legjellemzőbb a 30 perces, mélyebb előadás, de előfordulnak rövidebb, 10 perces előadások is. Egy teremben 1 órás workshopokon lehet részt venni, egy másikban pedig szervezett keretek között van lehetőség üzleti kapcsolatépítésre.
Kiállítók jelenléte: Körülbelül 40-50 cég.
Részvételi díj: 18 000 – 30 000 forint +Áfa között.
Résztvevők száma: Körülbelül 1500 fő.
Ecommerce Expo Budapest
Esemény időpontja: Január vége.
Marketingkonferencia hossza: 1 nap.
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2016. óta él a rendezvény, évente egy alkalommal rendezik meg.
Helyszín: Budapest.
Termek száma: 6.
Szervező: Innonic cégcsoport. A tényleges szervezést a cégcsoport egyik cége, a WebShop Experts végzi.
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar KKV cégek, marketingügynökségek.
Tematika: Ahogy a neve is mutatja az e-kereskedelemmel foglalkozik a rendezvény, annak minden területére kitérve.
Előadók száma, külföldi jelenlét: Körülbelül 40-50 magyar, és egy-két külföldi előadó is szerepel a programban.
Előadások típusa, hossza: 30-40 perces előadások, melyek egy-egy téma alapos feldolgozását biztosítják.
Kiállítók jelenléte: Körülbelül 50-60 cég.
Részvételi díj: A teljes árú jegyek 25 000 – 26 000 forint +Áfa sávban mozognak a résztvevők száma alapján. Az early bird jegyértékesítés már ősszel elkezdődik jelentős kedvezményekkel.
Résztvevők száma: Körülbelül 2000 fő.
Evolution
Esemény időpontja: Március
Marketingkonferencia hossza: 1 nap
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2013-ben indult a rendezvény, és évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Budapest
Termek száma: 3
Szervező: Digital Hungary
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar és külföldi tulajdonú közepes vállalatok marketingesei, marketingügynökségek.
Tematika: Online fókuszú, de megjelennek offline marketing-kommunikációs és egyéb üzleti területek témái is.
Előadók száma, külföldi jelenlét: Kb. 100 magyar előadó, vagy kerekasztal-résztvevő.
Előadások típusa, hossza: 15-20 perces előadások, esettanulmányok, panelbeszélgetések.
Kiállítók jelenléte: Körülbelül 10 kiállító.
Részvételi díj: 20 000- 45 000 Forint+Áfa sávban mozognak, ahol a legalacsonyabb ár az early bird árat a legmagasabb ár a helyszíni árat jelöli. Az árak az idő előrehaladtával és több lépésben növekednek.
Résztvevők száma: 1000-1400 fő
Márkaépítők szuperkonferenciája
Esemény időpontja: Március
Marketingkonferencia hossza: 1 nap
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2019 óta él a rendezvény, évente egy alkalommal rendezik meg.
Helyszín: Budapest.
Termek száma: 1.
Szervező: Marketing112 ügynökség.
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar KKV cégek.
Tematika: Magyar sikeres márkák történeteit lehet meghallgatni, majd délután folyamán 3 órán át 3 témában workshopokon a gyakorlati tudás sajátítható el.
Előadók száma, külföldi jelenlét: 10 magyar előadó.
Előadások típusa, hossza: Körülbelül 20 perces előadások, és 3 db egy órás workshop.
Kiállítók jelenléte: Nincs.
Részvételi díj: 20 000 – 40 000 forint + Áfa között.
Résztvevők száma: Körülbelül 200 fő.
Media Hungary
Esemény időpontja: Május
Marketingkonferencia hossza: 2 nap
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 1996-ban indult a rendezvény, és évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Siófok
Termek száma: 5-6
Szervező: Digital Hungary
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar és külföldi tulajdonú nagyvállalatok marketingesei, üzleti döntéshozói, felsővezetői, médiatulajdonosok képviselői, médiapolitikai, szabályozási testületek, kormányzati, politikai szereplők, média és reklámügynöksége.
Tematika: Eredetileg hagyományos kommunikációs eszközökre fókuszáló rendezvény volt, de az utóbbi években már az online kommunikáció is jelentős súlyt képvisel a tematikában.
Előadók száma, külföldi jelenlét: Körülbelül 200 magyar előadó, vagy kerekasztal-résztvevő, 10 külföldi előadó.
Előadások típusa, hossza: 15-20 perces előadások, esettanulmányok, kerekasztalbeszélgetések.
Kiállítók jelenléte: Körülbelül 10 kiállító a támogatók köréből.
Részvételi díj: 54 000- 80 000 forint +Áfa sávban mozognak, ahol a legalacsonyabb ár az early bird árat a legmagasabb ár a helyszíni árat jelöli. Az árak az idő előrehaladtával és több lépésben növekednek. Lehetőség van egy napos részvételre is, mely az első napra 44 000 – 66 000 forint +Áfa, második napra 22 000 – 34 000 forint +Áfa között változnak az idő előrehaladtával. További költség lehet a szállás díja, mely 20 000 – 30 000 forint +Áfa egy fő részére.
