A cikk elolvasásához ennyi időre van szükség:
Ez a cikk eredetileg a Contentplusba beolvadt Evocontent oldalán jelent meg.
Ha megismersz, állásinterjúra hívsz, vagy csak kíváncsi vagy valakire, felmész az általad preferált közösségi oldalra és „lecsekkolod” az illetőt, ugye?
Előzetes ítéletet hozol a képei, videói, adatlapja, ismerősei és az általa megosztott és kedvelt oldalak, posztok alapján. A fogyasztók ugyanezt teszik a
cégekkel és ehhez egy hivatalos honlap már nem elég. Arrafelé tendál a világ, hogy ha egy vállalkozás nincs jelen a közösségi média életében, akkor nem is érdemes foglalkozni vele, mert nem hiteles, nem komolyak a szándékai.
Egy vállalkozásnak, illetve az általa kínált szolgáltatásnak/terméknek akkor van aktualitása, ha beszélnek róla, ez pedig csak úgy érhető
el, ha a fogyasztók tudnak róla. A közösségi média marketing éppen abban tud segíteni, hogy a mai információ-túlterhelés mellett feltűnővé tegye a céget, illetve a márkát. A látott és hallott üzenetek visszaemlékezési hatása manapság egyre csökken, ahogy a hatalmas mennyiségű információ miatt az új elfogadása iránti készség is. A megoldás a folyamatosság és a gyakori ismétlés, melyek a közösségi oldalakkal könnyen kivitelezhetők. A személyesebb kapcsolat kiépítésével ezen felül elérheted, hogy a látogatók úgy érezzék, a cég életének részévé váltak és így a véleményük, jelenlétük fontos.
Mivel az online töltött idő 27%-ában közösségi oldalakat használunk és mivel ma már a marketingesek 93%-a a közösségi médiát használja cégének, termékeinek és szolgáltatásainak megismertetésére, nem árt, ha te is elkészíted a stratégiád minél előbb.
Hogyan fogj hozzá és mire figyelj oda?
- Először is készíts egy tervet. Ez azért fontos, mert mindegyik közösségi média portálnak más a célcsoportja, így egy jól kidolgozott
stratégia kell ahhoz, hogy a megfelelő embereket tudd elérni a megfelelő üzenettel. Vedd figyelembe a felhasználók életkorát, nemét,
személyiségtípusát, életvitelét, internetes szokásait és a termékedhez/szolgáltatásodhoz való viszonyát. Azt is könnyedén feltérképezheted, hogy a konkurens cégeknek mi jött be, így könnyebb lesz megtervezni a saját kampányaid időzítését, üzenetét, stílusát. Néhány adat a közösségi média oldalakról:
- a magyar internetezők 53%-a használja a Facebook-ot, ami ezáltal a legnépszerűbb a közösségi média oldalak között.
- az Instagramon főleg 18-34 év közöttieket találsz (a magyar Instagram felhasználók 67%-át)
- a magyar Linkedin fehasználóinak 69%-a felsőfokú végzettségű.
- Hozz létre egy izgalmas profilt a választott oldal(ak)on. Ehhez érdemes egy fényképet, vagy logót feltöltened, hogy a későbbiekben is
könnyen beazonosítható legyél. Fontos az is, hogy írj egy pár szót magadról, vagy éppen a cégedről, hiszen ez alapján fogja eldönteni a többi
felhasználó, hogy követ-e majd. - Üzenj a látogatóknak! Az újságírás szabályait követve, legyenek az üzeneteid szenzuálisak, gyorsak, informatívak, provokatívak, megoszthatóak, érdekesek, vagy éppen viccesek, olyanok, amik lekötik a közönségedet. A témák legyenek változatosak, de elég relevánsak ahhoz, hogy a céged, terméked, vagy szolgáltatásod összeköthető legyen velük. Legyél kreatív, használj multimédiás üzeneteket, ne ragadj le a puszta szövegnél, hiszen egy jó kép gyakran többet ér, mint egy jól megírt szöveges üzenet (a felhasználók 44%-a sokkal valószínűbb, hogy interakcióba lép egy márkával, ha képeket is posztolnak). Képek és videók posztolásával csökken a valószínűsége annak, hogy az üzeneted észrevétlen marad, hiszen így nagyobb felületet foglalsz el az oldalon és az emberekben így jobban megragad az üzeneted. Ha több platformon is megosztod az üzeneteidet, az segíthet a keresőoptimalizációban (SEO), az eladásokban és a márkaismertség növelésében is. A jó üzenetekhez nagyon jól kell ismerned a terméket/szolgáltatást, a közönséget és a választott médiumot. Lehetséges, hogy kísérletezned kell majd, mire megtalálod a „hangod”, ezért ne add fel az első nehézségeknél!