Résztvevők száma: 2000-2400 fő
Marketing Szuperkonferencia (zárt marketingkonferencia)
Esemény időpontja: Május.
Marketingkonferencia hossza: 2 nap.
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2008 óta él a rendezvény, évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Budapest vagy környéke.
Termek száma: 1.
Szervező: Marketing Commando.
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar kisvállalatok, a Marketing Commando zárt klubjának tagjai részére.
Tematika: Kisvállalati marketing, vállalkozási tanácsok, sikerek, cégbemutatók, esettanulmányok.
Előadók száma, külföldi jelenlét: 5-10 magyar előadó.
Előadások típusa, hossza: Hosszabb előadások, networking lehetőség a klubtagokkal.
Kiállítók jelenléte: nem.
Részvételi díj: 200 000 forint +Áfa éves klubtagság esetén lehet a konferencián részt venni. A Pro klubtagságba bekerülni már nem lehet, csak, ha onnan kikerül valaki.
Résztvevők száma: Nem nyilvános.
Digital Cube Analítika, PPC, SEO konferencia
Esemény időpontja: Május.
Marketingkonferencia hossza: 2 nap.
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2019 óta él a rendezvény, évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Budapest.
Termek száma: 1.
Szervező: Bay Áron, Geiger Tamás, Papp Gábor.
Marketingkonferencia célcsoportja: Ügynökségek, magyar, külföldi cégek performancia marketinges szakemberei.
Tematika: Digitális analítika, PPC, SEO konferencia haladóknak.
Előadók száma, külföldi jelenlét: Körülbelül 15 magyar előadó.
Előadások típusa, hossza: Az első nap 45 perces előadásokon, a második nap kb. 6 órás workshopokon lehet részt venni PPC, analitika, SEO témában.
Kiállítók jelenléte: Nincs.
Részvételi díj: A jegyeket 2 ütemben értékesítik a rendezők, és korlátozott számban kaphatók csak. Az első ütemben 20%-os kedvezményt biztosítanak, a teljes árú jegy egy napra 50 000 forint + Áfa, két napra 95 000 forint +Áfa.
Résztvevők száma: 100-150 fő.
Content Plage
Esemény időpontja: Szeptember
Marketingkonferencia hossza: 2 nap
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2017-ben indult a rendezvény és évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Siófok
Termek száma: 1
Szervező: Kreatív Kontroll ügynökség
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar KKV cégek marketingesei, elsősorban az ügynökség hubjának előfizetői.
Tematika: A digitális marketing különböző területeit járja körbe a konferencia, nagy hangsúlyt fektetve a tartalomalapú gondolkodásra.
Előadók száma, külföldi jelenlét: 15-20 magyar előadó, elsősorban az ügynökség munkatársai közül.
Előadások típusa, hossza: 40-60 perces gyakorlatias előadások, workshopok.
Kiállítók jelenléte: igen.
Részvételi díj: 160 000 forint +Áfa szállással, VIP jegy 200 000 forint +Áfa díjon szerezhető be, mely a konferencia videófelvételét és jegyzeteit is tartalmazza.
Résztvevők száma: 200 fő
Marketing Summit és két kapcsolt rendezvénye a Marketing Safari és az Influencer Festivál
Esemény időpontja: Újabban szeptember, korábban november.
Marketingkonferencia hossza: 3 nap (Marketing Summit, Influencer Festival: 2 nap, Marketing Safari: 0. nap)
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 1990-ben indult a rendezvény a Magyar Marketing Szövetség rendezésében, csak más néven és évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Budapest
Termek száma: 5-6, a Marketing Safari 10+ helyszíne mellett.
Szervező: Magyar Marketing Szövetség, Positive Adamsky-Hinora Group reklámügynökségi csoport és a Marketing & Média.
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar és külföldi tulajdonú közepes és nagyvállalatok marketingesei, döntéshozói, marketingügynökségek, influencerek, celebek, influencerek rmenedzsmentügynökségei.
Tematika:. A Marketing Summiton üzleti döntéshozókat érintő marketing kapcsolódású témák, brand marketingeseket érintő marketinges és középvállalatokat érintő digitális marketinges témák jelennek meg. A Marketing Safari a konferencia 0. napján kerül megrendezésre, amikor Budapest 10+ helyszínén tartanak meetup és workshop rendezvényeket digitális marketing témában. Az Influencer Festiválon marketingesek ismerkedhetnek az influencer marketing gyakorlati lehetőségeivel trendjeivel, influencerek tanulhatnak tartalomgyártás területén egymástól, valamint lehetőség van a megrendelői és tartalomgyártói oldal kötetlenebb ismerkedésére közös fotózás alkalmával, kihívásokon történő részvételeken.
Előadók száma, külföldi jelenlét: A Marketing Summiton 120-140 magyar előadó, vagy kerekasztal-résztvevő, néhány külföldi előadó, az Influencer Festivalon 140-150 előadó, influencer prezentál, beszélget hivatalosan.
Előadások típusa, hossza: A Marketing Summiton 20-30 perces előadásokon, esettanulmányokon, kerekasztalbeszélgetéseken, az Influencer Festivalon 20-30 perces előadásokon, esettanulmányokon, 45 perces kerekasztalbeszélgetéseken, 3-4 órás workshopon lehet résztvenni, élő podcastokat, Facebook Live-okat lehet meghallgatni.A Marketing Safari keretében 2 órás meetupok, workshopok látogatására van lehetőség.
Kiállítók jelenléte: Nincsenek kiállítók.
Részvételi díj: Early bird jegyelővételre július közepéig van lehetőség 60 000 forint + ÁFA jegyáron, a normál jegyárak 70 000 forint + Áfa összegbe kerülnek.
Résztvevők száma: 700-800 fő
Internet Hungary
Esemény időpontja: Október
Marketingkonferencia hossza: 2 nap
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 1999-ben indult a rendezvény és évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Siófok
Termek száma: 5-6
Szervező: Digital Hungary
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar és külföldi tulajdonú nagyvállalatok marketingesei, üzleti döntéshozói, online médiatulajdonosok képviselői, kormányzati, politikai szereplők, távközlési és internetszolgáltatók, digitális marketingügynökségek.
Tematika: Oline kommunikáció és digitális marketing, telekommunikáció, e-commerce fókuszú rendezvény, ugyanakkor a HR és cégvezetés digitális kihívásai is helyet kapnak a tematikában.
Előadók száma, külföldi jelenlét: Körülbelül 200 magyar előadó, vagy kerekasztalrésztvevő, 10 külföldi előadó.
Előadások típusa, hossza: 15-20 perces előadások, esettanulmányok, kerekasztal beszélgetések.
Kiállítók jelenléte: Körülbelül 10 kiállító a támogatók köréből.
Részvételi díj: 54 000- 80 000 forint +Áfa sávban mozognak, ahol a legalacsonyabb ár az early bird árat a legmagasabb ár a helyszíni árat jelöli. Az árak az idő előrehaladtával és több lépésben növekednek. Lehetőség van egy napos részvételre is, mely az első napra 44 000 – 66 000 forint +Áfa, második napra 22 000 – 34 000 forint +Áfa között változnak az idő előrehaladtával. További költség lehet a szállás díja, mely 20 000 – 30 000 forint +Áfa egy fő részére.
Résztvevők száma: 2000-2400 fő
Brand Festival
Esemény időpontja: Október
Marketingkonferencia hossza: 2 nap
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2001-ben indult a rendezvény és évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Budapest
Termek száma: 3
Szervező: Republic Group
Marketingkonferencia célcsoportja: Nagyállalati marketingesek, azoknak a cégeknek a képviselői, akiknek a márkaérték fontos. A konferencia nem csak magyarországi résztvevőkre koncentrál, hanem a környező országok marketingeseire is.
Tematika: Online és offline branded marketing, nagyvállalati döntéshozókat, felsővezetőket érintő témák, trendek.
Előadók száma, külföldi jelenlét: 60-70 magyar előadó, vagy kerekasztal résztvevő, 15-20 külföldi előadó
Előadások típusa, hossza: 15-30 perces előadások, 1,5 órás workshopok, 0,5 órás kerekasztalbeszélgetések, minikurzusok
Kiállítók jelenléte: Pár kiállító a támogatók köréből.
Részvételi díj: 100 000 forint +Áfa, melyből 10%-os eraly bird kedvezmény lejön időben történő regisztrációkor.
Résztvevők száma: 600-800 fő
Marketing Expo
Esemény időpontja: Október.
Marketingkonferencia hossza: 1 nap.
Rendezvény múltja, rendezés gyakorisága: 2010 óta él a rendezvény, évente egy alkalommal kerül megrendezésre.
Helyszín: Budapest.
Termek száma: 4.
Szervező: Marketing Commando.
Marketingkonferencia célcsoportja: Magyar kisvállalatok, kisebb ügynökségek.
Tematika: Kisvállalati marketing, vállalkozási tanácsok, sikerek, cégbemutatók.
Előadók száma, külföldi jelenlét: 20-25 magyar előadó.
Előadások típusa, hossza: 15 perces előadások, 20 perces minitréningek egy-egy részterület, eszköz gyakorlati bemutatására. A Marketing Commando Pro klubtagjainak (mely egy zárt csoport éves 200 000 forint +Áfa díj ellenében) egy órás 3-4 darab esettanulmány adaptálható módon bemutatva.
Kiállítók jelenléte: 50-60 db.
Részvételi díj: 20 000 forint +Áfa körüli árral kell számolni.
Résztvevők száma: Körülbelül 1000 fő.
Összefoglaló
A cikkben a régebb óta, vagy folyamatosan megrendezésre kerülő marketingkonferenciákat gyűjtöttem össze. Remélem ezzel is segíteni tudom a marketingesek választását! Kihagytam valamilyen fontos rendezvényt? Írd meg a kommentben, és pótolom!