- Posztolj következetesen és folyamatosan, hiszen senki nem akar olyan valakit követni, aki csak havonta egy-két posztot rak fel. Légy jelen a közösségi oldal(ak) életében, legyél aktív tagja a közösségnek! Figyelj azonban arra, hogy úgy és annyit posztolj csak, amit a követőid még be tudnak fogadni, nehogy kéretlen tartalomnak véljék és töröljenek. Fontos jól megválasztani a posztok időpontját is, hiszen ha mindenki épp alszik, amikor üzennél nekik, sokkal kisebb közönséget és hatást fogsz elérni.
- Használj hashtag-eket (#)! Minden szó, vagy kifejezés, ami elé #-et írsz, klikkelhetővé, kereshetővé válik és így az összes többi bejegyzés is, amiben ez. Valahogy úgy képzeld el, mint egy fórumot és ha használod, akkor minden olyan fórumon megjelenik majd az üzeneted, aminek a hashtag-jét használtad. Egyes közösségi oldalakon meg is találod az aktuálisan legnépszerűbb témákat összegyűjtve és ezek egyben segíthetnek is az üzeneted tartalmában. Arra figyelj, hogy túl sok hashtag-et ne rakj egy posztba, mert értelmetlen és zavaró lesz tőle az üzeneted.
- Kövess viszont mindenkit, aki követ téged! Ez amolyan segíts rajtam, én is megsegítelek szituáció. Ha viszontkövetsz valakit, előfordulhat, hogy megköszöni azt egy posztban megjelölve téged, ezáltal is reklámot csinálva neked. Ezenkívül aki téged követ, elvárja, hogy aktív legyél és reagálj az ő posztjaira is. A Microsoft és az Xbox például a Twitter-t használja a vevőkapcsolatok fenntartásához. Arra azonban figyelj, hogy nem elég csupán visszaüzenni valamit, vagy egy automatikus üzenetet beállítani ilyen esetekre, hanem személyes törődést kell mutatnod a közönséged tagjai iránt, akik így még fontosabbnak érzik magukat és szívesebben ajánlanak tovább másoknak.
- Naponta több százezer interakció mérhető a közösségi média életében, ezért külön terved kell hogy legyen arra, hogyan és mikor rögzítsd ezeket a mérőszámokat. Ha jó a stratégiád, láthatod, hogy hogyan térül meg az erre az új platformra fordított idő – és esetleg pénz -, min lehetne javítani és hogy egyáltalán a te termékeddel/szolgáltatásoddal kapcsolatban működik-e a dolog.
Néhány adat, amit érdemes figyelemmel kísérni:
- megosztások a különféle oldalakon
- kedvelések
- kattintások
- hány embert értek el a posztjaid
- forgalom, melyet a közösségi oldalak generálnak a honlapodon
Ez csak a kezdete egy izgalmas útnak. A How to Get More Followers on Twitter és a Five Essential Steps to Success in Social Media Marketing cikkekben további javaslatokat találsz a legtöbb közösségi oldalon való megjelenéssel kapcsolatban. A mérőszámokkal kapcsolatban hasznos lehet Balassa Lilla – Klausz Melinda: A közösségi média mérése című könyve (Könyvműhely.hu, Veszprém, 2015).
Nincs más hátra, mint végigmenni a 7 ponton és még sikeresebbé tenni a cégedet!